Rólam:
Szilágyi (Bíró) Edit vagyok. Óbecsén, a szerbiai Vajdaságban születtem. Az Újvidéki Egyetemen szereztem jogi diplomát. A magyar és a szerb nyelvet anyanyelvi szinten beszélem, a németnyelv-tudásom ennél gyengébb.
A nyugdíjbiztosítási alapnál kezdtem a pályafutásomat. Később, hogy bepillantást nyerhessek a más tevékenységet végzők világába is, okleveles jogászként egy iskolában helyezkedtem el, majd három, különböző munkakört előnyben részesítő ügyvéddel dolgozva éltem a lehetőséggel, hogy állandó kapcsolatban maradhassak az ügyfelekkel, követhessem a sűrűn változó jogszabályokat, és hogy a folyamatos tanulás ne szakadjon meg. Két civil szervezet tagja vagyok, az egyiknek alelnöke. 2012 óta a helyi önkormányzatban tevékenykedem a községi képviselő-testület alelnökeként, illetve képviselőjeként immár harmadik mandátumban.
Gyermekkorom óta vagyok jelen a médiában, magyar, illetve szerb nyelven írott szöveggel. A helyi rádióban több mint száz részből álló heti műsort készítettem Családi Kör címmel, és a tv-ben Kincsesláda címmel ötvenszer jelentek meg az általam bemutatott, szerintem erre igen érdemes óbecseiek. Évente több rendezvényt szervezek: előadást, koncertet, könyvbemutatót, bicentenáriumot, alkotói estet stb. — itthon vagy Magyarországon.
2016 óta veszek részt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely (Alföld Művészeti Egyesület — Raszter Könyvkiadó) Szárnypróbálgatók címmel meghirdetett pályázatán. Írásaim megjelentek az Alföldi palettában is. Az idei Szárnypróbálgatók országos irodalmi pályázaton próza kategóriában első díjat vehettem át.
A Magyar Katolikus Újságíró-szövetség és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete tagja vagyok, rendszeresen tudósítok. Írásaim több magyarországi lapban is megjelennek.
| Szilágyi Edit cikkei | |
|---|---|
| Mikulás-parti Óbecsén | 2025.12.08. |
| Lelki nap adventben | 2025.12.08. |
| Nyilvános vitán a stratégia | 2025.12.02. |
| Felidézett emlékek és a szebb jövő reménye | 2025.11.20. |
| Sajtóapostolok XXIII. Országos Találkozója Nyíregyházán | 2025.11.17. |
| Megemlékezés Óbecsén | 2025.10.28. |
| Kocka az oktatásban, tanulás a kockában | 2025.10.27. |
| Kilencedik GastroFest Óbecsén | 2025.10.22. |
| Függőségeink kezelése | 2025.10.22. |
| Illatok, ízek, család, barátság | 2025.10.10. |