A nem teljes Varga család: Katalin, az ifjabb és az idősebb Géza

A mondás szerint a májusi eső aranyat ér. De aranyat ér-e az eső, ha az érlelő napsugár helyett egész nyáron hetente legalább kétszer eláztatja a földeket? Kishegyes, Bácsfeketehegy határában óriásira szökkent a kukorica szára, a cukorrépa levelei is legyezőpálma levelére hasonlítanak. A rendkívül jó termés előjelei ezek? - kérdeztük az ottani termelőket.
Megadjuk a földnek, ami jár
A nyolcvanadik életévét taposó kishegyesi Varga Géza gazdaságában is láthatóak az eső nyomai. A főúttól jóval beljebb fekvő tanyához kikövezett út vezet, de mellette pocsolyák, a piros bóbitás kakasok sarkantyúja csupa sár... A laikusnak első pillantásra úgy tűnik, nagyon jól jönne már egy kis napsütés.
- Valóban gyönyörűnek ígérkezik az idei kukoricatermés - mondja megfontoltan a gazda -, azt azonban nem mondanám, hogy az egész évi esőzés aranyat ér. A szár már olyan magasra nőtt, hogy ki se látszunk belőle, a csövek is szépek, csak félő, hogy napsütés híján nem lesz idejük teljesen beérni. Huszonkét holdon gazdálkodunk, ebből az idén nyolc holdon van kukorica. Mi minden évben szabályosan megadjuk a földnek, ami jár: a talajmegmunkálást, a műtrágyát, a minőségi vetőmagot, így a hozammal nem nagyon van baj. Az őseim földjén folytatom a földművelést, a mellettünk levő tanya a szüleimé volt, mellé építettük ezt az újabbat. Még teszem, amit kell, szerencsémre itt van a két fiam, a 25 éves Géza és a 20 éves András, meg persze a feleségem, Ferenci Katalin, hát összefogva még bírjuk a munkát. Igaz, a gyerekek iskolába járnak, Gézának még egy vizsgája van és vízépítő mérnök lesz, András a gépészeti főiskolára iratkozott be és szorgalmasan vizsgázik, de minden szabad percüket a gazdaságnak szentelik. A hagyományhoz ragaszkodva mi megszokott szántóföldi növényeket: búzát, kukoricát, napraforgót termesztünk. A mezőgazdasági termelés kifizetődőségéről kár beszélni, előre tervezni szinte egyáltalán nem lehet, nem azért, mert a mi termelőink nem értenek ehhez, hanem azért, mert úgyis hiába. Aminek egyik évben jó ára van, azt egy év múlva már egyáltalán nem kifizetődő termelni. A szójatermelés lenne most gazdaságos, de ez a növény rendkívül vízigényes, termesztéséhez nincsenek meg a feltételek. Sokan, akik szeretnek kísérletezni, gyorsan átváltanak másra, most sokan állattenyésztéssel foglalkoznak. Ez helyénvaló is lenne, hiszen az utóbbi években szinte agyoncsapta az árpolitika az állattenyésztést. És valójában az a kifizetődő, ha egy gazdaságon belül be lehet zárni a termelési kört. De mi, akik kizárólag szántóföldi termelésre rendezkedtünk be, nem tudunk egyszerre átállni az állattenyésztésre még abban az esetben sem, ha megtermeljük a takarmányt. A kifizetődő állattenyésztéshez óriási beruházásra lenne szükség, megfelelő ólakra, hogy csak a legelemibbet említsem. Szubvenciók, kedvező, mindenekelőtt ösztönző kölcsönök, meggondolt állami támogatás nélkül ez nem lehetséges. Most olyan állattenyésztést folytatunk, ami kielégíti a család szükségleteit. Nézze, a górékban még ott van a tavalyi kukorica, hiszen a jelenlegi árért egyszerűen nem lehet odaadni. Pedig tenni kell valamit, mert hamarosan szükség lesz az új termés tárolására. Minden épeszű ember tudja, hogy a mezőgazdaság rendkívül súlyos helyzetben van. De ahhoz, hogy kilábaljon belőle, elsősorban arra van szükség, hogy növeljük a földterületeket, fejlesszük a családi gazdaságokat. Egy alkalommal, amikor itt járt a miniszter asszony, személyesen beszélgettem vele és szerinte is az volna gazdaságos, ha legalább 50 hektár volna a minimum, amin folyik a családi termelés. Javaslatokon, eszmefuttatásokon kívül nem történik egyéb, pedig nagy bajok lesznek, ha nem tér észhez a kormány.
- Sok mindennek kellene itt változnia - mondja az ifjabbik Géza -, mindenekelőtt a termelők hozzáállásának. Például mindig azt kérdezik, jósolják, mekkora lesz a hozam. Szerintem nem a hozam a lényeg, hanem az ár, hiszen ha rekordtermést érünk el, úgy leverik az árakat, hogy jobban járunk, ha kevesebb terem, mert akkor magasabb árat fizetnek érte. Az egyetemen van még egy vizsgám és a diplomamunka, kaptam is már külföldi ösztöndíjra felajánlásokat, hogy tovább képezzem magam, de én úgy érzem, itthon is, a már meglevőből meg lehet élni. Azt hiszem, ebben a meggyőződésemben édesapám biztatása szilárdított meg, mindig azt mondta, tanulni kell, de itthon kell maradni, hiszen egyszer úgyis jobbra fognak fordulni a dolgok. Az öcsém irányításával szinte minden mezőgépet mi tartunk ketten karban, sőt különböző hulladéktelepekről, tönkrement állami gazdaságokból vett gépeket varázsolunk munkaképessé, mert hisszük, hogy érdemes.
- Géza az évfolyam egyik legjobb hallgatója, a tanárai egyként állítják, hogy tudományos kutatómunkára született, nagyon sajnálnám, ha eltájolódna ettől - mondja Varga Ferenci Katalin, az édesanya, aki maga is egyetemi oklevéllel rendelkező nyugdíjas mezőgazdasági szakember. Most éppen lekvárfőzésben szakítottuk meg. Almából és körtéből főzi - a család többi tagjának állítása szerint - a rendkívül finom lekvárt. Nem volt idő piacra készíteni körtét, magyarázza a gazdasszony, így télirevaló lesz belőle. Az alma a kötő, a körte pedig az ízadó anyag. Nálunk állandó a munka, szinte nem is győzzük. Nálunk nincs évi szabadság, talán el sem hiszi, ha mondom, hogy a húszéves kisebb fiunk még nem látta a tengert. Ő inkább a földműveléshez vonzódik, de remélem, sikerül befejeznie a főiskolát, hiszen sohasem tudhatja az ember, mit hoz a holnap, egy főiskolai oklevél mégis nyújt valami biztonságot egy fiatalnak.
Hiszek a mezőgazdaság feltámadásában
Pál Károlyt a kishegyesiek és a bácsfeketehegyiek más tevékenységéről ismerik (politika, művelődési), de saját bevallása szerint őstermelő. Már húsz éve foglalkozik aktívan mezőgazdasági termeléssel, amit a szüleitől örökölt. Jelenleg mintegy 65 holdon folyik a termelés, ebben jelentős rész a szülei ún. ,,nagymaximuma', a felesége és szüleinek földjei, meg valamennyit még árendában tart hozzá, hogy a mezőgépek kifizetődőek legyenek.
- A fiam az idén fejezte be a mezőgazdasági középiskolát - mondja Károly gazda -, és ragaszkodik is a földhöz, hát úgy érzem, értelme van annak, hogy igyekezünk átvészelni ezeket az ínséges időket. Mert egyértelmű, hogy ha Európához akarunk csatlakozni, nemcsak tisztelni, de alkalmazni is kell annak szabványait. Itt elsősorban a családi gazdaságok fejlesztésére gondolok, hiszen ahol ennek a jelentőségét megértették, ott valóban virágzik a mezőgazdasági termelés. Természetesen ez egy elég hosszú, mindenekelőtt lassú és fájdalmas folyamat, amelyet végig kell csinálni. Elsősorban olyan törvényes rendelkezésekre van szükség, amelyek mindenekelőtt visszaszármaztatják az államosított földeket eredeti tulajdonosaiknak. Utána törvényes rendelkezéssel kell lehetetlenné tenni, hogy azok, akik közelebb állnak a tűzhöz, kedvező kölcsönökkel potom áron felvásárolják a jól termő, zsíros bácskai szántókat. Ma már világos, hogy modern mezőgazdasági termelés nem folytatható 8-10 holdon. Az állami birtokokat kell 50-100 holdas vagy még ennél is nagyobb családi birtokokká alakítani, ahol a termelő megtalálná számításait. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy ha átvészeljük ezt a rendkívül nehéz, sokszor visszájára fordított átalakulási éveket, minden a rendes kerékvágásba kerül és a mezőgazdaság is elfoglalja az őt megillető helyet az ország gazdasági életében.
- Az idén 21 holdon termeltünk búzát - folytatja a gazda -, és azt át is adtam, de nem a topolyai Žitkónak, amellyel már évek óta rosszul járnak a termelők. Már ötödik éve foglalkozom nagyobb területen cukorrépa-termesztéssel. Az idén is jókora területet vetettünk be és a zentai cukorgyárral kötöttem szerződést a termésre, mert ők kínálják a legkedvezőbb feltételeket. Nézzen csak a levelek alá! Ha így marad, egy-egy répa még kétkilósnál is súlyosabb lesz. Persze, ehhez feltétlenül szükséges mind megadni a földnek, amit igényel, tisztességesen megmunkálni és akkor meghálálja. (Erről magunk is meggyőződtünk, mert Károly gazda répása mellett ott van a mezőgazdasági birtok répása, amelyben alig találtunk répalevelet a kötözködésig érő gazban.) Bizony számtalanszor megesett, hogy hajnali négy órakor már kint voltunk répát kapálni, aztán, ha felmelegedett az idő, hazarohantam átöltözni, és mentem Újvidékre, Belgrádba, ahova a kötelesség irányított. A idén 16 holdon napraforgót is termesztek, remélem, jó lesz a termés. Egészen bizonyos, hogy egy életképes érdekszervezet nagyon sokat lendíthetne a mezőgazdasági termelők helyzetén, de nálunk az ilyen összefogás több okból is lehetetlen. Elsősorban azért, mert a gazdakörökben, parasztegyesületekben mindig akad olyan, akinek a magánérdekét nem szolgálja a közös érdek, hát szorgalmasan dolgozik az egység megbontásán. Én meggyőződésből, komolyan hiszek a mezőgazdasági termelés feltámadásában, de egyelőre azt hiszem, az ígért kölcsönök nem nyújtanak igazi segítséget, hiszen ilyen árarányok mellett rendkívül kockázatos egy hosszú lejáratú kölcsön felvállalása. A jövőbe látva társultunk mi hatan magántermelők, és tavaly vettünk egy hatéves, több mezőgazdasági munkát is végző kombájnt. Igyekszem a gazdaságot úgy fejleszteni, hogy arra az időre, amikor már gazdaságos lesz a mezőgazdasági termelés, minden meglegyen hozzá. Elsősorban a fiam végett, akinek az életét itt képzelem el, a jól termő bácskai földek gazdaságos megmunkálásával - fejezi be mondanivalóját Pál Károly bácsfeketehegyi mezőgazdasági termelő.