LOBODA Tibor, a cukorbetegség ellen küzdő szabadkai egyesület elnöke:
- Vannak olyan betegségek, amelyek nem gyógyíthatók. Ilyen a cukorbetegség is. De fontos, hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel, az esélyeinkkel a betegség elviselésére. Az utóbbi évtizedben hatalmas fejlődés történt a gyógyítás terén. Az új gyógyszerek alkalmazása, a különböző segédeszközök használata, vagyis az orvostudomány fejlődése azt eredményezte, hogy a beteg és orvosa között ún. partneri kapcsolat álljon fenn. Hiszen a betegek érdeke, hogy minél többet tudjanak a betegségükről, ezáltal a képzett beteg és az orvosa egy olyan kapcsolatot tud kialakítani, amely a betegek jobb életminőségét eredményezheti. A beteg tehát aktív szerepet tölt be, amely a megfelelő önellenőrzésen alapul. Ebben segítségére lehetnek a vérnyomás-, illetve a vércukorszint-mérők, a szakkönyvek és szaklapok stb. Számos egészségügyi probléma kiküszöbölésében óriási segítség az orvos számára a beteg által elvégzett és elmondott önvizsgálat, hiszen a cukorbetegség a legösszetettebb szövődményekkel járó betegség, s ezek kiküszöbölésére a beteg megfelelő képzettségére is szükség van. Diétával és önfegyelemmel kiküszöbölhetőek lehetnek például a szív- és az érrendszeri, illetve a látást károsító szövődmények. Illetve ha nem tudjuk megakadályozni a megjelenésüket, legalább elodázzuk őket. Véleményem szerint a betegek képzését elsősorban az egészségügynek kellene vállalnia, de ezt a szerepet jelenleg inkább a cukorbetegség ellen küzdő egyesületek töltik be. A diabéteszesek esetében nagyon nagy szerep jut a gyógyulási folyamatban magának a betegnek. Hiszen ő maga dönt arról, hogy tartja-e magát a diétához, mozog-e eleget a friss levegőn stb. Tehát döntéseket kell hoznia a saját egészsége érdekében, és ez bizony nem könnyű feladat. A cukorbetegség rendkívül sokrétű formában jelenik meg, állandó önmegfigyelést kíván, ezért nagyon fontos a beteg hozzáállása a maga bajához. És mivel a diabétesz az ország lakosságának 5 százalékát érinti, a társadalom részéről jóval több pénzt kellene befektetni az érdekeltek informálásába és a szükséges eszközök, gyógyszerek biztosításába. Hiszen sokkal olcsóbb és hasznosabb megelőzni a szövődmények kialakulását, mintsem gyógyítani őket. Ezt kellene a társadalomnak is szem előtt tartania, amikor döntéseket hoz.
NAGY Nándor szabadkai nyugdíjas:
- A kérdéssel kapcsolatban két dolog merült fel bennem. Az egyik magára az egészségre vonatkozik, a másik a társadalom mentálhigiéniájára. Ami az első témakört illeti, itt is kettős szempontot kell figyelembe venni. Az első az orvostudomány hihetetlen fejlődése. Ebből a szempontból optimisták lehetünk, hiszen ma már számos olyan betegséget lehet gyógyítani, amiről néhány évtizede nem is álmodhattunk. Egyetlenegy probléma van ezzel, mégpedig az, hogy szerte a világon sokan nem engedhetik meg maguknak a drága gyógykezelési eljárásokat, így a gyógykezelés sok esetben a gazdagok kiváltsága. Az érem másik oldala a hazai egészségügy siralmas állapota. Akinek pénze van, nagyobb eséllyel pályázik a gyógyulásra. Nálunk viszont ez sem garancia, ismerve a kórházak siralmas állapotát. Az elmúlt években számos mendemonda keringett a kórházzal kapcsolatban. Én erről most nem szeretnék véleményt nyilvánítani, csupán annyit tennék hozzá, hogy bizony ez is ékes bizonysága annak, hogy hol is tart az egészségügyünk. Ami pedig a mentálhigiéniát illeti, sajnos, ebben a kérdésben nagyon borúlátó vagyok. Ez a társadalom ebből a szempontból súlyos beteg. Nemcsak a frontokat megjárt háborús veteránokra gondolok itt, hanem a polgári lakosságra is. A kilátástalanság és a politikai szélsőség egy olyan züllést idézett elő a társadalomban, ami nagyon messze van az európai közállapotoktól. Ezen a téren - megítélésem szerint - évtizedek kellenek a gyógyuláshoz.
ŠABIĆ Éva újvidéki eladó:
- Szerencsére elmondhatom, hogy a családomban senki sem beteg. Ez nagyon jó, mert a mai időkben bizony csak az számíthat sikeres gyógyulásra, akinek van rá anyagi fedezete. A gyógyszerek pedig nagyon drágák. Sőt amióta sok gyógyszer beszerzését az állam nem támogatja anyagilag, nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak a beszerzésüket. A szomszédunk egy idős házaspár, mindketten betegek. A nénivel naponta összefutok, s néha szívszorító hallgatni a kesergését. Hétezer dinár a nyugdíja, s ebből kell a gyógyszereit megvenni... Nagyon szomorú vagyok, amikor ilyen embereket látok, mert nekik bizony semmi esélyük sincsen a gyógyulásra. Szerintem az államnak sokkal többet kellene tennie ezen a téren, de amíg minden más dolog fontosabbnak tűnik, addig bizony nemigen van esély arra, hogy bárki is odafigyeljen az egészségügy állapotára.
FARAGÓ Emília szabadkai háziasszony:
- Itt, ebben az országban egyelőre esély sincsen a gyógyulásra. Abból, amit úton-útfélén hallani lehet, semmi jóra nem számíthatunk. Azt sem látni viszont, hogy az emberek igyekeznének megőrizni az egészségüket. Egyre több az alkoholista, a dohányzók száma hihetetlen mértékben nő, s komolyan kell venni azokat a figyelmeztető jeleket is, amelyek a kábítószer elterjedésére vonatkoznak. Az egyszerű embernek nincs is rálátása a valóságos helyzetre. Tartok tőle, hogy az sokkal sötétebb, mint amiről hírt kapunk. Ez viszont már nagy társadalmi probléma. Éppen ezért az államnak nagyobb figyelmet kellene szentelnie az egészségügynek. Én nem látom erre a jó szándékot. Sajnos itt is érvényesül az a szabály, hogy ha pénzed van, akkor van esélyed a gyógyulásra, ha nincs, akkor senkit sem érdekel, hogy mi lesz veled.