
A gimnáziumot Óbecsén fejezte be. Ezután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakos hallgatója, valamint három évig angol és filmelmélet-filmtörténet szakon hallgat órákat. Kommunikáció szakos bölcsészként végez 2010¬-ben. Elvégzi a Katedra Szakképző Iskola hároméves színpaditáncos-képzését (OKJ). Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. Több színházi produkcióban vesz részt: Mechanikus narancs, Szindbád (Szegedi Nemzeti Színház), Örömbörze (Focus Műhely), Szivárványkígyó (Bicskei István szólóestje), A gdje je revolucija, Stoko? (Montažstroj — Zagreb). Az egyetem elvégzése után Újvidéken, a Mozaik Televízióban dolgozik újságíróként, illetve a Life Collage nyelviskolában tanít magyar nyelvet szerb anyanyelvű tanulóknak. Négy évig a Kosztolányi Dezső Színház munkatársa, előbb marketingesként, majd művészeti titkárként. Négy évig részt vesz a Desiré Central Station Festival szervezésében. A Képes Ifjúság, a Magyar Szó, valamint a Teátrum időszakos tudósítója.
— Kép-függő, kép-ben gondolkodó, kép-ző, kép-telent nem ismerő, fa-képnél nem hagyó, mozgó-kép
2015. október 15-én II. helyezést ért el a Láss, ne csak nézz! fotópályázaton. 2017. márciusában megnyerte a XX. Podolszki József publicisztikai pályázat első díját, valamint a nyomtatott sajtó kategóriában ő lett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének egyik díjazottja.
Szerda Zsófia cikkei | |
---|---|
„Nem tudnék úgy élni, hogy nem tanítok” | 2022.05.14. |
„A drámaírás új és ijesztő, mégis vonz” | 2022.05.06. |
Jó hangfekvésben daloltak | 2022.05.04. |
Nagy tervek, nagy álmok, kerek jubileum | 2022.05.03. |
Április 30-a a magyar film napja | 2022.04.30. |
„A művészet a kapaszkodó” | 2022.04.29. |
Bizsergő szívtájék | 2022.04.28. |
„A főpróbaheteket szeretem legjobban” | 2022.04.25. |
Egy nap nem a világ | 2022.04.24. |
„Az opera olyan, mint az igaz szerelem: akkor szeretsz bele, amikor megismered” | 2022.04.19. |