A gimnáziumot Óbecsén fejezte be. Ezután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakos hallgatója, valamint három évig angol és filmelmélet-filmtörténet szakon hallgat órákat. Kommunikáció szakos bölcsészként végez 2010¬-ben. Elvégzi a Katedra Szakképző Iskola hároméves színpaditáncos-képzését (OKJ). Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. Több színházi produkcióban vesz részt: Mechanikus narancs, Szindbád (Szegedi Nemzeti Színház), Örömbörze (Focus Műhely), Szivárványkígyó (Bicskei István szólóestje), A gdje je revolucija, Stoko? (Montažstroj — Zagreb). Az egyetem elvégzése után Újvidéken, a Mozaik Televízióban dolgozik újságíróként, illetve a Life Collage nyelviskolában tanít magyar nyelvet szerb anyanyelvű tanulóknak. Négy évig a Kosztolányi Dezső Színház munkatársa, előbb marketingesként, majd művészeti titkárként. Négy évig részt vesz a Desiré Central Station Festival szervezésében. A Képes Ifjúság, a Magyar Szó, valamint a Teátrum időszakos tudósítója.
— Kép-függő, kép-ben gondolkodó, kép-ző, kép-telent nem ismerő, fa-képnél nem hagyó, mozgó-kép
2015. október 15-én II. helyezést ért el a Láss, ne csak nézz! fotópályázaton. 2017. márciusában megnyerte a XX. Podolszki József publicisztikai pályázat első díját, valamint a nyomtatott sajtó kategóriában ő lett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének egyik díjazottja.
Szerda Zsófia cikkei | |
---|---|
Kellenek a (saját) dalok! | 2024.09.14. |
Sportos színházak | 2024.09.14. |
Háromnapnyi Szlovénia | 2024.09.08. |
„Bárhová lépek, belerúgok egy témába” | 2024.09.06. |
„Amikor táncolni kezdek, repülök” | 2024.09.01. |
A nemez meséi | 2024.09.01. |
Egy (tánc)lépésre a világ | 2024.08.29. |
„Másképp is lehetsz művész” | 2024.08.25. |
Keringő az öreg házban | 2024.08.24. |
Ha van parkod, használd! | 2024.08.24. |