Pár hónappal ezelőtt arról írtam, hogy a kilencvenes évek háborúi, a külföld gazdasági zárlata és az ennek következtében keletkezett munkanélküliség, illetve a bármi áron való megélhetésre való törekvés nemcsak önmaga miatt káros, hanem azért is, mert az egykor munkaviszonyban lévő és viszonylagosan jól, fegyelmezetten dolgozó emberek elvesztették munkaerkölcsüket. Egy jó szakmunkás vagy akár mérnök és más magasan képzett személy, aki fusizásra, csencselésre, feketézésre, csempészésre kényszerült, s ebben a ,,szabad foglalkozás”-ban ügyesen működve jó jövedelemre tett szert, nehezen áll vissza munkagépe, asztala mellé fegyelmezetten ledolgozni napi nyolc órát - főleg, ha ezzel ,,hadi jövedelmének” a felét-negyedét se keresi meg. Hiába rendeződnek tehát gazdasági viszonyaink (túl lassan) a külfölddel, hiába nyiladoznak újra a piacok, hiába teremtődnek tehát új munkalehetőségek, ha nincs, vagy alig van, aki felvegye a munkát. Erre szinte csak azok kényszerülnek, akikből hiányzik a ,,kereskedelmi szellem”, tehát bármi pénzért ,,munkavállalókká” válnak, hogy életüket, családjuk életét valahogy eltengessék. Teszik ezt annak ellenére, hogy ,,munkaadó”-juk megrövidíti őket fizetésükben, ,,elfelejti” befizetni nyugdíj-, egészségügyi meg egyéb járulékukat - ami miatt pár év múlva, ha megöregszenek, jövedelem nélküli Isten szegényeivé válnak.
Most meg azok a (2002-es népszámlálási) adatok rettentenek meg, amelyeket az Országos Statisztikai Intézet és a Munkáltatás Nemzeti Szolgálata honlapján olvasok. Már az említett cikkemben megemlítettem - meg egy másikban is, amelyikben az inasiskolák visszaállításának örvendtem -, hogy a negyedszázadig tartó úgynevezett szakirányú oktatásban a fiatalok nem nyertek kellő gyakorlati tudást, tehát a termelésben normális viszonyok között is nehezen álltak helyt. Most meg azt kell látnom, hogy az ország 15 évesnél idősebb, tehát munkára egyre alkalmasabb lakossága harmadának nincs semmilyen szakképesítése. Amellett tehát, hogy a végre túlhaladott szakoktatási rendszer nem nyújtott a fiataloknak kellő szakmai gyakorlatot, 1990 óta vagy kétmillió ember nem szerzett papirost végzettségéről azon egyszerű oknál fogva, hogy nem járt iskolába, illetve nem jutott el odáig, hogy bizonyítványt vagy oklevelet vehessen át!
Ehhez azután hozzá kell tenni, hogy akiknek van valamilyen oklevele, netán pár éves munkatapasztalata, a kevés tudása is semmivé vált az alatt az öt-tíz-tizenöt év alatt, amíg nem volt munkája. Semmivé vált tudásuk, mert távol maradtak gépeiktől, szerszámiaktól, nem kaptak új, serkentő munkafeladatokat, olyanokat, amelyek gondolkodásra, továbbtanulásra, újabb képesítések megszerzésére késztette volna őket, tehát nem tarthattak lépést az egyre gyorsabban korszerűsödő termelés követelményeivel. El sem juthattak tehát annak felismeréséig, hogy akkor is újabb és újabb ismeretekre kell szert tenniük, ha van rendes munkájuk, ha nem vesztették el munkahelyüket. Nem szólva arról, hogy közben alaposan megváltoztak a képesítésekkel szemben támasztott követelmények. Milošević ,,trónra lépés”-ének idején alig volt igény a számítógépek használatára, ma viszont egyre kevesebb az olyan komolyabb munkafeladat, amely az automatizálásnak vagy a komputeres feldolgozás-nyilvántartásnak legalább a minimális ismeretét ne követelné meg. Vagy hogy egyszerűbb, tán érthetőbb példát mondjak: közgazdasági szakiskoláink még mindig tömegesen ,,gyártják” az általános képesítésű technikusokat, noha ilyeneket a gazdaság már nem kér, mert nem tud velük mit kezdeni, viszont egyre nagyobb az igénye a pénzügyi, az ügyviteli, a bankügyleti stb. technikusok iránt.
Mit tett közben Szerbia oktatásügyi minisztériuma? Öt felnőttképző körzeti központot létesített (Belgrád, Niš, Kragujevac, Bor és Nagybecskerek) azoknak a munkanélkülieknek a számára, akiknek nincs megfelelő iskolai végzettségük, illetve valamilyen szakmájuk. Majdhogynem dicsekedésnek veszem a megállapítását, hogy ezek tavaly 10 000 munkanélkülit juttattak oklevélhez - ingyen. Mi ez a több mint 912 000 munkanélkülihez meg a bevezetőben említett kétmillióhoz képest, akiknek nincs középiskolai vagy szakiskolai oklevelük? Nem szólva arról, hogy szűkebb pátriánkban, Vajdaságban olyan városok vannak, mint Újvidék, Szabadka, Versec, Nagykikinda, Pancsova vagy Mitrovica, amelyek jelentős gazdasági központnak számítanak, s ahol egykor sikeres munkásegyetemek (ma szabadegyetemek vagy más kevésbé ,,szocialista” elnevezésűek) működtek, s többé-kevésbé igyekeznek kivenni részüket a felnőttoktatásból. Ezeknek, netán, nincs köztársasági jelentőségük? Ezeknek nem jár minisztériumi támogatás?
Lezajlottak a választások. Adja Isten, hogy mire ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, politikusaink észhez térjenek, és olyan kormányt alakítsanak ki, amely képes lesz eleget tenni az európai követelményeknek, és nagy lépésekkel indul el az Unió felé. De vajon mire lesz képes olyan munkavállalói, munkaadói és értelmiségi emberi, személyi szerkezettel, amilyenre a mondottakból és a közölt adatokból következtetni lehet?