November végén a csongrádi Szent József Plébánia egész délelőttöt betöltő rendezvénysorozattal emlékezett meg a templom szomszédságában található Károlyi Sándor Római Katolikus Elemi Leányiskola (ma Piroskavárosi Általános Iskola) megalapításának nyolcvanadik évfordulójáról. Az ünnepséget hálaadó szentmise előzte meg, amelyet Talapka István kiskunfélegyházi kerületi esperes, címzetes apát mutatott be. A kezdetről és az első több mint két évtizedről Kuchta M. Margit nővér, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Magyar Tartományának tartományfőnöknője beszélt. A kolostorépületben kiállításra került sor, és egy kiadványt is megjelentettek.
A rendezvényre hivatalosak voltak az óbecsei plébániák képviselői is.
Óbecse Csongrád testvérvárosa. Az önkormányzat kezdeményezésére az élet több területén kezdtek összefonódni a szálak a két város között. A feladat könnyűnek bizonyult, hiszen azonos a nyelvünk, a hitünk, a folyónk.
Alig egy hónappal a Csongrádiak látogatása után megérkezett a meghívó: ünnep lesz, s nemcsak az önkormányzat, hanem az egyház is a hívek közeledésére számít.
A hét fős csoport megindult a határ felé. Az autóban egymás szavába vágva beszélgettek, meséltek mókás vagy egyéb élményeket. Különösebben nem zavarta őket a határon történő több mint egyórás várakozás. Örültek, pedig még nem tudták, valójában minek.
Szívélyes fogadtatás előzte meg a folytatást. Közös ebéd s vacsora (igazi csípős magyar konyha, csongrádi borral szelídítve). Véleménycsere, ismerkedés, jó hangulat, csodálkozás, kezdődő, tapintatos, előbb bátortalan, aztán merész élcelődés. Egymás mozdulatait figyelve, vendéglátó és vendég azon gondolkodott, vajon van-e, és ha igen, mekkora a különbség magyar és magyar között. Aztán a határokat átengedték a történelemnek, a földrajznak. A láthatatlan válaszfalak lehullottak. Maradt az ember, olyan, amilyen, egyszerű és nagyszerű. Magyar. A barátság kibontakozni látszott, a mosoly az arcokra költözött, és ott ragadt, akár a szemek sarkába lopózó csillogás, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy a meghatódottság vagy az öröm könnyei ragyognak-e, vagy csak a csillagok fénye verődik bennük-rajtuk vissza.
Nem kellett hosszú idő ahhoz, hogy ráébredjenek a vitathatatlan igazságra, hogy a határokon kívül rekedt magyarokat nem lehet tartósan letörni, elkedvetleníteni vízumkényszerrel vagy a kettős állampolgárság megtagadásával, hiszen vendéglátóinktól - ahogyan azt gesztusaikból is láthattuk - mindkettőt megkaptuk.
Mit érne a hivatalos okmány emberek és szívek nélkül? Egyszer majd a lassan cammogó és előítéletektől terhes ügykezelés ráébred arra, hogy az embereket csak akkor lehet egymástól elválasztani, ha azt ők is szeretnék. Mi nem szeretnénk, és ők sem!
Nyugodt örömmel búcsúzott a társaság, és a mielőbbi viszontlátás reményében. Az autókban sokatmondó csend volt.