Egy tudós szabadkai tanár élete és munkássága - Egykoron így írtak róla: ,,De harminc év alatt mindig együtt haladni, sőt megelőzni a kort mindig frissnek, modernnek lenni, ez nagy dolog. És Toncs Gusztáv a harmincesztendős működés dacára sohasem avult el, nem lett ódon tanár: a pedagógiai módszere, a világnézete, az elvei mindig újszerűek voltak" (F-s, valószínűleg Fenyves Ferenc) - A Szabad Liceum szervezője és a népművelés kezdeményezője volt - Tanítása hatott Kosztolányi Dezső költészetére, s befolyásolta mindazokat, akik lesték a szavait, akik tanulni akartak tőle, és Szabadkáról indultak - A tudós tanár címmel - Dér Zoltán tollából - az Életjel-miniatűrök sorozatban jelent meg életrajza, mely egyben kortörténeti dokumentum is
Voltak erre, mifelénk a gimnáziumokban olyan tanáraink, akik a világ dolgait, élet és halál misztériumát és az emberi lélek titkait feszegették, publikáltak is módjával: a kutatás folyamatairól rendszeresen és élvezetes stílusban tudósítottak, szóltak az órákon. Sok-sok évvel ezelőtt mi, a nagybecskereki Magyar Gimnáziumnak, a híres Messingernek a diákjai örömmel feltettük volna a polcra Győrfi Béla tanár úr egy-egy könyvét, követtük volna mindenhova, bár neki nem volt ,,küldetés"-e, mégis rászolgált a legkedvesebb tanár címére. Merthogy egykoron valamennyi gimnáziumnak megvolt a legkedvesebb tanára. A szabadkai gimnáziumban - tudtommal - a tehetséges, mást akaró emberek ténykedését nem gátolták felesleges akadályok, de nem is hirdettek életrontó eszméket, hamis ideálokat meghamisított összefüggések által. Eminens érdekből tanítottak, talán-talán létérdekből tették, amit tettek, hogy tanításuk nyomot hagyhasson - mondjuk -Kosztolányi Dezső költészetében, s mindazokban, akik csillogó szemmel lesték a szavakat, akik sokat tanulhattak tőlük és innen, a porfészekből, Szabadkáról indultak útjukra.
Bele-belelapozgatok A tudós tanár című kötetbe, az Életjel-miniatűrök 22. ,,számá"-ba, melyet 1972-ben adtak ki, s amelyben Dér Zoltán, a fáradhatatlan kutató Toncs Gusztáv életéről és munkásságáról számol be közvetlen, oldott stílusban, mintha ő is a tanár úr tanítványa lett volna, vagy mintha egy ilyen formátumú tanár segítségére, útmutatására vágyott volna diákkorában a szabadkai gimnáziumban. A könyvben olyan, már-már elfeledett úttörőmunka került felszínre, amely szellemtörténeti szempontból nagyon értékes adalékot jelent a századforduló irodalmi eseményeinek tanulmányozásához.
Senki sem merte kétségbe vonni, hogy a századforduló éveiben Toncs Gusztáv, a szabadkai főgimnázium irodalomtanára érdekes, de egyben kivételes egyéniség volt, aki csöndben és szerényen végezte munkásságát. Lassan-lassan feltört a szellemi élet csúcsára, s egy vidéki városban sokat tett a kultúra, az irodalmi élet fölvirágoztatásáért. Nem volt csupán afféle ,,szürke emberke", aki napról napra megtartja a gimnáziumban az óráit. Szakadatlanul tanított - és tanult, felismervén azt a titkot, hogy a századforduló üzeneteket hordoz. Minden iránt érdeklődött, s az érdeklődésének ezt a szenvedélyét átültette hűséges tanítványaiba. A szellem mívesénél talán nem volt több, bár nem voltak életében drámai fordulatok, sőt drámák sem. De a mi viszonylatunkban alighanem nemzedékének egyik legteljesebb életét élte. Olyan ember volt - ahogyan Dér Zoltán írja könyvében -, akiben ,,az ismeretek átadásának szenvedélye mindig erősebb volt, mint fölfedezésük vágya". Idézünk: ,,Toncs Gusztávban erősek voltak a tudósi adottságok is, és pályája első felében több önálló, fölfedező igényű vállalkozásban ki is próbálta őket. Kipróbálta a filológiában, mely a korban oly nagy szerepet betöltő pozitivizmus legbecsületesebb területe volt, s kipróbálta műelemzés, műkommentálás műveleteiben is...."
Sokat dolgozott, sok helyre írt: a kor pedagógiai lapjaiba, a központi orgánumokba, így a Magyar Pedagógiába, a Hivatalos Közlönybe, a Tanáregyesületi Középiskolai Szemlébe és a maga szerkesztette Tanügyi Lapokba. A megye szinte valamennyi lapjában publikált: a Szabadkai Hírlapban, a Bácskai Ellenőrben, a Bácskai Hírlapban, a Bácsmegyei Naplóban, de írásai megjelentek a Budapesti Hírlapban is. Tankönyvei mellett Mikesről írt önálló kötetet (két kiadást érhetett meg). De írt még Vitkovicsról, Berzsenyiről, Aranyról, Széchenyiről, Kossuthról, Jámborról, Petőfiről, Madáchról, Eötvösről, Gyulairól, elbeszéléseket, színműveket és verseket fordított angolból, Byron és Walter Scott műveit ültette át magyar nyelvre.
Jellegzetes iskolán túli mozgalmakban is részt vett. Nagy-nagy reménnyel s szívében áldozatkészséggel szorgalmazta olyan társadalmi egyesületek létesítését, amelyek kapocsként fűzték össze az iskolát és a város intelligenciáját. Ösztöndíjakat sürgetett a szegény tanulók részére, a tanároktól elvárta a pártfogó ösztönzést. A Szabad Liceum 1898-ban kezdte meg működését, s megszakításokkal 1918-ig folytatta. Milkó Izidor volt az elnöke, Toncs Gusztáv a másodelnöke. De a városban/megyében mindenki tudta, hogy a szervezési munkát Toncs vállalta. A Szabad Liceum - ahogyan akkor fogalmaztak - ,,szellemi tűzhely" volt, vitafórum is egyben. A Bácskai Hírlap nívós és lendületes vitákról tudósít: ,,Sok szó esik Szabadkáról is, annak jövő fejlődéséről, a vezetőiről, a társadalmi életről, az emberek gondolkodásmódjáról, mindenről, ami a várost oly különösen érdekessé és jellegzetessé teszi."
Kosztolányi levele Toncs Gusztávhoz (1926):
,,Szeretett tanárom, ifjúkorom kedves tanára (...) Elmondhatom, hogy mióta elhagytam az iskola padjait, nem múlt el hónap, hogy Ön nem jutott volna eszembe. Szavait állandóan hallom, mozdulatait állandóan látom. Írói pályámra Ön adta az útravalót. A fényt osztotta szét tanítványai között, mint az én áldott, ezerszer áldott Édesapám." Ilyen sorokkal hálálta meg Kosztolányi annak a tanárnak a gondos tanítását, aki 1859-ben született Szegváron, s tanári pályát Szabadkán kezdte, itt is folytatta harminc éven át, 1938-ban Budapesten hunyt el. Szabadkán utca őrzi emlékét, sírja a Farkasréti temetőben van....