Rohonyi Gábor

Az idei, 38. magyar filmszemlén először választották szét a versenyfilmek mezőnyét az ún. alkotói (művész-) és a közönségfilmek kategóriájára. A legjobb ,,közönségfilm' s egyben a legjobb ,,műfaji film' a Konyec (Idősebbek is elkezdhetik) lett. (Rendező: Rohonyi Gábor, a forgatókönyvet Pozsgai Zsolt műve alapján Lovas Balázs írta, operatőr: Szatmári Péter, főszereplők: Keres Emil, Földi Teri, Schell Judit, Schmied Zoltán, producer: Mécs Mónika, zene: Madarász Gábor.) Rohonyi Gábor (1966) tíz évvel ezelőtt szerezte meg a rendezői diplomát a magyar fővárosban, eddig főként videoklipeket, dokumentum- és reklámfilmeket készített, ez az első nagyjátékfilmje. Maga a történet nagyon megkapó, nagyon emberi, nagyon aktuális. Nem két bűnözőről és az őket üldöző igazság bajnokainak a ,,kalandjai'-ról szól, hanem két nagyon szerethető idős emberről, jóllehet filmnézés közben egy pillanatig sem unatkozunk, s közben megismerhetjük két generáció, egy idős és egy fiatal emberpár világlátását, egyszerű, finom, visszafogott formában, a filmkészítés klasszikus eszközeivel bemutatva. A fiatal rendező a szabadkai magyar filmnapok megnyitójának a vendége volt, ez alkalommal készítettük vele az alábbi beszélgetést.
* Az Ön olvasatában vajon miről szól ez a film?
- Egy lázadás története. Amikor az emberek úgy gondolják, hogy már mindennek vége, hogy ,,konyec', akkor is lehet valamit kezdeni. Ez a történet legfontosabb üzenete, ez az örök érvényű és nem feltétlenül ebben a kultúrkörben megfogalmazott igazság, hogy sosincs késő változtatni a dolgokon. Ez a film pontosan a végpontban kezdődik... Persze, fellázadni mostoha sorsunk miatt nem feltétlenül bankrablás formájában lehet.
* Nem akció, nem vígjáték, nem dráma, nem komédia a Konyec, illetve ez is, az is, s úgy tűnik, mindenekelőtt egy nagy empátiával bemutatott, nagyon is a rendező és az operatőr testére szabott emberi sztori. Hogy talált rá az irodalmi mű a megfelelő alkotókra?
- Pozsgai Zsolt, aki jobbára színházi szerző, ezt a történetet már sok éve megírta, az íróasztalában pihent. Aztán egyszer csak elküldte nekem, és azonnal azt éreztem, hogy nekem ezzel valamit kezdenem kell, mert borzasztóan tetszett. Nyilván a lelkialkatunkból adódik, hogy mi az, amihez közünk van. Ez ugyanolyan típusú dolog, mint amikor az ember szerelmes lesz. Lát valakit, és nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de elkezd benne a természet munkálni... Hát így jutottunk el - két és fél év munkájával - idáig.
* A film műfajával kapcsolatban azt mondta a médiának, hogy ez tulajdonképpen egy klasszikus értelemben vett road-movie...
- Azért találtuk ki a road-movie-t, mert ez az, amibe belefér mindaz, ami a filmben más-más zsáner. Tehát van benne izgalom, kriminalisztika, van benne szerelem, dráma, humor, sok műfajt egyesít, mint az élet is maga.
* Miért döntött úgy, hogy a legegyszerűbb formában, ,,keresetlen eszközök'-kel fogja elmesélni a történetet?
- Mert ez a történet elég jó ahhoz, hogy ne igényeljen hatásvadászatot. Ez egyszerűen csak bemutatásra érdemes, és mi azt találtuk ki Szatmári Péterrel, aki az operatőr volt, s aki nekem gyermekkorom óta társam mindenben, a filmkészítésben is, hogy mi, filmkészítők húzódjunk a lehető legjobban háttérbe, engedjünk teret a történetnek, hagyjuk működni, s ne tolakodjunk az előtérbe különféle filmes fogásokkal és hatásmechanizmusokkal. Az ilyesmire csak az üres és tartalmatlan történeteknek van szükségük.
* Azon ritka filmek közé tartozik ez, amelyeknek a története túlnő önmagán, s egyben finom társadalomkritikát is tartalmaznak.
- Sok olyan dolog van benne, ami nem ordít... Azért is olyan halk és viszonylag csöndes, mert csatazajban nem lehet finom és érzékeny dolgokról beszélni. Azért kell diszkrétebben csinálni a ,,hogyan'-t, hogy a ,,mit' jobban érvényesüljön.
* Ön szerint miért kapott 16 éves korhatárt a film?
- Talán, mert az elején van egy szeretkezési jelenet.
* Vagy mert nem kellene a bankrablást propagálni?
- Nem hiszem. Akik ezt megszabják, szerintem egy rendkívül prűd és morálisan felületes társaság... Gondoljon bele például, hogy a Karib-tenger kalózaiban mi minden van, zombik jönnek-mennek, a kilencéves kisfiamnak rémálmai vannak tőle, mégis nézheti, ezt látva viszont semmi baja sem lett...
* Továbbra is ilyen zsánerű filmeket szeretne forgatni?
- Természetesen. Amiben hiszek, azt hirdetem. Nagyon szeretem a koncepciózus egyszerűséget. A valóságízű, nagyon földön járó történeteket. Azt szeretem, ha valami nem eljátszódik, hanem megtörténik, és úgy van megmutatva, hogy nem mászunk bele, hanem tartunk tőle egy tisztes távolságot. Nincsenek megrögzött témák a fejemben, nincsenek írói ambícióim sem, hogy történeteket kezdjek alkotni, én a következő olyan történetet várom, amely ugyanezt az érzést fogja belőlem kiváltani, mint amiről beszéltem. S ha már itt tartunk, elmondom azt is, hogy mi egyáltalán nem zsánerfilmnek és nem közönségfilmnek készítettük a Konyecet - én nem vagyok híve semmiféle kategorizálásnak -, hanem egyszerűen filmnek, amely igényt tarthat egy nagyobb embercsoport figyelmére, ennek ellenére hordoz néminemű tartalmakat és értékeket, tehát - hogy úgy mondjam - a művészfilm és a közönségfilm metszéspontjában jön létre. Sokan azt mondják, ott nincs senki. Szerintem azonban van. Mert sok olyan ember is elment megnézni, aki évek óta nem volt moziban, mert kiábrándult a műfajból. Hála istennek, most már a hetvenezres nézőszám felé tartunk... Habár ez nem tipikusan sikertörténet, már ami a témaválasztást és a szereposztást illeti, mégis áttört egyfajta falat, áthidalt egyfajta generációs szakadékot, ami a moziba járó fiatalok és a filmben szereplő idős emberek között húzódik, s ennek a hídépítésnek a legszebb példája az, hogy a filmszemlén jelen levő diákzsűri Keres Emilnek és Földi Terinek ítélte oda a színészi alakításért járó saját különdíját.
* A film és a mozi jövőjét milyennek látja?
- A mozi jövője nagyon siralmasan fest. Mindenki otthon néz mozit. Az ilyenfajta együttlét, mint a miénk most itt, az Art Moziban, egyre inkább divatjamúlttá válik, sajnos. Erről mindenki tehet, sok összetevője van a dolognak, a mozi nagy bajban van. Ez ellen mi igazából csak annyit tehetünk, hogy élvezhető és nézhető filmeket csinálunk. És ma már sajnos fontos az is, bármilyen jó is egy film, amit véres verejtékkel több száz ember munkájával elkészít egy ország, hogy azt megfelelő hírveréssel felkínáljuk az embereknek, hogy tudják, hogy létezik. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan rétegfilmek, amelyekre valóban csak néhány ezren kíváncsiak, de egy csomó olyan film is van, amely ugyanerre a részhalmazra céloz vagy célozhatna, mint mi a Konyeccel, csak meg kéne támasztani egy kis hírveréssel. A Taxidermia például, mely szerintem egy zseniális film, szintén több nézőt érdemelme, mint ahányhoz eljut, akárcsak a Fehér tenyér is...
* Köszönjük a beszélgetést, további jó munkát kívánunk!