Április 22-én a SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat keretében bemutatták Péter László székelykevei származású képzőművész, író Hërnyóvétëk című kötetét, a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében. A könyvbemutatón Kudlik Zoltán, Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának elnöke beszélgetett a szerzővel, továbbá az est során Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató, az Életjel Könyvek elnöke, valamint Rudolf László családfakutató is közreműködött.

A könyv az Újfutak—Veternik—Hadikligetről menekülő bukovinai székely családok útját mutatja be, mely során a menekülők egy félrevezetett csoportját Szabadkánál elfogták a partizánok. Közülük 43 férfit hetekig fogva tartottak, majd egy kivételével kegyetlenül lemészárolták őket.

— Én bukovinai székelyként születtem, ez már fiatal koromban arra sarkallt, hogy többet megtanuljak az őseimtől az őseimről, ez nem hagy nyugodni, úgyhogy folyamatosan foglalkozok a korabeli állapotokkal. Az, hogy Hërnyóvétëk a könyv címe, nem egy öncélú játékból született szó, hanem egy régi, székely kifejezés, mely azokra vonatkozott, akik illetéktelenek voltak arra, hogy valamiféle vagyonhoz jussanak. Valamiféle ingyenszerzésnek a kifejezése volt. A könyv a Bukovinában rekedt székelyekkel foglalkozik, akik ’41-ben jöttek át a Bácskába, nem önszántukból, ide lettek telepítve, miután Magyarország háborúba keveredett Jugoszláviával, illetve a német támadási egyezmény áthágásával erővel nyomultak a Bácskába, akkor telepítették gyors iramban a bukovinai székelyeket ide, nem ez volt a cél, de így sikerült, és három év után sajnos menekülni kellett. A tragédiája a dolognak az volt, hogy bizonyos bonyodalmak miatt, melyek a szerbek sérelmére történtek a betelepítéskor, bosszúból a telepvezetőjük Szabadka felé vezette a hadikligeti telepeseket. 42 embert különválasztottak, és utána, ’44. december 29-én agyonlőtték őket. A családjaikat elengedték, de egészen ’45 március elején, és továbbmehettek Magyarországra. Az a lényeg, hogy mind a 14 000 bukovinai székelyt áttelepítették Magyarországra, és ez a három, három és fél év az, ami kínos volt számukra, az, hogy hërnyóvétëkhez folyamodtak. Valójában erővel telepítették őket a Bácskába, mások javaiba — mondta a szerző.

— Én nagyon köszönöm Péter Lászlónak, hogy a szabadkaiaknak adta ezt a könyvet. Szerintem a szabadkai Életjel Könyvkiadónak kötelessége volt ezt megjelentetni, mert ez a tragédia Szabadkán történt, és a szabadkaiaknak ez egyfajta kegyelet a székelyek irányába, hátha a hazát változtatott székelyeknek megnyugvást hoz ez a kiadvány — mondta Dévavári Beszédes Valéria.

Rudolf László helytörténésznek, a bukovinai székelyek családfakutatójának a munkája nagymértékben hozzájárult az események kutatásához. Segítségével fény derült a „42 emberes” rejtély megoldására, vagyis teljeskörűen azonosították a Vergődő madár szobornál elhelyezett emléktáblán szereplő neveket. A könyvben több érdekes tény mellett erről is lehet olvasni.

— Úgy kerültem kapcsolatba a bukovinai székely családfákkal, anyakönyvekkel, hogy vegyes családból származom, édesanyám a bukovinai Józseffalván született. Én számítógép-programozó voltam, és amikor szerettem volna a saját családfámat elkészíteni, akkor rögtön abban gondolkodtam, hogy úgyis át kell néznem minden anyakönyvi bejegyzést, akkor mi lenne egyszerűbb annál, mint számítógépre vinni az összes anyakönyvi bejegyzést. Létrehoztam három adatbázist a születéseknek, az esküvőknek és a halálozásoknak. Körülbelül négy év munkájába telt, míg felvittem az adatokat és ellenőriztettem őket. Írtam mellé egy programot, mely bármely józseffalvi embernek, aki ott született, és bele volt írva a neve az adatbázisomba, pillanatok alatt el tudja készíteni a családfáját. Később jött a felkérés a többi falu részéről is, most már harmincnégy éve foglalkozom vele — mesélte Rudolf László.