A Tehetséges Magyarországért Alapítvány 2006-ban hirdette meg: március 25-e, Bartók Béla születésének dátuma legyen ezentúl a tehetség napja. A következő évben, 2007-ben már megülték ezt az ünnepet a Vajdaságban is, Magyarkanizsán. A magyarul tanuló tehetséges diákok támogatására alakult Bolyai Farkas Alapítvány az idei március 25-én már másodszor szervezett találkozót a Tisza-parti városkában a tehetség napján. A magyarkanizsai rendezvényre most a nemzetközi konferencia tette fel a koronát, az a konferencia, melyet a szakszerű tehetséggondozásért szándékával április első hétvégéjén tartottak meg Zentán. Szóval a tehetséggondozás témájával foglalkozom már két hete, s hogy harmadszor is visszatérek rá, nem véletlen: támogatni szeretném az ünnephonosítás szép szándékában a Bolyai-alapítványt. Felhívni az óvónőink, tanítóink, tanáraink, iskolaigazgatóink figyelmét: karikázzák be Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, tervezzék be az új tanév iskolakalendáriumába, hogy március 25-e a tehetség napja. A tehetségfeltárás, a tehetséggondozás, a tehetségmentés ugyanis elsősorban a pedagógusok feladata. Hiszen a téma kapcsán a pedagógusaink már olvashatták: a tehetség csak egy lehetőség. Egy adottság, egy esély, egy remény arra, hogy a tehetséges gyerekből kihozzuk a legjobbat. A kulcsmondat azonban kimaradt az eddigi két beszámolóból: dr. Csermely Péter szerint ,,a tehetséggondozónak legalább olyan tehetségesnek kell lennie, mint a tehetséges gyereknek. S nekem meggyőződésem: miként nagyon tehetséges gyerekeink, úgy nagyon tehetséges pedagógusaink is vannak. Olyan tanítóink és tanáraink, akik diákjaik sikereivel bizonyították, és évről évre bizonyítják: tudnak mit kezdeni a csiszolatlan gyémánttal. Persze, a pedagógusaink között is vannak rejtőző típusok (amint a tehetséges gyerekek között is), akikben a szakmai tekintélyek előadásai és kurzusai felszakíthatják az iszonyú belső gátakat, és megtalálhatják önmagukat a tehetséggondozásban. A jó teljesítmény, a siker szárnyakat ad. Szívesen elkerülném ezt az elcsépelt frázist (szárnyakad ad), de nem tehetem: még mindig hatása alatt vagyok annak az élménynek, melyben a minap Hajdújáráson részesültem.
Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj címmel a Hinga Művelődési Egyesület gyermekszínjátszói - a gyerekek ötlete alapján - színpadra vitték a mindannyiunk által ismert vidám népmesét. Mosolyogtam, kuncogtam, nevettem az első perctől kezdve. De el kellett telnie valamennyi időnek, mire fölfogtam: valami különöset látok. Tanúja lehetek valaminek, aminek még nem tudom a nevét. Igen, ez az: ezek a gyerekek felszabadultan komédiáztak! Tavaly, 2007-ben ezzel az előadással megnyerték a vajdasági Sulifesztet, s továbbjutottak a magyarországi megmérettetésre. Ott kiérdemelték Debrecen város különdíját, három gyerek pedig színészi díjat is hozott haza, Hajdújárásra. Mi, akik a múlt szerdán ott ültünk a széksorokban, egy olyan csapatot láthattunk játszani, amelynek tagjai a sikerélmény birtokában adták elő a mesét. Ettől volt az egész valami fergeteges, valami bámulatosan jó: igazi élmény. ,,Működő állapotában láttam mindazt, amit tudós professzoroktól - köztük az európai tehetséggondozás atyjától - az elmúlt napokban előadások formájában, az elmélet szintjén hallhattam. Adva volt ehhez a csodához egy adag élesztő: a szabadság, a gyerekek maguk hozhatták az ötletet. Adva volt három tehetséges felnőtt: Vörös Imelda (rendező), Bicskei Ibolya és Kovács Elvira csoportvezetők. És adva voltak hozzá a gyerekek, akikből a három felnőttnek sikerült kihoznia a legjobbat. A nagyon tehetségesekből is - akikből egyszer akár hivatásos színész, pedagógus, kis színjátszókkal foglalkozó felnőtt válik. És a legjobbat hozták ki azokból a gyerekekből is, akiket más pályákra visz majd az élet, de az élmény maradt: együtt dolgozni, csapathoz tartozni, sikert aratni nagyon jó. Az összhatás? Maga a hétköznapi csoda. Ezt így kell, így érdemes csinálni.
Másnap reggel - még az előző esti hajdújárási komédiázás hatása alatt - ugyan mit olvashattam napilapunk címoldalán? Azt, hogy ,,A ludasi kis színészek győztek - a Sulifeszt 2008-as gálaműsorán a Pityke és a kiskakas című előadást kiáltották ki a legjobbnak. A vajdasági gyermekszínjátszást a ludasiak képviselik majd május 31-én Magyarországon, a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál gálaműsorán. Népmesei fordulattal élve: Ludas Hajdújárástól mindössze kőhajításnyira van. Akarom mondani: ha mindössze néhány négyzetkilométeren ennyi tehetséges gyerekünk (és velük foglalkozó felnőttünk) van, vajon hány lehet összesen széles e Vajdaságban? És nemcsak a színjátszásban. Hát ezért adom tovább az üzenetet: 2009. március 25-e Szabadkán is, Újvidéken is, Zomborban is, Nagybecskereken is... legyen a tehetség napja.