Nem hittem a szememnek, amikor a Szerb Nemzeti Bank legutóbbi kimutatását böngésztem - hála a komputereknek -, ami lakosságunk takarékosságára, illetve bankbetétjeinek nagyságára vonatkozott. Értettem ezt a múlt század hetvenes éveiben, amikor az egykori nagy Jugoszlávia 800 000 embere dolgozott Európa fejlett országaiban, zömmel azzal a szándékkal, hogy megtakarított pénzét hazahozza, itt építsen házat, vegyen földet, kezdjen vállalkozásba az úgynevezett kisüzemi gazdaságban. Akkoriban itthon nagyobb kamatokat fizettek a bankok valutáért, dinárért egyaránt, mint bármelyik nyugat-európai országban, tehát akinek esze volt, hazai bankban fialtatta a pénzét. Na, de hol van már az a békebeli békevilág, amikor az ember oda ment, ott dolgozott, ahol akart, s az így szerzett pénzének, vagyonának eredetét senki se firtatta. De hogy egy véres háború után és ma sem stabil gazdasági-politikai körülményeink közepette bárkinek is bizalma lenne bankjainkban - az mégis meglepő számomra. Igaz, gondolhatom, talán nem is a hazai bankok, hanem a külföldiek iránt nőtt meg lakosságunk bizalma, hiszen annyi van belőlük, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Csak Szabadkán harminc-egynéhánynak van kirendeltsége, s ezek vagy maguk működnek, vagy valamelyik hazai pénzintézetet vásárolták meg, s általuk vannak jelen piacunkon.
Íme egy-egy táblázat a bankbetétek alakulásáról az elmúlt hat évben:
Valutatakarékok:
2002-ben 0,75 milliárd euró
2003-ban 1,04 ,, ,,
2004-ben 1,42 ,, ,,
2005-ben 2,24 ,, ,,
2006-ban 3,35 ,, ,,
2007-ban 4,36 ,, ,, - az utóbbi szeptember végéig számítva
Dinártakarékok:
2002-ban 3,58 milliárd dinár
2003-ban 4,22 ,, ,,
2004-ben 3,14 ,, ,,
2005-ben 3,07 ,, ,,
2006-bab 5,37 ,, ,,
2007-ben 9,36 ,, ,, szeptember végéig
Sokak szerint a lakosság bizalmának növekedését a legnagyobb és legbiztonságosabb európai bankok megjelenésében kell keresni. Nem kevésbé abban is, hogy sokaságuk versengést eredményezett közöttük, hiszen a gazdaság még gyenge lábakon áll, tehát figyelmük a lakosság felé fordult. Különféle kedvezményekkel és a Nyugaton szokásosnál néhány tized vagy éppenséggel egy egész százalékkal nagyobb kamatok megadásával ,,kihúzták a szalmazsákokból” az emberek pénzét. A szalmazsák egyrészt onnan jut az eszembe, hogy sokan csakugyan azt tartják a pénz megőrzése legjobb módjának, másrészt onnan, hogy Milošević idején, a legbizalmasabb bankárnője, a Ciprusra irányuló küldemények egyik fő szervezője, a kilencvenes években kijelentette, hogy a szalmazsákok legalább kétmilliárd dollárt rejtegetnek, tehát meg kell találni annak módját, hogy a dollárokat onnan kivegyék és hazafias cselekedetként az állam rendelkezésére bocsássák. Amikor ez elhangzott, nem volt módomban erre nyilvánosan reagálni, így baráti körökben mondtam olyan hangosan, ahogyan bírtam, hogy egyrészt disznóság feltételezni, hogy polgárainknak ennyi pénze legyen, másrészt a hazafiasság okán már alaposan elszegényedtünk, tehát ha igaz is a mondott összeg, azt békén kell hagyni az embereinknél.
Van a takarékosságnak még egy furcsasága, ami ugyancsak bizalomnövekedést jelent. 2002-ben a bankokban heverő pénz 38 százalékát kötötték le befektetőik rövidebb-hosszabb időre, 2007-ben pedig 63 százalékát. Érdekes az is, hogy egyre kevesebb a pár hónapra, és egyre több a 3 évnél hosszabb időre lekötött összeg. Végül az is figyelemreméltó, hogy a takarékban fekvő valuta 60 százaléka meghaladja a személyenkénti 10 000 eurót.
A lakosság tehát takarékoskodik. Nem így az általa megválasztott kormány és parlament. Nekünk van a legnagyobb létszámú kormányunk a miénkéhez hasonló nagyságú és lakosságú országok ,,verseny'-ében. Az egykori Jugoszlávia köztársaságaiból alakult államoknak 14-16 miniszterük van, nekünk viszont 23! Az állami adminisztráció 2000-ben 8100 embert foglalkoztatott, ma 27 900-at. Magyarán: ekkora az állami bürokrácia létszáma. Pártjaink nagy vagyonnal és sok pénzzel rendelkeznek. A mi államunk a bruttó nemzeti jövedelem 10 százalékát költi adminisztrációjára, a körülöttünk levő országok pedig mindössze 3-4 százalékát.
Erről legközelebbi számunkban mondok többet.