Vannak évfordulók, események, amelyek előtt nemcsak tisztelettel hajtunk fejet, hanem nem titkolt büszkeséggel emlékezünk meg róluk! Úgy érzem, hogy most, amikor a 100 esztendős kabarét köszöntjük, rá emlékezünk, akkor a néma főhajtásunkban ott van a mélységes tisztelet mellett a büszkeség, büszkeségünk is. S ez talán természetes is, hiszen a magyar színházi élet egyik legösszetettebb műfaja, a kabaré, olyan rangot teremtett magának az elmúlt hosszú évtizedek alatt, hogy arra minden tekintetben igazán büszkék lehetünk.
A magyar kabaréról nem sokat írtak. Legalábbis nem emlékszem, hogy valaha is megjelent volna egy olyan kiadvány (monográfia), amely a teljesség igényével foglalkozott volna a műfajjal, amely megismertetett volna bennünket múltjával, arculatának kialakulásával. Csak remélni merem, hogy ha eddig nem, ezúttal végre megjelenik majd a 100 éves magyar kabaré múltját és jelenét dokumentáló kiadvány. Az alkalom adva van!
Mindenesetre a korabeli krónikások feljegyzései nyomán, ha vázlatosan is, de megpróbálom felidézni a műfaj néhány meghatározó időszakát.
Egy vidéki színész, Kondor Ernő (1881-1951) 1907-ben Pesten, a Teréz körúton, megnyitotta a Fővárosi Cabaert Bonbonniere-t! Kondor Ernő azzal kezdte működését, hogy felkérte az egyik esti újság segédszerkesztőjét, olvassa fel műsorában egy írását. Ez a segédszerkesztő Nagy Endre (1877-1938) volt: Nagyváradon született, s pályáját, Ady Endre társaságában a Szabadság c. napilapnál kezdte. Nagy Endre, ha nehezen is, de eleget tett a felkérésnek, és felolvasta egy novelláját Kondor Ernő kabaréjában. (Ezzel tulajdonképpen megszületett egy sajátos szerepkör: a konferanszié szerepköre.)
Nagy Endre nagyon hamar főrendezője, majd igazgatója lett a kabarénak. Ezután a fiatal újságíró pályája, az akkor megkapaszkodó műfajban, hihetetlen gyorsasággal ívelt felfelé. Már a következő esztendőben, 1908-ban átszerződött az Andrássy úton megnyílt Modern Színpad Kabaréhoz. Öt évig vezette a Modern Színpadot. 1913-ban már Párizsban találjuk. Onnan visszatérve a Sörkabaréban író és konferanszié. 1921-ben a Gresham palota pincéjében Pódium címmel nyitott színpadot. 1923-ban a hatóság betiltotta.
Nagy Endre kétségkívül a magyar kabaré meghatározó egyénisége. Elkötelezettsége a műfaj iránt nagyon is egyértelmű. å volt az, aki kialakította a kabaré műsorszerkezetét, kigyomlálva belőle az öncélú viccelődést, az orfeumok csiklandós kétértelműségeit. Politikai és társadalmi fórummá vált ,,keze alatt' a kabaré, amely az újságírás gyorsaságával reagált a napi eseményekre, nevetve gúnyolódott és merészen tréfálkozva mondott ki keserű igazságokat.
Nagy Endre a helyes utat választotta, a helyes úton járt, amikor már a kezdet kezdetén, a műfaj kibontakozásakor létjogosultságának megteremtésében jelentős, minőségi mércéket alkalmazott, és mindenekelőtt az igényességet tartotta szem előtt.
Azok a konferansziék, akik Nagy Endre példáján nevelődtek, akik a kabaréval kapcsolatban megfogalmazott szemléletét nemcsak elfogadták, hanem igyekeztek azt a gyakorlatban is megvalósítani, tovább éltették, gazdagították a mind népszerűbbé váló új szórakoztató műfajt. Így Békeffi László (1891-1962), aki több kabarénak volt a tagja, 1929-től az Andrássy úti Színház, 1934-től a Teréz körúti Színpad konferansziéja ugyancsak arra törekedett, hogy megőrizze és folytassa a Nagy Endre-kabaré nemes hagyományait. Népszerűségét mindenekelőtt az alapozta meg, hogy konferanszai a náci rendszer ellen irányultak. 1943-ban Sopronkőhidára, majd onnan a dachaui koncentrációs táborba hurcolták.
Darvas Szilárd (1909-1961) 1945-ben a Lúdas Matyi Kabaré megteremtésével hívta fel magára a figyelmet. Gádor Bélával együtt alapozta meg kabarészínházi sikerét. Darvas minden erejét a szellemi újjászületés szolgálatába állította. Csípős, fanyar humorú írásai révén érzékeltette a kort, amelyben élt. Nagy sikerrel szerepelt még a Pódiumban, a Budapest Varietében, a Kamara Varietében és a Vidám Színpadon.
Komlós János (1922-1980) újságíróként kezdte pályafutását. De nagyon hamar ,,átpártolt' a kabaréhoz. 1967. október 13-án megnyitotta a Mikroszkóp Színpadot. Az új színpad egy keményen politizáló, közéleti fórum lett. Komlós egy rendkívül szuggesztív konferanszié-egyéniség volt, akinek meghökkentő merészsége, mellyel az életbevágó társadalmi kérdéseket a cinizmus szókészletével tárgyalta, egyszerre volt mulatságos és komoly. Egyik konferanszában így fogalmazott: ,,A kabarétól valóban elvárják az emberek, hogy bátor legyen. De ne feltétlenül a fent levőkkel szemben, hanem a butasággal szemben, a korlátoltsággal szemben a hozzá nem értéssel szemben. De a kabarétól még valamit várnak. Egy apróságot: humort!'
A százéves magyar kabaré világából csak néhány olyan egyéniséget említettem, aki nemcsak egy bizonyos korszakban játszott jelentős szerepet, hanem a magyar kabaré egészének kialakításához, megformálásához is meghatározó módon járult hozzá! Természetesen azok, akik majd részletező alapossággal, a teljesség igényével veszik nagyító alá a kabaré, a magyar kabaré egy évszázadát, azok érdemben szólnak majd azokról a humoristákról is, akiket ezúttal nem volt módomban (helyszűke miatt) megemlíteni, de akik ilyen vagy olyan módon részesei voltak és részesei ma is ennek a rendkívül bonyolult műfajnak. S persze ugyancsak érdemben szólnak majd azokról a színművészekről is, akik az elmúlt egy évszázad alatt valami rendhagyó módon éltették a magyar kabarét, és éltetik ma is. S bizony Salamon Bélától kezdve Hofi Gézáig sokan voltak, nagyon sokan, akik a neves humoristákkal együtt olyan rangra emelték kabarénkat, hogy arra méltán büszkék lehetünk.
Hisszük, hogy ez a jelentős jubileum nem marad visszhang nélkül, hogy az anyaországban, de itt nálunk, a Délvidéken is, méltóképpen emlékeznek, emlékezünk majd színházi életünk egyik igen népszerű, és minden tekintetben rendhagyó műfajára!