A versíró, publicista, pedagógus 1946. október 31-én született Zentán, ma Magyarországon él és dolgozik - 198182-ben a szabadkai gyermekszínház élén állott - Első versgyűjteménye szülővárosában hagyja el a nyomdát 1973-ban (Egyedül a napon) - Zákány Antal recenziójából: ,,Már kezdeti eredményei alapján is eredeti alkotót üdvözölhetünk, Balogh István mély és megrendítő emberi, értelmi nyomorúságot jelenít meg... (1973, Üzenet) - ,,Csak a szülőváros létezik számomra - nyilatkozta Gruik Ibolyának tavaly, legújabb kötetének, a Szilveszter, Szilveszter címűnek a megjelenése előtt - ,,Másutt lakom - mondja az író, aki otthonra másutt nem talált, szívében a Tisza él, és mindaz, ami a Vajdaság: Zenta, Szabadka Palics, Magyarkanizsa...
,,Vigasztalj bennünket, Balogh István! Adhattad volna könyvednek azt a címet is, hogy találd ki a mesémet. Ám sokkal tapasztaltabb, műveltebb vagy, jobb emberismerő, mint hogy eleve jelezted volna szándékodat. Nem baj, ha gyermek, felnőtt csak mesét olvas ki a szövegből. Akkor is kicsirázik bennünk az elhatározás, hogy maradjunk hűségesek a szülőföldhöz, mert kegyetlen hajdúk, sárkányok elpusztulnak, falvaink, templomaink újraépülnek. Benépesülnek, mint a mesédben vagy a török hódoltság után. A lelkükbe viszed a megnyugvást, ahol sok ma a szorongás - imigyen méltatta Horváth Mátyás irodalmunk ,,munkás”-át, Balogh Istvánt, aki nemrég - mélyen magába mélyedve - még azt nyilatkozta, hogy itt éldegélt Szabadkán egy írástudó, aki nem született szerencsés csillagzat alatt, mert mindig és mindenütt úgy kellett írnia, ahogy a szerkesztő urak vagy elvtársak megparancsolták, pedig az arcán érezte a múzsa csókját, s nem szenvedett témaínségben. A szerző abból az alkalomból tett őszinte vallomást, hogy elhagyta a nyomdát legújabb kötete, a Szilveszter, Szilveszter című, amely rövidebb lélegzetű regényt és más történeteket tartalmaz. (A könyv az újvidéki Fórum Könyvkiadó jóvoltából jelent meg.)
Emlékein vannak Istvánról, a ,,Pistá”-ról. 198182-ben a szabadkai gyermekszínház élén állott, s abban az időben valószínűleg nem volt nyugodt az álma, hiszen heves szellemi ,,léghuzat”-ban dolgozhatott csak. Abból a világból adatok maradtak meg, számok - mindenható statisztika. De egy tiszta ember vezette a társulatokat, aki környezetével és önmagával tusakodott. Ma már nehéz felidézni annak a művelt, rátermett embernek az ifjonti elragadtatással, szenvedéllyel végzett munkáját, amely gyógyír volt a sajgó sebekre. S aztán - verejtékes újrakezdések, törésvonalak, megtorpanások és lendület vitte/vitték tovább, hogy kemény - vagy épp lírai - szavakba öntse mindazt, amit lelke mélyén őrzött.
Versírónk, publicistánk, pedagógusunk Zentán született 1946. október 31-én. Évekig szülővárosában tanul, gimnáziumi tanulmányait is ott folytatja, majd az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén általános, végül pedig középiskolai tanári oklevelet szerez, Gion Nándor elbeszélő stílusa című dolgozatával pedig magiszteri címet nyer el. A következő években volt általános iskolai tanár, üzemi fordító Zentán, főiskolai tanár Szabadkán, igazgatója a gyermekszínháznak, tanügyi tanácsos, szakmunkatárs, tolmács, fordító Jugoszlávia budapesti nagykövetségén. 1993-tól Magyarországon él, ahol több helyütt általános és középiskolai tanárként dolgozott... s közben, a megpróbáltatások előtt és után, mint a föl-földobott kő, úgy volt ő is a Tisza mentével. Bármerre vitte is az útja, a parti gesztenyék elkísérték, visszavárták a csöndes utcák, a gyerekkori álmok, a komor iskolák, az első szerelmek... ahogyan Szintarév című kötetének előszavában megfogalmazza. Mert ami nekünk, szabadkaiaknak, a palicsi sétány, a Sétaerdő egy-egy fája, ami a nagybecskerekieknek a Plankert vagy a Csókliget, a Messinger gimnázium, az Balogh Istvánnak a zentai híd, melynek piros vas keresztrúdjára rajzolta Zöldszeműnek a szavakat, a rímeket, a virágokat. Tudom, esténként ma is ismerős arcok tűnnek fel előtte, lassan lépkednek a hosszú Tóparti utcán vagy a Népkert felé - és Pista köszön nekik, akárcsak akkor is, amikor a Térzenét szerkesztette szülővárosában, amikor megírta A Tisza tündérlányát, amikor mesét mondott, s amikor fiatalkori hévvel megírta és megjelentette versgyűjteményét, az Egyedül a napon címűt 1973-ban. Ekkor Zákány Antal üdvözlő sorokban fogalmazta meg, hogy Balogh István élet szülte igazságot hirdet, versgyűjteménye magas szintű eszmélésről tanúskodik, mert ,,már kezdeti eredményei alapján is eredeti alkotót üdvözölhetünk Balogh Istvánban, mély és megrendítő emberi, érzelmi nyomorúságot jelenít meg...
Legújabb kötete, a Szilveszter, Szilveszter a lemészárolt vajdasági magyarokról szól. Szépirodalmi eszközökkel emlékezik meg a szerző a múlt legszégyenteljesebb eseményeiről - önéletrajzi vonatkozások nélkül. A háború végén megannyi magyart lőttek a Tiszába a ,,felszabadítók, értük, az áldozatokért emeli fel szavát a szerző. Számára - ahogyan vallja most is - csak a szülőváros létezik, de meséi vannak máshonnan is. Az élet, a múlt fájhat neki, a múlt írásra készteti, s Balogh István kezét a becsületesség vezeti...

Alkotásaiból a következő nyelvekre fordítottak: albán, angol, horvát, lengyel, német, szerb, szlovák, török.
Művei:
Egyedül a napon, versek, Zenta, 1973
Szintarév, elbeszélő költemény, Szabadka, 1980
Viharvirág, dráma gyerekeknek, Szabadka, 1981
Az első, dokumentumriport, Szabadka, 1984
Mayer Ottmár, életrajz, Újvidék, 1987
Csoda a koponyák hegyén, rádiódráma, Újvidék, 1989
Gion Nándor elbeszélő stílusa, tanulmány, Szabadka, 1992
A Tisza tündérlánya, mesék, Budapest, 1992
Világom, versek, Egyházasdengeleg, 2001
Dengelegi évszázadok, monográfia, Egyházasdengeleg, 2002
Negyven, válogatott versek. Zenta - Egyházasdengeleg, 2004
Karácsony, rádiódráma. Újvidék, 2005
Szilveszter, Szilveszter, kisregény és más történetek. Újvidék, 2007