1896-ban, sok-sok évvel ezelőtt, Bács-Bodrog vármegye elöljárói, mindenhatói sürgősen hazarendelték - éppen valahol a Keleten tartózkodott -, és azzal bízták meg, hogy készítsen el egy nagyméretű történelmi tárgyú festményt: fesse le a zentai csatát; munkájáért 12 000 koronát kapott - Az 1857. január 26-án Palánkán született festőművészt még életében nagyra becsülték, elismerték, ám az idő múlásával dicsfénye megkopott, a legújabb művészettörténeti katalógusokban már ritkábban emlegetik korának egyik legjelesebb festőjeként - Münchenben hunyt el, abban a városban, ahol művészi pályafutásának legszebb, leggyümölcsözőbb éveit töltötte - Egyik életírója arról számolt be, hogy Eisenhut valóságos nagykövete volt a magyar művészeknek a bajorok legnagyobb városában...
Nem minden alkotóra (színészre, szobrászra, muzsikusra, festőművészre) érvényes a mondás: ,,Kit sújt nagy szenvedés, az lesz a legnagyobb. Épp a legkeserűbb ének a legcsodásabb. Bár tiszta zokogás csak.' A Bácskában született Eisenhut Ferencet ,,nem sújtotta a sors, millió csapással', nem szenvedett gyermekkorában sem, nem ette a ,,meg nem értett' alkotók keserű kenyerét. A szorgalmas, talán túl szorgalmas művész számtalan alkalommal állíthatta ki műveit szülőhazájában, Magyarországon, de a németországi városokban is. Sokat tett a magyar művészek népszerűsítéséért. Művészi pályafutásának legszebb, leggyümölcsözőbb éveit a bajorok legnagyobb városában, Münchenben töltötte. Messze szülőföldjétől a magyar művészet érdekeinek mindenkor önzetlen, fáradhatatlan és lelkes képviselője, szószólója volt. Egyik életrajzírója találóan jegyezte meg, hogy Eisenhut Ferenc valóságos nagykövete volt a magyar művészeknek Münchenben. Innen, a bajor városból kiindulva terjedt át az egész kontinensre a magyarok művészete. ,,Eisenhut Feren volt az a lelkes kultúrmunkás, aki az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat budapesti nemzetközi tárlatain a müncheni és németországi művészeknek a részvételét óriási fáradsággal és mindenkor előkelő ízléssel szervezte' - írta halála után Ambrozovics Dezső. A művész 1903. június 2-án hunyt el Münchenben...
Eisenhut Ferenc szülőfalujában, Palánkán először boltosinasként próbált szerencsét az életben, s aztán csaknem olyan népszerű és megbecsült festőművész lett, mint az egykori fényképészinas a maga korában. László Fülöppel hasonló életpályát futott be. å is valami egészen hihetetlen és csalhatatlan ösztönnel megérezte, hogy mi az, ami az embereket érdekli. Tehát mindketten arra törekedtek, hogy a közízlésnek eleget tegyenek, bár ez nem mindig erény. Lyka Károly művészettörténész leírta: ,,...a művészi gyakorlat, a rutin lépett előtérbe, s ezáltal a festészet a kézművességhez hasonló szakmává vált'.
A művész első nagyobb útja Budapestre vezetett, az országos mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János tanítványaként csiszolgatta nem mindennapi tehetségét. Nemsokára - mindössze két év múlott el - Münchenbe távozott, s a bajor királyi képzőművészeti akadémián Benczúr, Löfftz, Seitz és Dietz keze alatt tanulta meg mindazt, amit a leghasznosabbnak, legszebbnek tartott pályafutása során. A műértők hamarosan vásárolni kezdték a festményeit. Nemsokára egy csodás világ szépségei nyűgözték le, Keletre utazott, hogy színdús benyomásokkal gazdagodjon, és még többet alkosson. Hazatérve keleti tárgyú képeket festeget. å volt - sokak szerint - az ,,orientalista irányzat' leghűségesebb követője, népszerűsítője. Ezt a ,,témá'-t választotta magának. Megfordult Egyiptomban, Törökországban, Tuniszban, eljutott a Kaukázus lábáig, az afganisztáni hegyekben csavargott, az üzbég sivatagtól sem riadt vissza, de a tatár sztyeppék varázsaltos szépségét is megörökítette festményein. Ezekben az ,,egzotikus' országokban népviseleti, lakberendezési és használati tárgyakat is gyűjtött, s ezekkel tette díszesebbé müncheni házának hatalmas műtermét. A Korán általi gyógyítás címet viselte első műve, mellyel tárlaton megjelent 1883-ban. 1886-ban a Gül baba halála című olajfestményével aranyérmet nyert. Ferenc József királynak pedig a tetszését, ugyanis megvásárolta. 1892-ben Berlinben mutatta be alkotásait, majd számtalan kitüntetésében részesült. A párizsi szalon nem zárkózott el előle, Madridban dicshimnuszokat zengtek munkáiról. Hadd jegyezzük meg, hogy a Gül baba halála című képéért ő kapta meg az első aranyérmet, megelőzve olyan nagyságot, mint Munkácsy Mihály, Lotz Károly és Benczúr Gyula...
1896-ban - nem sokkal halála előtt - Bács-Bodrog vármegye elöljárói hazahívták, s azzal bízták meg, hogy örökítse meg a zentai csatát. Mesterségbeli tudása a kép minden ecsetvonásában érvényesül. Munkájáért 12 000 koronát kapott. Eisenhut utolsó festménye a Büntetés című volt 1903-ban. Hagyatékában Csuzy Károly 148 olajfestményt s 678 tanulmányt, vázlatot talált. A művész haláláig hű maradt önmagához, stílusához, iskolájának hagyományaihoz, s az ún. modern művészet hullámai nyomtalanul suhantak el mellette. Elhunytakor özvegye és két gyermeke siratta...