home 2024. május 26., Fülöp napja
Online előfizetés
Aki az árnyékok árnyalatait viszi papírra
Szerda Zsófi
2024.03.31.
LXXIX. évf. 13. szám
Aki az árnyékok árnyalatait viszi papírra

Subotić Barbi a feltörekvő új festőgeneráció tagja, néhány napja nyílt első önálló kiállítása a zentai Városi Kisgalériában 8.32 címmel. Jelenleg Erasmus-ösztöndíjjal a Magyar Képzőművészeti Egyetem festészet szakán hallgat órákat, emellett az újvidéki Művészeti Akadémiára jár.

Barbit fotósként ismertem meg, és már a fotográfiáival nagyon egyedi hangulatokat örökített meg, festményei pedig bensőséges, intim atmoszférát idéznek. Egy reggelt vagy az ablakon át beszűrődő napfény által megfestett falat.

* A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba jártál, szóval feltételezem, a művészet már régóta ott motoszkált benned, és megmozgatott. 

— Igen, elég korán kiderült, hogy érdekel a képzőművészet. A művészi vénám a nagymamámtól ered. Mindig rajzoltam, fotóztam, a legolcsóbb, legrégibb, kis Canon géppel már hatévesen ott kattintottam a Tiszán, a természetben. Szinte mindenhová magammal vittem a gépem, nagyon érdekes volt, hogy megörökíthetem vele a dolgokat magam körül. És már oviban volt egy afféle sketchbookom, most is tudom, melyik fiókban áll otthon. Ebben random rajzocskák szerepelnek, a témáim akkor nyilván ugyanazok voltak, mint minden kislánynak: tündérek, királylányok. Kókai Elena, aki most Gubik Korinával együtt a kiállításomat is megnyitotta, édesanyámmal régóta nagyon jóban van, így azt, hogy a Bolyaiba iratkoztam, egy kicsit neki is köszönhetem, az ő hatására is történt, hiszen terelgetett efelé. Elmentem a felkészítőre és a téli táborba is, azután volt csak a felvételi, és visszagondolva rá nagyon jó döntés volt ide járni középiskolába. Nagyon jó közeg volt, inspiráló.

* Én magam előbb találkoztam fotós munkáiddal, és csak később a festményeiddel. Jelenleg is tanulsz, végzős vagy az újvidéki Művészeti Akadémia festő szakán. A fotózás most hobbivá vált?

— Átváltozott egy kicsit a dolog, igen. Továbbra is fotózom, csak most már inkább telefonnal, mert az kéznél van, géppel ritkábban készítek képet. Ha meglátok valamit, ami számomra valamiért érdekes látvány, megörökítem. Ez lehet egy paca a földön, egy árnyék, a nap sugarainak játéka, akármi. A nem konvencionális képek izgatnak. Ezeket egy mappába gyűjtöm, aztán időről időre előveszem, és megtörténik, hogy megfestem, vagy ihletet merítek belőlük egy festményhez. Mostanában tehát a festői oldalam erősítésére használom a fotós énemet. De nem hagytam abba, az alkotói folyamat fontos része.

* Akkor analóg fényképezőgépet már egyáltalán nem is használsz?

— A fotózás minden lépcsőjét végigjártam. Gyerekként a kis, piros Canon gépemtől a tükörreflexes gépig. Elsős középiskolás koromban vettem magamnak az első rendes, tükörreflexes Canonomat, előtte volt egy Bridge gépem, s analóggal is fotóztam, mindegyikben volt szépség és kihívás. Aztán harmadéves gimnazista koromban döntöttem el, hogy végül festészettel szeretnék foglalkozni, addig ugyanis a fotó erősebb volt. 

* Mi billentette végül a festészet oldalára a mérleg nyelvét?

— Más szempontból érdekes egy fotó és egy festmény. A festményben azt szeretem, hogy én kontrollálok, én hozok létre mindent a vásznon. Ha fotózok, akkor egy már létező dolgot örökítek meg. Szóval a festészetbe mindig egy kicsit többet bele lehet vinni magamból is. Mostanában a fény és az árnyék a fő témáim. Érdekes, amikor a napfény rávilágít egy fehér vagy szürke, szóval egy egyszínű felületre, például falra, szabad szemmel látod, hogy az egy árnyék, de az nemcsak egyszínű, rengeteg árnyalat van az árnyékon és a fényen belül. Ezeket az árnyalatokat szeretem megfesteni.

* Akkor ez is lehet valami, amit még a fotózásból hozol. Fény és árnyék játéka és annak megörökítése.

— Most, hogy mondod, igen, egészen biztosan van hozzá köze, van rá hatással.

* A zentai Városi Kisgalériában nyílt kiállításod címe 8.32. Ez utalhat reggelre, estére, de engem jobban izgat, hogy miért 32?

— A gimiből hozom a szokást, hogy amikor a festményeknek címet keresek, felütök egy könyvet, és kiragadok egy mondatot, kifejezést. Természetesen olyat keresek, ami valamennyire illeszkedik a képhez, nem random döntök. Ezt most is megpróbáltam, de nem jött szembe semmi, ami tetszett volna. Próbáltam olyan címet adni, amely nem klisé, nem giccses, nem túlmagyarázó és szájbarágó, inkább egy picit absztraktabb, és szimbolikusabb módon tud utalni a kiállított festményekre. S ez jött ki. A 8.30 már klisés lett volna.

* Hogyan válogattad össze a kiállítás képeit? Volt, ami külön erre az alkalomra készült?

— A már említett Kókai Elenával tavaly nyáron voltunk egy művésztelepen a horvát tengerparton, ott töltöttünk együtt egy hetet, beszélgettünk, és mondta, hogy örülnének, ha lenne egy kiállítás a munkáimból a Kisgalériában. Akkor még nem volt meg az egész anyag. A nyári táborok, a TAKT, a Malomfesztivál után belevetettem magam a munkába. Szerencsére az egyetem októberben kezdődik, így a szeptember az alkotásé volt. Volt anyagom, időm, kedvem, inspirációm is, aktívan festettem, elkészült még két nagy, 120 x 100 cm méretű festmény, ezek egyike is szerepel a kiállításon. Elena és Korina válogattak, ők a kurátorok, és persze a galéria mérete, beosztása is meghatározta, melyik képek működnek ott legjobban.

* Ha megnézem a festményeid, azt gondolom, hogy te nyugodt, intim, csendes környezetben szeretsz alkotni.

— Inkább azt mondom, legyen tiszta a környezetem. Szeretem, ha rend és tisztaság van körülöttem. Ez kell ahhoz, hogy tudjak dolgozni, hiszen a képek, melyeket festek, azok is tiszták, világos színekkel dolgozom, fontos, hogy ne koszolódjanak, igénylik a tiszta környezetet. De amiket például nyáron készítettem, azokat egy kartondobozon festettem, úgy, hogy a vászon a falnak volt döntve, egy újságpapírral védtem a falat, hogy ne legyen festékes. Szóval nem igényelek különleges környezetet, hangulatot, állványt, mindenhogy és mindenhol meg tudom oldani, ha valamit nagyon le akarok festeni.

* Embereket, portrékat szeretsz megfesteni?

— Ritkán festek embereket, mert nehéz úgy megcsinálni, hogy ne legyen klisé, tudni kell átadni az alkotással egy üzenetet, amit én, azt hiszem, emberek nélkül is meg tudok oldani, csak egy szobarészletet megfestve. Ebbe is bele tudom vinni az én üzenetemet. Nem kell, hogy ott üljön valaki, a szoba a lényeg. Természetesen néha én is festek portrékat, ezeket is fotó alapján. A barátaimat mindig lefotózom, vagy érdekes fény jelenik meg az arcukon, vagy vizuális értelemben, érdekes helyzetben, pózban vannak. Szeretem azokat a portrékat, amelyek így születtek. A fókusz itt is a fényeken van, melyek egy arcon megjelenhetnek. 

* Főleg olajjal dolgozol, és biztos kipróbáltál más technikákat is, van, amihez még szívesen nyúlsz?

— Az olaj a kedvenc, ezzel sok mindent el tudsz érni, amit mással kevésbé. Az akril esetében az a gond, hogy bekevered a színt, melyet szeretnél, de az megszáradva sötétebb lesz, változik egy picit, így nem mindig tudod kiszámítani előre a végeredményt. Az olaj egy pontos technika, és nagyon sok árnyalatot el lehet vele érni úgy, hogy tiszták maradnak, nem koszolódik a szín. Ezenkívül próbálkoztam azzal, hogy homokot kevertem a festékbe, ami egy más textúrát ad a képnek. Szóval nem áll távol tőlem a más technikákkal való kísérletezés.

* Budapest után, gondolom, a diplomamunkád készíted, s ezután mi a következő lépés?

— Nincs tervem, pedig mindenki ezt kérdezgeti, de valóban nem tudom. Úgy vagyok vele, hogy ahová sodor az élet, arra megyek. Amilyen lehetőségeket kapok, azokban próbálom majd feltalálni magam. Persze dolgozom azért, amit szeretnék, nem várom, hogy a sült galamb a számba repüljön, de a művészeknél ez egy folyamatosan alakuló dolog, ezért nem tudok túlságosan előre tervezni.

* És mit csinálnál te legszívesebben? Hol látod magad?

— Ez jó kérdés. Ha a realista beszél belőlem, akkor van egy munkahelyem, ahol rendes fizetést kapok, és mellette a szabadidőmben festek. A művészvilágban mindenképp szeretnék benne maradni. Ha ugyanis kiesel, nehéz visszakerülni. Ha pedig egy álmodozó Barbi beszél belőlem, akkor egy szép, nagy kertes házban élek, csinosítom, rendezem a kertem, közben festek, alkotok, utazgatok, élem az életem. De ez így nem túl jövedelmező, lehet, ki kellene találnom, hogyan lehet azzá tenni. (Nevet.)

Portréfotók: Subotić Barbi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..