home 2024. október 14., Helén napja
Online előfizetés
Választottunk
Kartali Róbert
2022.04.13.
LXXVII. évf. 15. szám
Választottunk

A szerbiai Köztársasági Választási Bizottság az április 3-án megtartott előre hozott parlamenti választás 99,35 százalékos feldolgozottságánál tette közzé, hogy a szavazók valamivel több mint 58 százaléka járult az urnák elé. Az államfőválasztás esetében pedig 99,58 százalékos volt a hét végén a feldolgozottság. A Köztársasági Választási Bizottságnak a szavazóhelyek bezárását követő 96 órában kellett volna kihirdetnie az egységes választási jelentést, 55 szavazóhelyen azonban meg kell ismételni a szavazást, így csak az ismétlés napjának urnazárását követő 96 órában lesz ismert a hivatalos végeredmény.

Az államfőválasztást 21, az előre hozott parlamenti választást pedig 43 szavazóhelyen kell megismételni. Vajdaságban újrázás 2 helyen lesz, az államfőválasztást Apatinban 1 szavazóhelyen, a parlamenti voksolást pedig Pancsován ugyancsak 1 szavazóhelyen kell megismételni.

Parlamenti választást legutóbb 2020-ban tartottak Szerbiában, akkor az ellenzéki pártok többsége azt kérte a választópolgároktól, hogy távolmaradásukkal bojkottálják az eseményt. A világjárvány miatt az emberek akkor kerülték a tömeget, távolságtartást gyakoroltak, így abban az évben a választáson való részvétel valóban kisebb volt a korábbi adatokhoz képest, mindössze 49 százalék. Előtte 2016-ban 56, 2012-ben 57, 2008-ban pedig 61 százalék. A mostani választásokon való 58 százalékos részvétel egy-két százalékkal haladta meg a hat, illetve tíz évvel ezelőtti adatokat. 2020-ban valamivel több mint 6,58 millió embernek volt szavazati joga, most 83 000 személlyel kevesebb szerepelt a választói névjegyzékben. A részvételi arány növekedése, továbbá az a tény, hogy ezúttal az ellenzék bojkott helyett amellett döntött, hogy megméretteti magát a voksoláson, teljesen megváltoztatta a parlament politikai összetételét. A 19 induló listából 11 került be a parlamentbe, ebből 4 kisebbségi lista.

A 99,35 százalékos feldolgozottságnál már szinte elkönyvelhetőek az eddig közzétett eredmények, mivel az április 16-ára bejelentett újrázás minden bizonnyal nem lesz kihatással a végeredményre. Így a parlamentben az Aleksandar Vučić — Együtt Mindent Elérhetünk jelöltlistának 120, a Marinika Tepić — Együtt Szerbia Győzelméért listának 38, az Ivica Dačić — Szerbia Kormányfője listának 31, a Dr. Miloš Jovanović — Remény Szerbia Számára — NADA szerb koalíciónak 15, a Moramo — Akció — Környezetvédelmi Felkelés — Ne davimo Beograd — Nebojša Zelenović elnevezésű listának 13, a Boško Obradović — Dveri Szerb Mozgalom — POKS — Miloš Parandilović — Patrióta Blokk a Szerb Királyság Megújhodásáért jelöltlistának 10, a Milica Đurđević Stamenkovski — Fogadalomtevők Szerb Pártja listának 10, a Vajdasági Magyar Szövetség — Pásztor István listának 6, a Mufti Hagyatéka — Igazságosság és Megbékélés Pártja — Usame Zukorlić listának 3, az Együtt Vajdaságért — a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége listának 2, míg a Sandžaki SDA — Dr. Sulejman Ugljanin listának szintén 2 mandátuma lesz. A 250 tagú szerb parlamentben önállóan, koalíciós partnerek nélkül egyik lista sem alakíthatja meg a többséget.

Vučić a választások estéjén az előzetes eredményeket értékelve és a választási győzelmet bejelentve a lehetséges koalíciós partnerek közül csupán a Vajdasági Magyar Szövetséget nevezte meg. Akkor azonban a számok még azt mutatták, hogy az SZHP 125 mandátumot szerzett meg, a VMSZ pedig 6-ot, ami elég is lett volna a kormányalakításhoz. Mint akkor elmondta, mindenkivel leül tárgyalni, hozzátéve, hogy azok, akiknek minden könnyű volt a választási kampányban, nyugodtan folytathatják a könnyed politika műfaját, de számukra nem lesz hely a kormányban. Ez érvényes a köztársasági kormányra és a belgrádi önkormányzati hatalomra is.

Vučić homályos megfogalmazását többen is úgy értékelték, hogy ezt az üzenetet a Szerbiai Szocialista Pártnak címezte, melynek elnöke az Ivica Dačić — Szerbia Kormányfője lista névválasztásával is már megelőlegezte önmagának az ország legmagasabb szintű végrehajtó hatalmát irányító állami szervnek a vezetői pozícióját.

Azt sem mellékes megjegyezni, hogy a Szerb Haladó Párt az előző parlamenti választás alkalmával 1 953 705 szavazatot kapott, most pedig — az eddigi állás szerint — 1 627 363-at. Ez nagyjából 326 000 szavazattal kevesebb. Az SZHP támogatottsága gyengült, így Vučić öröme nem nevezhető felhőtlennek, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az elnökválasztáson viszont erősödött a támogatottsága: összesen 2 216 526 ember szavazott rá. Ezzel történelmet írt, hiszen eddig még senkinek sem sikerült elérnie, hogy az elnökválasztás első fordulójában ekkora fölénnyel győzedelmeskedjen. Mindez persze nem valósulhatott volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerbiai Szocialista Párt támogatása nélkül. Utóbbiról azt is el kell mondani, hogy 2020-ban 334 270 voksot, most viszont 433 241-et kapott, ami egy csaknem 100 000-es növekedés.

 

A szerbiai választások magyar szemmel

Csak a Vajdasági Magyar Szövetség állított magyar listát, mely a kisebbségi jellegéből adódóan a pozitív diszkrimináció elve alapján indulhatott a választáson. A nemzeti kisebbségek esetében a természetes választási küszöb van érvényben, valamint a kisebbségi pártok szavazatszámát beszorozzák 1,35-tel, és csak ez után osztják le a mandátumokat. A nyolc kisebbségi listából négy került be a parlamentbe, mind közül a legerősebb a VMSZ, mely 6 mandátumot szerzett. Mivel a szerb törvényhozásban 5 parlamenti képviselő alakíthat frakciót, így a VMSZ-nek lesz saját önálló képviselői csoportja. A VMSZ 2020-ban, az előző választások alkalmával 71 893 szavazatot kapott, most pedig 60 297-et. Itt azt is számításba kell venni, hogy másfél évvel ezelőtt a parlamenti választással egyszerre tartották meg az önkormányzatit is, mely nagyobb húzóerővel bírt, hiszen a helyi politikai viszonyok kialakításának mindig nagyobb a mozgósító ereje. Nem mindegy ugyanis, hogy az önkormányzatok összetételében milyen arányú a magyar érdekképviselet.

Egyébként a VMSZ-én kívül más listákon is szerepeltek magyar jelöltek. Ez a szavazólapon csak az 5-ös sorszámmal induló Marinika Tepić — Együtt Szerbia Győzelméért lista esetében volt nyilvánvaló, hiszen a támogatók között fel volt tüntetve a VMDK. Ez annak a jele, hogy a felek között a listaállítás előtt koalíciós megállapodás született. Csonka Áron szerepelt a VMDK színeiben, mégpedig az 59. helyen, mely végül nem lett befutó, hiszen a lista összesen 38 helyet szerzett. A 10. helyen viszont Öreg Anna nevét láthattuk a Szabadság és Igazság Pártja képviseletében.

A Moramo listáján is voltak magyar jelöltek, ezt azonban a szavazólapról nem lehetett megtudni, hiszen a lista megnevezésében és a listaállító felek között nem volt feltüntetve egyetlen magyar párt, illetve szervezet neve sem. Ez a lista a környezetvédelmet tűzte zászlajára, ennek ellenére a választások előtt a Magyar Mozgalom olyan szerepben próbált tetszelegni, mintha ez a lista a kisebbségvédelem terén alternatívát nyújtott volna a Vajdasági Magyar Szövetséggel szemben. A lista a parlamenti választáson összesen 178 424 szavazatot kapott, ez 13 mandátumra elegendő. Az első magyar név Csernik Árpádé volt, aki a 22. helyen szerepelt, ahhoz pedig, hogy ő — egyetlen magyarként erről a listáról — bejusson a parlamentbe, még legalább további 120 000 voks kellett volna. Dupla annyi, mint amennyit a VMSZ összesen kapott. A választások előtt még azzal hitegették a szavazókat, hogy ez a hely biztos befutó lesz. Azt nem lehet tudni, hogy az erre a listára voksolóknak milyen volt a nemzeti összetételük, egy azonban biztos, a Moramo listáján szereplő, ám nem bejutó Csernik Árpád kampányígérete mégis megvalósult: „Lesz tisztességes magyar képviselet Belgrádban!” Ennek fényében azok a magyarok, akik ide szavaztak, a kisebbségvédelmi kérdések megoldása tekintetében továbbra is csak a VMSZ-től várhatják a megoldást.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..