A gimnáziumot Óbecsén fejezte be. Ezután a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakos hallgatója, valamint három évig angol és filmelmélet-filmtörténet szakon hallgat órákat. Kommunikáció szakos bölcsészként végez 2010¬-ben. Elvégzi a Katedra Szakképző Iskola hároméves színpaditáncos-képzését (OKJ). Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza. Több színházi produkcióban vesz részt: Mechanikus narancs, Szindbád (Szegedi Nemzeti Színház), Örömbörze (Focus Műhely), Szivárványkígyó (Bicskei István szólóestje), A gdje je revolucija, Stoko? (Montažstroj — Zagreb). Az egyetem elvégzése után Újvidéken, a Mozaik Televízióban dolgozik újságíróként, illetve a Life Collage nyelviskolában tanít magyar nyelvet szerb anyanyelvű tanulóknak. Négy évig a Kosztolányi Dezső Színház munkatársa, előbb marketingesként, majd művészeti titkárként. Négy évig részt vesz a Desiré Central Station Festival szervezésében. A Képes Ifjúság, a Magyar Szó, valamint a Teátrum időszakos tudósítója.
— Kép-függő, kép-ben gondolkodó, kép-ző, kép-telent nem ismerő, fa-képnél nem hagyó, mozgó-kép
2015. október 15-én II. helyezést ért el a Láss, ne csak nézz! fotópályázaton. 2017. márciusában megnyerte a XX. Podolszki József publicisztikai pályázat első díját, valamint a nyomtatott sajtó kategóriában ő lett a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének egyik díjazottja.
| Szerda Zsófia cikkei | |
|---|---|
| Zsíros kolbászon üldögélő vajdasági angyalkák | 2025.11.09. |
| „A színháznak is kampányolnia kellene” | 2025.11.07. |
| A ’90-es évek árnyaitól a trafikos mindennapokig | 2025.11.06. |
| Élő kultúra és interkulturalitás | 2025.11.03. |
| Kucsov Borisz Pataki-gyűrű díjas | 2025.10.29. |
| Az olvasás nem megy ki a divatból. És a könyvtár? | 2025.10.25. |
| „Nem szabad hagyni, hogy a dolgok idáig jussanak” | 2025.10.24. |
| A szépség és a felelősség tragédiája | 2025.10.20. |
| „A rossz színházat sokkal jobban élvezem, mint a jót” | 2025.10.19. |
| Kamerával emlékezni | 2025.10.16. |