Valahogy nem vettem komolyan, amikor azt olvastam, hogy a tartomány mezőgazdasági titkársága újfajta áruminősítést kíván bevezetni Vajdaság legjobbja megjelöléssel. Nekem erről Magyarország Kádár-korszakának utolsó tíz éve jutott eszembe, amikor a külföldi adósságok egyre súlyosabbá váló terhének könnyítése és a kivitel növelése érdekében bevezették a KÁF-ot (a Kiváló Áruk Fórumát). Így igyekeztek ellensúlyozni a behozatali, főként a maszek úton behozott cikkek iránti érdeklődést, kelendőbbé tenni a hazai gyártmányokat - az élelmiszerektől kezdve a gépekig. Nem titkolt cél volt egyben otthon tartani az egyre többre becsült külföldi valutát. Aztán azt kellett látnom, hogy a titkárság szakmai zsűrije által legjobbnak ítélt újvidéki EXIT iránt az idén ugrásszerűen nőtt a külföld érdeklődése, az Újvidéki Egyetem növénynemesítő intézete az év első felében több és többféle vetőmagot adott el, mint tavaly, nagyáruházainkban pedig a vevők érdeklődéssel mustrálják a nagybecskereki Diamant gyár étolaját (ezek nyerték el elsőként a Vajdaság legjobbja címet), tehát a dolognak van értelme. Legfeljebb azt próbálom javasolni, hogy a címet magyarul nevezzük Vajdaság Kiváló Termékének, mert így jobban hangzik, és talán azt is meg kellene fontolni, hogy külön kategóriába soroljuk a rendezvényeket, az intézményeket és a termékeket, gyártmányokat.
Az eleinte tartózkodó, szinte csúfondáros hozzáállásomat annak átgondolása változtatta pozitívvá, hogy végiggondoltam: a sok tekintetben elnyomott és kihasznált tartomány számára hasznos lehet minden kezdeményezés, ami jó értelemben hívja fel magára a közvélemény figyelmét. Pláne, ha meggondoljuk, hogy ilyen akciók a nálunknál gazdaságilag sokkal fejlettebb országokban is előfordulnak, sőt itt-ott a hazai termék védelme érdekében bojkottot is hirdetnek a külföldi árukkal szemben. Miért kellene nekünk szégyellni, amit jól csinálunk, netán tartózkodva beszélni róla?
Nos, újabban bővült a Kiváló Vajdasági Termékek listája, mégpedig nagy örömömre az emberi, mondhatni: kisipari-kisvállalkozói munka termékeivel. Az egyik a topolyai teakolbász, a másik a szelencsei Slovan üzem céklaszörpje, a harmadik a Fruška gora lankáin ,,termő” Hunyadi-féle méz. Mindhárom cikk megtalálta annak módját, hogy maszek műhelyekből külföldre kerüljön.
Íme néhány szó ezekről a termékekről.
A szelencsei Slovan üzem főtechnológusa, Gasparovszki József, három évig kísérletezett azzal, hogy a faluja környékén termő kitűnő céklából ne csak átmeneti vagy télire való savanyúságot készítsen, hanem iható, jóízű szörpöt is. Egyrészt ugyanis sokan kísérleteztek, és teszik ezt továbbra is, házilag készített céklaszörppel, de mi tagadás: nemigen találják el azt az ízt, amely igazán ihatóvá teszi. Akik tudják, hogy ez a vörös ,,zöldségféle” milyen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, sőt azt is, hogy igen hatékony egész sor betegség, főként a vérszegénység leküzdésére, rászánják magukat kortyolgatására... Nos, Gasparovszki úr - szlovákiai szakemberek segítségével (ott állítólag gyümölcsként tisztelik ezt a terményt) - jóízű ivólét készít. Teszi ezt nyers préseléssel, cukor, adalékok és tartósítószerek hozzáadása nélkül, úgy, hogy technológiájával elnyerte az ISO nemzetközi szabványt. Mi több, ha sikerül rávenni környezetének termelőit a cékla vegyszermentes előállítására, s kifizetődő mennyiségben gyárthat belőle szörpöt, elnyerheti az ISO 22 000-es minősítést. Jelenleg legtöbb termékét Szlovákia vásárolja fel, de bővül a magyarországi és a görögországi piaca is.
A Fruška gora Hunyadi méze termelőjéről kapta a nevét. Hunyadi úr minden hazai kóstolón és bemutatón begyűjti a legnagyobb elismeréseket, újabban pedig egyre több oklevelet hoz haza külföldről. Azt mondja, amit sok hazai méhász hangoztat - s aki figyelemmel kíséri a Magyarországról érkező híreket, az tudja: ottani társaiknak mennyi bajuk van az EU-ban elterjedt kotyvalékokkal -, hogy a sok hazai hamisítvány miatt nehezen tör magának utat az igazán jó minőségű méz. Sajnos az az igazság, hogy mézet főként a piacokon árulnak, a vásárlók zöme nem tud különbséget tenni a minőség és a pancs között, s első szempontja az olcsóság. A Hunyadi méz immár kapható néhány szomszéd országban, (sajnos) elsősorban az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiban, ám emberünk reméli, hogy az elnyert Kiváló Vajdasági Termék cím segíti az eladásban nemcsak itthon, hanem külföldön is.
Végül a topolyai teakolbásznak aligha lesz annyi baja a hazai (sőt a külföldi) eladással, mint a fentebb leírt két cikknek. Esetében tulajdonképpen a közismert minőséget kellett megjutalmazni. Ami azonban sokat jelenthet a jövő szempontjából.