Van egy templom

    Mottó: ,,A korona nélküli fát nem cibálja a szél”
    Togói mondás
    Szajánban a templom Szent Istvánnak van szentelve. Ülve ábrázolják az öreg királyt, amikor Magyarországot a Szűz Mária oltalmába ajánlja. A bánsági szajániak idestova kétszáz éve vannak a bölcs király oltalmában, hiszen 1808-ban települt újra a vidék a szegedi határ kirajzásakor. Híres papjai voltak. Köztük élt Kálmány Lajos, aki - a helyiek állítása szerint - tudósnak ugyan jobb volt, mint papnak, de így legalább tőle tudhatjuk, hogy hogyan is éltek az emberek a XIX. század végén ezen a vidéken. A falu állandó mozgásban volt és van - egyesek Muzslyára, mások Bácsgyulafalvára, Telecskára költözve próbáltak szerencsét, kerestek jobb megélhetést. Szabadkára is sokan jöttek, meg Németországban is megmérethették magukat az élet kihívásaival szemben. Így aztán a szajániak egyre csak fogytak és fogynak, de valahogy még mindig megvannak az öreg - Szent - király oltalmában. Megfogyatkozva és elszegényedve, sokszor veszekedve, verekedve a szikes, kies, talajvizes bánsági pusztaságban.
    Az ő sorsuk talán a délvidéki magyarság sorsa. Már nem vagyok biztos benne, hogy hiszünk a békében, s bizony sokszor úgy tűnik, hogy az akaratunk és a hitünk nagyon messze került egymástól - pedig az akarat az évszázadok alatt eddig még sosem ült diadalt a hit felett. Az élet minden szegmentumát baljós jelenségként értelmezzük. A vágyaink, az álmaink belevesznek a szürke ködbe, s kétségbeesetten teszünk esetlen lépéseket, hogy kimásszunk belőle. Sokszor úgy tűnik: már nincs mit tenni, el kell menni, világot kell cserélni. Vagy még azt sem. Hagyjuk magunkat sodortatni az árral, s reméljük, hogy a következő évben újra bevethetjük majd búzával a földet, egy kis szerencsével talán még a házunkat is felújíttathatjuk, lesz mit enni adni a gyermekeinknek...
    Mind így vagyunk, a kor és a világ, melyben élünk - mindannyiunkat kétségbeeséssel és reménytelenséggel tölt el: a technika fejlődése, az állandó pörgés, a mozgáskényszer, a tenni akarás és cselekvésvágy, a tömeg átlagízlése és elvárása valahol nem találkozik mindazzal, akik és amilyenek vagyunk. Az élet minden területét a félelem- és a hiányérzet hatja át. Lehet, hogy ez a modern kor emberének a drámája - így kicsiben a miénk is. Végül is mindenütt így telik az élet és a munka. Talán itt kapcsolódik össze a mi sorsunk az emberiséggel. És így vigyáz mindannyiunkra az öregedő bölcs királyunk - a Szűzanya oltalmában bízva. Nekünk viszont - mellette - leginkább és elsősorban önmagunkban kell hinnünk, kitartani, ahogyan a szajániaknak, bízni abban, hogy csak marad itt közülünk valaki hírvivőnek, hírmondónak. Amíg van egy templom - a szajáni Szent István-templom, addig a hit nem semmisülhet meg: mert nem lehet feladni. Mert nincs mit feladni, csak önmagunkat. Mert mindig lesz, aki nem adja fel. Soha. Talán nem ez a legkényelmesebb - sőt biztosan nem, lehet, hogy nem is a legbiztonságosabb, de végül is életcélnak sem utolsó: hinni a szellem erejében, mely valahogy mindeddig megtartott minket.

DÉVAVÁRI D. Zoltán

Marispusztán minden 56-ról szól

Magyarkanizsaiak az ifjúsági tábor bejárata előtt: a székely kapu tavaly, az ötvenedik évfordulóra készült - Szabó Attila felvétele

    A hat Pongrátz fivér
    ,,Talán jelképes is lehet, hogy az 56-os Múzeum, a Csete György által tervezett ötvenhatos kápolna nem a Corvin közben, a Tűzoltó utcában, a Baross téren, a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Széna téren található, ahol a legnagyobb harcok voltak, hanem Marispusztán, Kiskunmajsától öt kilométerre. Azért jelképes, mert azt az üzenetet hordozza magában, hogy 1956 megítélése, értékelése, a nemzetre gyakorolt hatása még mindig nem egységes és még mindig nem kapott méltó helyet. Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnoka sokévnyi hiábavaló küzdelem után végül úgy döntött, messze Budapesttől megalkotja, felépíti a forradalom emlékhelyét a pusztán, amibe gonoszkodó, értetlenkedő, a valóságot megmásítani akaró erők nem szólhatnak bele. 1956-ban nemcsak egy nép példátlanul hősies ellenállását láthatta a világ - amikor egy nemzet a függetlensége kivívásáért felvette a harcot a világ legerősebb katonai hatalmával, a Szovjetunióval szemben -, hanem megtudhatta, hogy együtt harcolt hat testvér: Pongátz András, Pongrátz Bálint, Pongátz Ernő, Pongrátz Gergely, Pongrátz Kristóf (Bandi), Pongrátz Ödön a totális diktatúra ellen a Corvin közben. Akár egy romantikus film is kerekedhetett volna ebből, de nem volt magyar alkotó, aki negyvenhét év után e hősies történetet megfilmesítette volna. A testvérek több ötvenhatos adakozó és környékbeli magyar ember önfeláldozó munkájával Marispusztán megteremtették 1956 zarándokhelyét - írta 2004-ben a Magyar Nemzet Online, mely először szólaltatta meg a két testvért. A Corvin köz legendás parancsnokát, az Amerikából hazatelepült marispusztai gazdálkodó Pongrátz Gergelyt. És az akkor nyolcvanegy esztendős bátyját, Pongátz Ödönt, aki néhány hónapra hazatért Chicagóból.
    ,,Amióta hazajött, csak harcol, küzd, építkezik. Budapesttől távol ifjúsági tábort hozott létre a határon túli és a hazai magyar fiatalok részére. Marispusztán minden 1956-ra emlékeztet és minden a forradalom igazi megismerését szolgálja. Miért érzi ezt fontosnak?  kérdezte a Magyar Nemzet Online munkatársa a Corvin köz legendás főparancsnokától.
    ,,Azért, hogy az itteni gyerekek tanuljanak egy kicsi magyarságot a határon túliaktól. Nem engedem eladni a forradalmat... Addig, amíg itt van ez a múzeum, a kápolna és a márványtáblákon a nevek, 338 felakasztott hős neve, addig nem lehet letagadni az igazságot. Ez kötelez engem. Bármi történt is velünk, örülök annak, hogy részt vehettem a forradalomban - mondta Pongrátz Gergely, aki már nincs az élők sorában.
    2005 májusában az 56-os Múzeum udvarán érte a halál. Pongrátz Gergelyt saját halottjának nyilvánította az 56-os Magyarok Világtanácsa, az 56-os Magyarok Világszövetsége, az általa alapított Pesti Srác Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány. Budapesten, a Bazilikában búcsúztatták örmény katolikus szertartás szerint. A Corvin közben ravatalozták fel. Kívánságának megfelelően Marispusztán, a kápolnában nyugszik, melynek falán ott a 338 márványtábla. Abban a kápolnában, amelynek egyik tornya a győztes forradalmat jelképezi, a másik torony, a romos, a vérbefojtott szabadságharcot. Magyarország első és egyetlen 56-os Múzeumának épületén márványtábla tiszteleg az alaptó előtt: MINDENT A HAZÁÉRT, 1956, PONGRÁTZ GERGELY, 19322005, ÁLLÍTOTTÁK A PESTI SRÁCOK. Az 56-os Ifjúsági Tábor központi épületének falán is ott a domborműve. Bronzba öntött arcképével szemben az árbocon lyukas nemzeti zászlót lenget a szél.
    A táborban
    Arcképe alatt beszélgetünk a három táborvezető legfiatalabbjával, JUHÁSZ PINTÉR Károllyal. Pongrátz Gergelyről, természetesen, aki 1956 novemberének végén elhagyta az országot. Csak 1990-ben látogatott először haza Amerikából, 1991-ben pedig végleg hazaköltözött. Önerőből teremtette meg Magyarország első 56-os múzeumát. Először Budapesten, aztán itt, Kiskunmajsa határában megvette az egykori népiskola épületét, ahol saját vagyonából és segítő emberek anyagi támogatásával - egyetlen fillér állami támogatás nélkül - 1999 márciusában megnyitotta a marispusztai múzeumot. Az intézmény most már a megyétől és a várostól is kap támogatást, mondja a fiatalember, múzeumvezetőként pedig Ödön bácsival, Pongrátz Ödönnel találkozhatunk majd.
    Csete György csodálatos kápolnája? Igen, a Kossuth-díjas építész tervezte a kishegyesi kemencekápolnát is. Kiskunmajsa határában, a Szegedre vezető főút mellett 2001-ben fektették le az ötvenhatos kápolna alapkövét. A kápolna szentelése az utolsó szovjet megszállók távozásának 11. évfordulóján, a Magyar Szabadság Napján volt: 2002. június 29-én. Felszentelte: Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek, Gyulai Endre Csanád megyei püspök és Tempfli József nagyváradi püspök. A csaknem 3000 ünneplő előtt - egykori miniszterek, országgyűlési képviselők, politikusok, olimpikonok, a forradalom kiemelkedő harcosai - tisztelegtek az 56-os hősi halottak és a kivégzett mártírok emléke előtt. Ünnepi beszédében Pongrátz Gergely köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik pénzadománnyal segítették a terv megvalósulását, és köszönetet mondott az iparosoknak, akik önkéntes és ingyenes munkával járultak hozzá az építéshez. Az építkezést azonban nem tekintette befejezettnek: a következő lépés az ifjúsági tábor létrehozása volt.
    - Az 56-os Ifjúsági Tábor lakói kezdetben katonai sátrakban laktak. Aztán Pongrátz Gergely és a bátyja, Ödön bácsi megvásárolták ezt a múzeumot és a kápolna szomszédságában álló romos tanyát, ahol közadakozásból fölépülhetett az épületegyüttes. Itt egy turnusban 5060 olyan fiatalt tudunk ingyenesen táboroztatni, akik a Kárpát-medence magyarlakta területein élnek - mondja JUHÁSZ PINTÉR Károly. - Az épületek 2004-re készültek el, az év júniusában volt az ünnepélyes avató, a tábor működtetéséhez pedig számos felajánlást kapott az 56-os Történelmi Alapítvány. Az idén két váltásban tudunk fiatalokat táboroztatni, tavaly, az 56-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 4 váltásunk volt. Pályázatokon nyert támogatásokból és felajánlásokból működtetjük a tábort, s a váltások száma minden évben a támogatások összegétől függ. A Vajdaságból már két alkalommal voltak itt szabadkaiak, az idén - a kárpátaljai, budapesti, majsai fiatalok mellett - Magyarkanizsáról öt részvevőnk van. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy itt testközelből, könyvízű ismeretek helyett a gyerekek hiteles emberektől hallhatnak az 56-os eseményekről, melyeket a személyes élmények hoznak közelebb. Fönn, a tetőtéri előadóteremben most éppen táborvezetőnk, dr. CZEGLÉDI József egyetemi docens beszél az 1956. október 23-i budapesti tömegtüntetésről és fegyveres felkelésről, az 56-os lengyel eseményekről és személyes élményekről. Másik táborvezetőnk, KOZMA Huba, a Kiskunmajsai Múzeum igazgatója, a színes programok szervezője vezeti majd az előadást követő beszélgetést. Délután Puchert János 56-os halálraítélt és Sinkovics Gyula, a forradalom résztvevője, a Szabadságharcos Lovagrend nagymestere beszél a szovjetek elleni szervezkedésről és fegyveres harcról.
    Az öt magyarkanizsai fiatal - Koncz Gyöngyi, Koncz Melinda, Mészáros Erzsébet, Ilcsik Szebasztián és Szögi Tamás - Takács Júlia vezetésével érkezett Marispusztára, és hatodikos lánya, Tamara is elkísérte. Táborozásuk első napjának délelőttjén találkoztunk velük: még előttük állt a teljes hét. Az 56-os Múzeum és a kápolna megtekintése; ismerkedés Kiskunmajsával; egész napos kisrándulás Budapestre (látogatás a Terror Házában, a Parlament épületébe, koszorúzás a Corvin közben); a huszár hagyományőrzők bemutatója. És számos izgalmas előadás, köztük Lezsák Sándoré: 1956 az irodalomban.
    Ötven év után
    Miért van szükség az 56-os Ifjúsági Táborra? Hol tart a magyar társadalom ötvenhat megítélésében - 50 évvel a forradalom után? A délelőtti előadás szünetében dr. CZEGLÉDI József táborvezető, a forradalom résztvevője az alábbiakat mondta:
    - Az 56-os Történelmi Alapítvány tagjaként tudom, hogy az alapítványon belül is különböző irányzatok képviselői ülnek, akik eltérően ítélik meg az eseményeket. Az 56-os Dialógus Bizottság elnökeként az a célkitűzésem, hogy párbeszédre kerüljön sor a különböző irányzatok között. Sikerült elérnem azt, ami eddig egyedülálló: ebben a dialógusbizottságban fideszes és MSZP-s politikus is van. Szomorúan be kell vallanunk azt, hogy jelenleg 1956 inkább megosztja a magyar társadalmat, semmit egységes erővé kovácsolná azt a fontos nemzeti célok megvalósítása érekében. Ezért is tartottam olyan fontosnak az 56-os dialógusbizottság létrehozását, hogy először egy nemzeti konszenzusra jussunk abban a minimumban, amely alapján ötvenhat átfogó kiértékelése építkezhet. Ami a tábort illeti: az a tapasztalatunk, hogy nemcsak a felnőttek, a fiatalok is nagyon keveset tudnak az ötvenhatos forradalomról és szabadságharcról, holott meggyőződésem, hogy nagyobb jelentősége van a világtörténelemben, mint 1848/49-nek volt. 1848/49 európai forradalom volt, annak európai kihatása volt a történelemre, 1956 viszont befolyással volt az egész világtörténelemre. Alapítványunk ezért tartja fontosnak, hogy megismertesse a fiatalokkal a világtörténelmet befolyásoló magyarországi eseményekkel.
    Ödön bácsi a tank tetején
    A múzeum udvarán Pongrátz Gergely testvérbátyja, Ödön bácsi - corvinista, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság tagja - a szovjet katonáktól zsákmányolt ágyút mutatja. Aztán 85 esztendejét meghazudtoló fürgeséggel felpattan s harckocsi, a T-55-ös tetejére. ,,Tankon ülni vagy állni, azt jelenti: győzelem! - mondja a fiataloknak. Akiknek benn, a múzeum szobájában három találós kérdést tesz fel. A háromból csak az utolsóra tudja a választ az egyik fiú: Miért volt 1956-ban Budapest a legsportszerűbb város? Azért, mert minden utcasarkon volt egy Puskás Öcsi. A legendás Öcsi bácsiról is vannak fotók a tengernyi fénykép között. Fotók, dokumentumok, festmények, relikviák, melyek zömét az egykori bajtársak ajándékoztak a múzeumnak. Ödön bácsi holnap majd mindent megmutat a fiataloknak, részletesen beszélhet az élményeiről. Azt mondják, olyan Molotov-koktélt senki sem tud csinálni, mint ő. Amúgy a pingpongban is bajnok: a táborban szívesen asztaliteniszezik a gyerekekkel. Ott a családi legendáriumból is kaphatnak gyöngyszemeket a fiúk és lányok. A Ponrgrátz fivérek édesapjáról, például, aki az erdélyi Szamosújvár polgármestere volt, 1945-ben pedig a szovjet és román csapatok elől Mátészalkára vonult, majd Soroksárra költözött a családjával. Édesapjuk, amikor meglátta az első orosz katonát, megfogadta: ,,Addig, amíg itt vannak az oroszok, nem borotválkozik. Mellig érő szakállal temettük 1956 áprilisában.

OROSZ Ibolya