Mindenki más-más szempontok alapján választ magának kutyát. Sokszor tapasztaltam már, hogy azok a vadászok, akik komolyan veszik vadászmivoltukat, milyen nagy hatással van a habitusuk, vérmérsékletük a velük együtt vadászó ebekre. A jó kutya jobb esetben már kiskorától fogva lesi, és teljesíti — betanított módon — gazdája parancsait. Egyesek ösztönösen ráéreznek a tanításra, mások meg könyvből igyekeznek elsajátítani az idomítás tudományát. Persze könyvet is írnak sokan, de nem mindig jót és jól. Az egyik ismerősöm is túlbonyolította az életét, mert háromféle vadászkönyvből összeszedegetett információk alapján akarta kutyáját betanítani. Közben csak az kerülte el a figyelmét, hogy az egyik munkakutyák kiképzéséről szólt, a másik nyomkövető kutyákéról, a harmadik meg a madarászó vadászkutyák betanítását írta le röviden, de legalább képekkel illusztrálva, merthogy ez utóbbi egy zsebkönyv volt. Gondolta, ha kávé lehet három az egyben, akkor vadászkutya esetében is működnie kell ennek a dolognak. Olyan parancsszavakat próbált megértetni vele, mint a „Hozd a kakast!” vagy „Apportírozd a tyúkot!”. Persze mindezt ilyen formában, mint ahogyan leírtam, több nyelven. Mindenki jókat kuncogott rajta, de senki sem mondta a szemébe, hogy ez így nem fog menni. Ő azonban meg volt győződve módszere hatékonyságáról. Mondta is többször, hogy „Nagyot néztek ti majd, ha a kutyám elkezd dolgozni!” El is jött az első fácánvadászat napja. Mindenki meg is jelent a reggeli eligazításon fegyverrel, megfelelő lőszerrel, a kutyatulajdonosok pedig természetesen a kutyájukkal.

Mivel sokan voltunk, két csoportra lettünk osztva. Egyik csoport a nádasok mellé került, a másiknak meg, amelyikbe az ismerősömet is besorolták, a tanyák közelében lévő, még száron álló kukoricásokat kellet átfésülnie. Izgatott volt mindenki, mert mégiscsak az első fácánvadászat várt rájuk. Még a kutyákra is átragadt az izgatottság, csaholtak, nyüszítettek, mentek volna tenni a dolgukat. Ám Flokk, a három könyvből idomított univerzális vadászkutyajelölt, teljesen meg volt szeppenve. Látszott rajta, hogy legszívesebben el sem indult volna sehova, gazdája sarkában kullogva behúzott farokkal figyelte, mi történik körülötte. Persze mindenki azt leste, mikor és hol fog felszállni az első fácán. Flokk gazdája nem ért rá kutyájával lelki életet élni, ezért aztán minden intő jelet figyelmen kívül hagyva arra összpontosított, hogy az elsők között lőhessen rá a nemsokára felröppenő fácánra. Úgy is lett! A kukoricás vége felé közeledve végre felszállt néhány fácán. Barátunk izgatottan kapta fel puskáját, és nyomban lőtt is, majd teli torokból üvöltve adta ki kutyájának a parancsot: „Hozd a kakast!”

Flokk elnyargalt a megadott irányba, és kisvártatva el is tűnt a szemünk elől. A többi eb lassan érkezett már vissza, s mindegyik hozta, amit talált, csak Flokk nem volt sehol sem. Heccelték is a gazdáját rendesen. Ő meg mit sem törődve az ugratókkal, újra betöltötte puskáját, és várta vissza a kutyáját. Azt mondta, azért marad el így segítő társa, mert biztosan csak megsebesült az általa lelőtt kakas, és mivel nyomkövetésre is ki van képezve, most a nyomot követve keresi a zsákmányt. Erre nem tudtunk mit mondani. Múlt az idő, már indulnunk kellet volna tovább, amikor egyszer csak a távolból feltűnt Flokk! Szájában egy házi kakassal! A közeli tanyáról! Mire az egyik vadász hahotázva megjegyezte: „Ez aztán vadászkutya a javából! Kakast kértél, azt hozott! De máskor pontosítsál, hogy nem házi kakast, hanem fácánkakast szeretnél!”.