Május 12. világszerte az ápolók nemzetközi napja annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja.
A már életében legendává vált, rendkívüli akaraterővel megáldott asszony 1820-tól 1910-ig élt. Az 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a tisztaság és a megfelelő ellátás megszervezésével nagymértékben csökkentette a halálozási arányt. A katonáktól kapta a Lámpás Hölgy nevet, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Angliába visszatérve az emberek hősként tisztelték, és óriási hírnévre tett szert, a róla elnevezett nővérképző 1860-ban nyitotta meg kapuit. Több tanulmánya is megjelent nyomtatásban (A kórházakról, Az ápolónőkről). Megfogalmazta, hogy ,,az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".
1907-ben VII. Edward király Becsületrenddel tüntette ki, e kitüntetést először kapta nő a brit birodalomban. 1909-ben egy olyan szegénytörvény született, amely az általa javasolt minden reformot végrehajtatta. Florence Nightingale nemcsak a betegápolás etikai alapjait teremtette meg, hanem küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. Ez a küzdelem még ma is tart.
Magyarországon az ápolóképzés egyik legkiemelkedőbb alakja Kossuth Zsuzsanna (1817-1857), akinek nevét az országban több egészségügyi intézmény is viseli. Ő volt hazánk első országos főápolónője, aki tevékenységét Florence Nightingale-nél előbb kezdte meg.
Európában krónikus az ápolóhiány, és becslések szerint 2020-ra eléri a 29 százalékot. A kontinens legtöbb országában rohamosan öregszik a társadalom, s egyre több idős ember szorul rendszeres otthoni ápolásra, ez egyre több szakképzett gondozót igényel.
Az ápolók világnapja alkalmából Pro Sanitate-díjjal és Kossuth Zsuzsa-emlékéremmel ismerik el a példaértékű ápolói tevékenységet végzőket. Ápolásra azonban nemcsak egyének, hanem egy szélesebb réteg, egy társadalom is rászorulhat. A mi társadalmunk sem problémamentes, ezért a héten arra voltunk kíváncsiak, vajon kedves olvasóink szerint ápolásra szorulunk-e.
LŐRINCZ Gábor hajdújárási földműves:
- Véleményem szerint az egész ország, sőt az egész magyar nemzet is ápolásra szorul. Hitetlenek vagyunk, s rendkívül jókor jött a magyarság és Hajdújárás számára is Orbán Viktor, magyar miniszterelnök múlt heti látogatása. Nagyon jólesett mindnyájunknak, hogy ellátogatott hozzánk. A társadalom szféráit nézve leginkább a gazdaságunk szorul ápolásra, de a többi területre is ráférne egy alapos kivizsgálás, hiszen ezer sebből vérzik az ország. Sok elmeorvosra volna még szükség, több mindenkinek zárt osztályon volna a helye, de az is igaz, hogy nem mindenki gyógyítható.
TÓTH András palicsi gazdálkodó:
- Már nem szorulok ápolásra, habár volt egy időszak, amikor egy súlyos műtét után bizony ápolásra szorultam, és sokat köszönhetek a kedves ápolónők gondoskodásának. Ha ők nem végezték volna akkora odaadással a munkájukat, nem is tudom, mi lett volna velem. Időváltozáskor néha érzem a seb helyét, de már megszoktam, és nem zavar a mindennapi teendőkben. De hogy ne a magam bajáról beszéljek, úgy gondolom, hogy az emberek nagy része bizonyos mértékben ápolásra szorul, és nemcsak a betegek, hanem az egészségesek is. A mai rohanó, elanyagiasodott világban mindenkire ráfér egy kis ápolás, akkor is, ha nem érzi betegnek magát. Vegyünk vissza a tempóból, ne akarjuk azonnal megváltani és bekebelezni az egész világot, mindent csak szép lassan végezzünk, s akkor talán minél később szorulunk mi is ápolásra.
KISS Nándor nagybecskereki református lelkipásztor:
- Igen, mindenféleképpen. Az első, ami megfogalmazódik bennem, hogy szüntelen vigyáznunk kell egymásra. Nincs egy egészséges ember sem, viszont a betegségekről és az egészség megőrzéséről keveset tudunk. A társadalom azon részéhez tartozók, akik nem egészségügyi munkások, sokat beszélnek a nővérek és az orvosok munkájáról, hozzáállásáról és juttatásáról, de igazából nem is ismerik a valóságot. A nővérek munkájáról keveset tud a nép, pedig illendő lenne megtanulni róluk egyet s mást. Ők azok, akik a hátukon cipelik az egész betegellátás terhét. A nővérek munkáját nem értékeljük kellőképpen. Állandó stresszben dolgoznak, és kevesen vannak arra a rengeteg teendőre, ami rájuk hárul, így hát túlteljesítenek. Nagyon sokszor azt a panaszt hallom, hogy olyan munkatársakkal kell együtt dolgozniuk, akik kapcsolataik révén jutottak munkahelyhez, de a munkában nem lehet rájuk számítani, hisz igazából szakképzetlenek. A nővéreknek többet kellene hallatniuk a szavukat, de hát félnek a jogaikért kiállni, hisz a munkahelyükkel, nyugdíjbiztosításukkal játszanak.
TÁPAI Melitta, szabadkai ápoló:
- Mindenki látott már beteg, ápolásra szoruló embert, és valamiképp mindenkinek szüksége van ápolásra. Én négy éve dolgozom egészségügyi nővérként egy idősek otthonában. Nővérnek lenni, embereket ápolni elhivatottság. Nehéz nap mint nap empatikusnak, barátságosnak, mosolygósnak lenni, úgy hogy a saját problémáinkat a kapun kívül hagyjuk, és csak velük, beteg emberekkel, a gondjaikkal foglalkozzunk, meghallgassuk a panaszaikat. Nemcsak a testet kell ápolni, a lélek ápolása ugyanannyira fontos. Néha egy mosoly többet ér bármelyik fájdalomcsillapítónál.