Álmodni merni kell! Igen, merészet kell álmodni, enélkül ugyanis nem lehet cselekvő lény az ember. Pribilla Valéria valószínűleg már akkor nagyot álmodott, amikor tíz-egynéhány évesen szülőfalujából, Nemesmiliticsről a családjával beköltözött Szabadkára, és nagylányként már tudta: ha mindenkinek egyszerre akarsz a kedvében járni olyasvalamivel, ami ,,népszerű', előbb vagy utóbb kudarcot vallasz. Valéria barátjául választotta a nagyvilág és a magyar irodalom legkiválóbbjait, elfogadta Horváth Emma, Sebestyén Tibor és Bambach Róbert feléje nyújtott kezét, s a gimnázium önképzőköre keretében Peter Handke, Déry Tibor darabjaiban láthattuk egy emlékezetes alakításban, aztán Szilágyi Lászlónak, az egykori magyar társulat legragyogóbb tehetségű színművészének a rendezésében Thorton Wilder: A mi kis városunk című drámájában Bencsik Istvánnal és a többiekkel tehetségével átírta a fennálló értékrendet, hogy a játékkal örök gyermekszobában maradjon, bár sohasem dolgozhatott ,,csipkepalotában'. Hitt mindannyiunk színházában. S aztán a már említett Williams-színjáték Árokszállási Lászlóval és a mécslángként ellobbanó Bambach Robival, aki jótékony varázslatként vitette színre színészeivel a darabot az akkori Népkörben. Egy mű, egy egyfelvonásos - három változatban, s Valéria mindhárom változatban olyannyira felül tudott mindenen emelkedni, hogy Trebinjében az országos szemlén mindenki fejet hajtott előtte...
Verset mondott mindig és mindenütt. A kemény emberek dacával volt kénytelen tudomásul venni, hogy a Színművészeti Akadémiára nem vették fel. å volt az a színészjelölt, aki ,,sokat tudott', aki érett színésznőként érkezett a felvételi vizsgára. Az ilyenek néha pórul járnak. Újvidéki Színház nyitódarabjában, Örkény István Macskajátékában is felléphetett, Egérke szerepében, N. Kiss Júlia, Tusnek Ottília, F. Várady Hajnalka, Ladik Katalin és mások társaságában. Láttuk még Peter Weiss Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című szatírájában, Kopit Jaj, apu, szegény apu! című művében, Csiky Gergely Mukányijában, Bernard Shaw Sosem lehet tudni című vígjátékában... 1972-ben Hangvallató címmel nagy sikerű önálló estet tartott, a kortárs magyar költők legkiválóbbjainak műveit szólaltatta meg. Mások is természetesen olyannak látták, hallották, érezték, amilyennek én, mert Pribilla Valéria mindenkire hatással volt, emberségével és tisztaságával, birtokában talán az összes színészi és előadói eszköznek, fiatal lékekkel oldotta meg cseppet sem könnyű feladatait.
Évek múltán visszatért Szabadkára, irodalomtanári oklevéllel a tarsolyában állta a sarat a katedrán is. Onnan is azt tanácsolta a diákjainak: ,,Inkább viseld a régi kabátot, csak vedd meg a könyvet!' Tanított több középiskolában, egyetemen - nem szakadva el Szabadkától. Az életereje nem volt fogyóban egy pillanatra sem. Végül arra gondolt: legszebb álmait a gyermekszínházban valósíthatja meg, összetéveszthetetlen stílust teremtve a társulatokkal és a munkatársakkal, Beszédes Istvánnal, Verebes Ernővel, Hernyák Györggyel, Bakos Árpáddal, magyarországi és hazai művészekkel. Szakmai és művészi presztízse egyre nőtt, például az olyan előadással, mint A szegény csizmadia és a Szélkirály című táncjáték és az ,,operilla', az ősbemutató, a Rozsdaszínország aranya stb. Társulatával a csúcsra röppent, megnyerve a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál fődíját, amelyet a legművészibb, legjobb előadásért ítélnek oda.
Most a Városi Könyvtárban tevékenykedik. A világért sem akar ,,lefelé haladni', csendes, szerény ,,veszedelem' azok számára, akik nem hajlandók tüzet csiholni, újítani, haladni a korral, vagyis ahogyan ő mondja: merészet álmodni. Most a könyvért, az olvasókért hadakozik s abban, hogy márpedig dolgozni muszáj, még mindig vakon hisz.