A díszülésen elsőként Stevan Bakić köszöntötte az ünneplőket. Szabadka polgármestere elmondta, a városban több olyan projektum valósult és valósul meg, amelyre már régóta vártak a helyiek.

— Szabadka minden itt élő polgár városa, ez évről évre be is bizonyosodik. Kiemelten fontos eredmény, hogy a bunyevác nyelv hivatalos nyelv lett, amiről egyöntetű döntés született — emelte ki a polgármester, aki ünnepi beszédében a pandémiára is kitért. Arra kérte a polgárokat, hogy akik még nem vették fel a védőoltást, tegyék meg mindannyiunk érdekében.

— Az elmúlt esztendőben minden alkalommal próbáltunk a polgárok rendelkezésére állni, hogy együtt és a javaslataikra figyelve tegyük Szabadkát élhetőbb, jobb hellyé, olyan várossá, amely fejlődik, és minden lakosnak a becsületére szolgál — hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke. — Bár nem kevés azon példák száma sem, hogy a város nem mindig a legkimagaslóbbak becsületére működött volna. Emlékeztetni szeretnék, hogy a város emlékezetéből kitörölték dr. Bíró Károlyt is, aki évekig volt polgármester, és az ő kezdeményezésére épült meg a városháza, amely Szabadka, sőt Közép-Európa egyik építészeti ékköve, akár a palicsi Vigadó épülete is, a zenepavilon, a női strand vagy a víztorony. Elértük, hogy a feledés évtizedei után dr. Bíró Károly polgármester, aki megesküdött arra, hogy minden polgárt tisztelni fog, méltó emlékművet kapjon a város központjában.

Az ünnepi beszédek után a város elismeréseinek átadása következett. A díszpolgári címet Tomislav Karadžić vállalkozó, a Szerb Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke vette át. Karadžić több szabadkai nagyvállalatot is irányított, majd magánvállalkozásba kezdett. 2007-ben a Gazdasági Kamara az év menedzserévé választotta. Két alkalommal töltötte be a Spartak Labdarúgóklub elnöki tisztségét.

Pro Urbe díjban részesült Süli Endre, az Oxfordi Egyetem Matematikai Intézetének professzora, Lovas Ildikó író, irodalmár, valamint egy jótékonysági szervezet munkáját is elismerte a város. A Naše malo nekome je sve Subotica elnevezésű csoport a közösségi oldalakon kezdte meg tevékenységét, aktivistái azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egyetlen szabadkai polgár se éhezzen.

A Pro Urbe díjasok nevében Süli Endre köszönte meg a város elismerését.

— Borzasztóan jólesett a díj, nagy meglepetés volt, nem számítottam erre. Gyakran járok Szabadkára, az utóbbi harminchat évben évente egy hónapot itt töltök, mindig szabadkainak is éreztem magam. Gyerekekkel szeretnék itt foglalkozni, fiatal, tehetséges matematikusokkal. Én egy Bermuda-háromszögben élek Szabadka, Belgrád és Oxford között. Az édesanyám most is itt él Szabadkán, itt van a szülőházam, a fiunk pedig Belgrádban él már több éve. Angliában nőtt fel, de visszatért Belgrádba. Belgrád is otthon számomra, de Oxfordban dolgozom, az is az otthonom, és Szabadka is.

Lovas Ildikó író, irodalmár a következőket mondta:

— A Pro Urbe díj minden ember számára a legnagyobb elismerés, amit a saját városától kaphat. Ez közösségi elismerés, aminél nagyobb, úgy gondolom, senkit sem érhet. Az én életemben, ami a szakmai tevékenységemet illeti, mindenképpen a legfontosabb pillanat ez. Nemcsak arra gondolok, hogy kulturális szervezőként, folyóirat-szerkesztőként és elsősorban íróként mit tettem, vagy mit gondolok erről a városról, de visszaigazolása ez annak, hogy amit én erről a szabadságát szerető, nyújtózkodó városról gondolok, az végül is igaz, mert ez találkozik azzal, amit én csinálok vagy képviselek. Sokszor volt lehetőségem arra, hogy elmenjek a városból, hogy máshol boldoguljak, de soha nem használtam ki ezeket a lehetőségeket, soha nem éltem velük. Én nem azért élek Szabadkán, mert így sikerült az életem, én azért élek Szabadkán, mert mindig úgy döntöttem, amikor elmehettem volna, hogy én itt akarok élni. Nem vagyok nosztalgikus. Nem a városháza tornya miatt maradtam, hanem azért a belső inspirációért, amit nekem ez a város jelent, vagyis állandóan kutatom a lehetőségeit a városnak és magamnak is.