A köztársasági kormány elfogadta az egészségügyi minisztériumnak a fogászati szolgáltatások új díjszabására vonatkozó javaslatát. Jobban mondva: kézfelemeléssel döntöttek arról, hogy ezentúl már azért is fizetni kell, amiért eddig nem, vagy legalábbis nem ennyit.
A február 1-jén életbe lépett díjszabás értelmében az állami fogászati rendelőkben is fizetni kell a szolgáltatásokért. Hiába tehát a betegbiztosításért fizetett sok pénz minden hónapban, most mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha megfájdul a fogunk. Egy általános fogászati vizsgálat (beavatkozás nélkül) 200, a speciális vizsgálat 300 dinárba kerül. Egy foghúzásért, fogfúrásért és -tömésért 700 dinárt kell fizetnünk. És akkor még nem beszéltünk a fogpótlásról, a protézisről...
Az új minisztériumi határozat azonban nem csupán a betegre nézve kellemetlen, és kelti újfent a kizsákmányolás érzését, hanem a fogorvosok életét is megkeseríti. E rendelet értelmében fizetésük egy részét ugyanis az Egészségbiztosítási Alap állja, a fennmaradt részt pedig nekik maguknak kell megkeresniük. Hogy mi módon? Naponta meghatározott összegben kell fogat húzniuk, javítaniuk, vagy vizsgálatot elvégezniük. Hogy jut-e elég fizető páciens egy-egy fogorvosra minden munkanapon, az már senkit sem érdekel. Ha nincs, keríteni kell! Szerencsére - a fogorvosok ezt most már inkább szerencsétlenségnek tartják - a fogfájás elég ritka jelenség. Ettől eltekintve a fogorvos kötelessége meghatározott számú fizető pácienst ellátni a munkaideje alatt. Ha ezt nem tudja teljesíteni, akkor annak a fizetése látja kárát.
Mlaðan Dinkiæ pénzügyminiszter a közelmúltban még milliárdos nagyságrendben határozta meg az Egészségbiztosítási Alapban tavalyról fennmaradt többletet. Most arról szól a fáma, hogy a lakosság fogászati kezelése eddig is nagyon sok pénzébe került az államnak, és ezt most már nem tudja biztosítani. Hát akkor honnan a többlet? És egyáltalán: hová vezet mindez?
Szász szónak is egy vége: ez az államvezetés igyekszik még több bőrt lehúzni a szegény polgárokról, vagyis több fogát kivenni, mint amennyi van neki. Ez alól csak a gyermekek, a várandós kismamák és a 65 év feletti nyugdíjasok a kivételek.
Elmondhatjuk tehát, hogy a rendelet a magánpraxist folytató fogászok malmára hajtja a vizet, hiszen semmivel nem kerül többe az ő szolgáltatásuk, mint az állami fogászaton dolgozóké. A különbség azonban továbbra is az, hogy a magánrendelőkben figyelmesek és türelmesek a pácienssel...
Húzzák-e a fogát? - a héten erre a kérdésre kerestük a választ.
BÁLIZS Péter kelebiai virágtermesztő:
- Ha az új fogászati árakra gondolok, bizony úgy érzem, mintha a fogamat húznák. Szerencsére soha nem volt különösebb gondom a fogaimmal, de ez az állapot nem tarthat örökké. Felettem is elszáll az idő, és ennek egyik jele éppen a fogaim romlása lesz. Felháborítónak tartom azt, hogy ezentúl már az állami fogászat szolgáltatásaiért is fizetni kell, mégpedig nem is keveset. Ha csak arra gondolok, hogy a szüleim nyugdíja - mindkettőjüké együttvéve - nem haladja meg a havi 18 ezer dinárt, rettentően elszomorodok. Így sem tudnak tisztességesen megélni a havi járandóságukból, és ha csak a terheket róják ki rájuk szép egymásutánban, igazán nem tudom, mi lesz a vége. Mindkettőjüknek szükségük lenne már fogászati vizsgálatra, sőt protézisre is. De gondolni sem mernek rá, hogy ennyi pénzt kiadjanak érte. Bár idáig sem volt rózsás a helyzet, hiszen aki gyors és szakszerű ellátásban kívánt részesülni, az eddig is magánrendelőkbe jelentkezett be. Az állami fogászaton csak kénytelen-kelletlen végeztek el bármilyen beavatkozást még akkor is, ha sürgős volt. Nagyon nem tetszik sem a fogorvosoknak, sem az egészségügyi dolgozóknak e helyzethez való hozzáállása.
T. A. újvidéki fogorvos:
- Ha szükséges, kihúzzák az én fogamat is, ez nem kétséges. Én azonban - már csak a munkámból kifolyólag is - igyekszem megelőzni a problémát. De a kérdésre visszatérve elmondhatom, nagyon meglepődtem, amiért éppen engem kérdeznek meg ez ügyben. Nekem mint magánpraxist folytató fogász szakorvosnak az a véleményem, hogy nem éppen helyénvaló az ez iránt a téma iránt való megnyilvánulás. Az igazság az, hogy nekünk, magán-fogorvosoknak ez a rendelet csak jót hoz. A páciensek, akiknek már az állami fogászaton is csillagászati összegeket kell fizetniük, ezentúl szívesebben jönnek el hozzánk. Vannak ugyanis bizonyos beavatkozások, amelyek pillanatnyilag a magánorvosi rendelőben kevesebbe kerülnek, mint az államiban. Ráadásul nálunk nem kell várakozni, és minden szükséges anyaggal rendelkezünk. Mindezt figyelembe véve valószínűnek tartom, hogy a betegek ezentúl inkább a magán-fogászaton keresnek majd gyógyírt a bajukra, semmint hogy fizessenek azoknak, akik kizsákmányolják őket. Mert ez a minisztériumi rendelet csupán egy mérföldkő az egészségügy magánosításának folyamatában. De hogy azzal is ki nyer és ki veszít, majd elválik. Én mindenesetre borúlátó vagyok.
SIMEK Matild szabadkai nyugdíjas:
- Dehogy húzzák! Úgysem tudnám megfizetni! Eddig sem jártam fogorvoshoz, de ezután se járok, remélem, nem lesz rá szükség. Ha fáj a fogam, beveszek egy fájdalomcsillapítót, és ezzel elintézem a dolgot. Amikor kellett, rendszeresen eljártam fogászati vizsgálatra, és a régi szép időkben még a műfogsoromat is megcsináltattam. A kevéske nyugdíjamból úgysem igazán telik húsra, a kenyér bélébe meg csak nem törik bele a fogam! Tőlem aztán éhen is halhatnak a fogorvosok. Negyven évig fizettem a betegbiztosítást, most meg arra kényszerítenek, hogy mindenért fizessek, ami ingyen járna. Hát én nem fizetek, az biztos. Így is az állam tartozik nekem, és nem én neki.
HORVÁTH Magdolna nagybecskereki egészségügyi nővér:
- Hiszem, hogy a legtöbb embert olyan kellemetlenül érintette a díjszabásról szóló rendelet, mintha a fogukat húznák. Bevallom, engem is. Tizenöt éve dolgozom fogorvos-asszisztensként, és még soha nem tapasztaltam ekkora elégedetlenséget. A pácienseknek naponta el kell magyarázni, hogy miért és mennyit kell fizetniük. Szörnyen lehangoló, amikor idős emberek eljönnek a fogorvoshoz, de amikor megtudják, hogy mennyit kell fizetniük, elmennek. Egyszerűen nincs rávalójuk. Nagyon sajnálom őket, és ha tehetném, mindegyiküket ingyen látnám el, pusztán emberi együttérzésből.