home 2024. május 26., Fülöp napja
Online előfizetés
„Szeretnék színpadon lenni, mert ez az életem”
Szerda Zsófia
2024.04.21.
LXXIX. évf. 16. szám
„Szeretnék színpadon lenni, mert ez az életem”

Egy újabb fiatal színésznő tett pontot tanulmányainak végére. Szabó Regina, az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója nemrég mutatta be vizsgaelőadását, egy megrázó női történetet, Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regényét, melyet Tasnádi István adaptált színpadra.

* Egyasszony. Egy elég kemény történet. Mi fogott meg benne? Az, hogy ilyen széles érzelmi skálát tudsz benne felmutatni, vagy esetleg a női történet?

— Sokáig keresgéltem, egy éven keresztül. Minden létező monodrámát elolvastam, melyet megtaláltam, az SZFE könyvtárától kezdve Újvidékig. Volt egy ötletem, adaptáltam is, sőt, sajátot is írtam, szóval én végigmentem olyan folyamatokon, amelyek most egy kicsit fölöslegesnek tűnnek, de biztos nem voltak azok, kellettek ahhoz, hogy végül rátaláljak az Egyasszonyra. Egy ismerősömtől kaptam el Tasnádi adaptációját, melyet később mi csontra húztunk. Azért esett rá a választásom, mert amikor elolvastam, azt éreztem, hogy én ennél velősebb és igazabb, erősebb történetet még nem hallottam, és ha valamiről, akkor ilyenekről kell beszélni a színházban. Ez egy igaz történet, de a lényeg, hogy sok lehetőséget ad színészileg. S a témáról is fontos beszélni, hogy valaki egy veszteségen hogyan tud túllépni, túlélni. Az én életemből is tudtam meríteni, hogy miből tornázom fel magam a rossz dolgok után, hogy ne essek depresszióba, hanem menjek tovább. Egy olyan erős nőről beszél ez a történet, akinek élni akarásából ha csak 10 százalék megvan bennem, akkor nincs baj. 

* Mi volt a legnehezebb a karakter megformálásában?

— Őszintén szólva minden. A szülésjelenet, hiszen én még nem szültem, persze nagyon szeretnék, de nem így, ahogy a főszereplő. Mindenről mást gondolok, azaz szeretném, ha máshogy történne, mint ahogy ezzel a nővel történik, tehát nagy kihívás volt magamévá tenni, belehelyezkedni a bőrébe, a gondolatba, hogy nem mindig sül el minden jól. Hiszen van olyan, hogy nem kedvesek veled a kórházban és máshol sem, van, hogy ver a férjed, nem egy egészséges kapcsolatban élsz, és ráadásul nem egészségesen születik a gyermeked sem. És hogy ezt hogyan lehet nem tragédiaként megélni, nem mínuszként kezelni, mert ezáltal sokkal több leszel. Szerintem ez volt a legnagyobb kihívás. Úgy megfogni ezt a történetet, hogy ne legyen patetikus, ne a sajnáltatás jöjjön ki belőle, hanem elmeséljek egy kemény élettörténetet, melyben ott pulzál ez az óriási életakarás.

* S te magad könnyedén túllendülsz a negatív dolgokon?

— Nem szoktam befordulni, valami energia mindig a pozitív felé fordít. Szerintem bennem van egy akkora vágy arra, hogy jó legyen minden, és hogy éljek, szeressem, amit csinálok, és ami körülöttem történik, hogy általában nem engedem meg magamnak, hogy belesüppedjek. Persze vannak olyan körülmények, amikor nehéz pozitívnak maradni, a jelenlegi állapot is ilyen, amikor az egyetem elvégzése után ülsz, és nem tudod, mi lesz veled. De sok erőt adott nekem ez az előadás, hogy ezt jól tudjam kezelni, számomra is gyógyító hatása volt.

* Lőrincz Tímea segített neked, rendezte az előadást. Miben volt leginkább szükséged arra a bizonyos külső szemre?

— Azt éreztem, hogy egyedül nem szeretnék dolgozni, mert akkor nem fogom tudni a saját határaimat, korlátaimat kitolni, s muszáj valaki olyant keresni, aki tud nekem segíteni, hogy színészileg is több legyek, mint amit eddig csináltam. Ehhez azt éreztem, Timi jó partner, jó tanár, jó ember és jó színésznő. Rettenetesen sokat segített, azt hiszem, nélküle nem tudtam volna így megvalósítani. Ez egy szövegközpontú előadás, azon van a hangsúly, hogy hogyan mondom el végig egy széken ülve a történetet. Ez nagyon nehéz. És fenntartani a figyelmet. Nem akartunk bele semmi flikflakot, hogy Góli Kornélia tanárnő szavajárását idézzem. A vizsgaelőadásokban szokott lenni egy kis mozgás, tánc, ének, hogy megmutassuk, mi mindent tanultunk. Én úgy döntöttem, nem viszek bele semmi ilyesmit, mert a darab nem tűri meg. Szeretek mozogni, úgy érzem, megy is, de ez sokkal erősebb anyag volt annál, mint hogy különböző mutatványokkal bravúrozzak benne.

* Mit érzel legnagyobb erősségednek?

— A kitartásomat, s azt hiszem, ez fog majd az életben megsegíteni. Rendkívül kitartó vagyok, és nagyon sok energiám van, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához.

* Valóban hihetetlen energiabomba vagy. Az ember csak néz, és nem érti, honnan ez a lendület benned.

— Hahaha. Szokták mondani, hogy nem árt megnyugodni, de szerintem én még öregkoromban sem fogok lelassulni, akkor valószínűleg a kertet túrom majd, és olvasok. Én az az ember vagyok, akinek nincs megállás. Ha valamit csinálok, azt nagyon csinálom.

* Mi az, amit fejleszteni szeretnél magadon?

— Az éneklés. Itt van még hova fejlődnöm, nem vagyok még elég magabiztos, csak elhitetem, hogy az vagyok. A hangszínemet megszerettem, régen ezzel is sok gondom volt. És szeretnék rengeteget olvasni, hogy minél műveltebb legyek, mert szerintem ez nagyon fontos.

* A mozgást is szereted, ezek szerint van táncosmúltad?

— Igen, tizenegy évig néptáncoltam, és klasszikus táncokat is tanultam. Amikor az akadémia előtt Budapesten voltam egy évet, rájöttem, hogy a testem képes megcsinálni dolgokat, és nem is értettem, miért nem használtam korábban ezt az adottságot. Aztán az akadémián ötödéven volt kortárstánc-óránk, s a tanárnő azt mondta, hogy szerinte én mozgásszínésznek születtem, használjam. S én is éreztem, hogy új utak nyílnak meg előttem. Rájöttem, hogy a testem többet tud, mint én, és többet is tud kifejezni, mint gondoltam. Ráadásul sokkal több lehetőség is van a mozgásban, mint a szavakban. Jólesett ez a felismerés, úgyhogy szívesen foglalkoznék vele a jövőben.

* Több vizsgaelőadásotok is volt az osztállyal, az egyik Pintér Béla Szutyok című drámája, melyben a címszerepet játszod. Rózsi személyisége eléggé összetett, milyen volt magadra ölteni?

— Ez volt életem első címszerepe. Sokat olvasópróbáztunk, mindig változott, ki melyik szerepet olvassa. Amikor először olvastam Rózsit, azt éreztem, ez az enyém kell hogy legyen. Valamitől annyira megtalált, pedig távol áll tőlem a karakter, akit mindenki gyűlöl, s akivel mindenki rosszul bánik, aki soha nem nevet, mogorva, rosszak a fogai, ellenséges, természetesen mindez a körülményei miatt. Azt éreztem, ha valami, akkor ez kihívás, és szeretném megugrani ezt a lécet. Amikor megkaptam a szerepet, én voltam a világ legboldogabb embere. Az éreztem, mindent ki tudok próbálni. Külsőségektől a belsőig. Hogy mindent úgy beépítsek, hogy elhiggyem magamról, csúnya vagyok, s haragban vagyok a világgal. Érdekes, hogy amikor játsszuk, néhány nappal előtte már azt érzem, megszűntem Reginaként létezni, én vagyok az, akit mindenki utál, ami fáj neki, mert ő szeretne adni, és szeretné, ha szeretnék. Imádtam. Nagy falat volt, de életem eddigi legnagyobb kihívása és szerepe is egyben.

* Most Újvidéken a Színes Szilánkok Diákszínpad fiataljaival foglalkozol, Crnkovity Gabriella oldalán. Készül Szabó Magda Abigélje. 

— Amikor Figura Terézia felkért, hogy szeretnék-e Gabi mellett segédkezni, azonnal igent mondtam. Pestről utaztam az első próbára, vártam, hogy megismerjem őket, készítettem egy csomó játékos feladatot. Aztán rájöttem, hogy hiába vagyok egy nagyon határozott ember, aki tud fegyelmet tartani, és jól tudja vezetni a fiatalokat, rájöttem, hogy ez már egy másik generáció, nem lesz olyan könnyű dolgom. Meg kellett tanulnom velük bánni. Nincs köztünk sok év, mégis egészen máshogy kell hozzájuk szólni, különben nem figyelnek rád, nem fogadják be az instrukciókat, ők már máshogy funkcionálnak, mint mi annak idején. Ezért is izgalmas. Sok olyan energiát adnak, amely tőlem távol áll. Mi másmilyenek voltunk amatőr korunkban. Izgalmas ezt látni, s izgalmas a közös munka, szeretem csinálni.

* Mondod, hogy egyelőre nincs kilátásban munkahely, mik a terveid? Továbbtanulás?

— Továbbtanulni nem szeretnék, egy egyetem elég volt. (Nevet.) Szívesen lennék óvó néni, de ehhez be kellene fejezni egy egyetemet, főiskolát. Mondjuk, dada még lehetek. Most azt érzem, hogy ha nem is akad színházi munkám, akkor szeretnék gyerekekkel foglalkozni, diák színjátszókkal, szavalókkal, ez sok erőt ad. Jelentkeztem a színházigazgatóinknál, hogy itt vagyok, dolgoznék, de Vajdaság túl kicsi, mindenki ismer mindenkit, tudják, melyik színész szabadúszó, ki végzett, ki nem. Szeretnék színpadon lenni, mert ez az életem.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..