Kényes dolog egy vitorlás irányítása. Ha orrnehéz. Ha farnehéz. És előfordul, hogy viharba kerül. A balatoni Kékszalag-verseny benevezőit az idén nem a közönséges árvaszúnyogok keserítették meg, mint tavaly, hanem a viharos szél. Csaknem hatszáz hajó vágott neki Európa legrégibb és leghosszabb tóker...
A balatoni Kékszalag-verseny benevezőit az idén nem a közönséges árvaszúnyogok keserítették meg, mint tavaly, hanem a viharos szél. Csaknem hatszáz hajó vágott neki Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő vetélkedésén, 3500 fős legénységgel, a légvonalban 145 km-es távnak, 339 hajó a 48 órás határidőben célba is ért, 160 feladta a versenyt, háromszáz embert mentettek ki, a hajók horgonyon állva, elsüllyedve, tört árboccal, zátonyon vagy nádasban megrekedve vártak a helikopteres kereséssel megerősített mentésre. A versenyt a mi Bandink csak távolról, a hírekből követte.
Mengyi Bandi nem úgy volt fejnehéz, hogy nehéz lett volna a feje, éppen ellenkezőleg. (Miközben szociálisan ''farnehéznek” számított, ami az ő korban olykor erény volt.) Úgy vitte előre az életben a feje, mint a csecsemőket, amikor még mindent tudnak (persze nem nagyocska fejükkel, mely lehúzza őket, hanem az angyalok tudásával). Oly könnyen vette a mi Bandink az iskolai akadályokat, jóformán tanulás nélkül, hogy elbizakodottá tette vakhite az ész (a józanság és a belátás) mindenhatóságában. Orra is bukott rendre a fejnehézség közepette olyan közönséges tanulságokban, amelyeket Móricz Zsigmond írt meg a Légy jó mindhalálig!-ban: hogy a lányok nem a latintudást nézik. Ő pedig ehhez képest a ''drótos” szakközépben még csak latinul sem tanult! (Van ennek előnye, van hátránya is, belátható. Másoktól: a rá háramló irigység. Őbenne: a mások iránti fennhéjázás. A ráragadt stréberség. Meg aztán, hogy ettől meg szándékolt rosszasággal akar szabadulni.)
Úgy emlegetik az ilyen balatoni viharokat, mint ''ítéletidőt”. Mohács és Rigómező? Az ítéletnap majdan a megdicsőülés kellene hogy legyen a jóknak! Hát ilyen kevesen lesznek? Szórt sereg, gyülevész had?! Töredék kisebbség? Nem a jók megsokasodásának végeredménye vár az emberiségre az út végén, hanem a megritkulásuké, aminek tanúi vagyunk? Min munkálkodott ezalatt a gondviselés? Vagy hol keressük a nagy hatású, szabadjára engedett ellenerőt? De hát min munkálkodtak eközben makulátlanságukban ők maguk, a jók, akik, elenyésző kisebbségben, most majd végül megdicsőülnek?
Sokszor elnézte Mengyi Bandi, ahogyan levelek sodródnak a vízen. Egyenként és csomósan összetapadva. Mifelénk aztán ugyanígy ide-oda csapódtak mindétig sorsok, de még egész országrészek is, tele névtelen, de hús-vér emberekkel, akárcsak ma a világban menekülthajók és szemétrakományok. A világ halad előre, épp csak az emberekkel nem tud mit kezdeni. Bár a teremtés koronája állítólag mindegyik emberpéldány. Félteni való érték. (Legnagyobb értékünk - a néhai marsall szavajárása szerint.) Nem tud mit kezdeni az emberekkel, az értéktelen emberanyaggal - meg a szeméttel. Az emberre bízott világ szemetével.
Mengyi Bandi moholi öregapja '29-ben kihajózott Hamburgból. Négy lányának kinőtt gyerekruhákat küldözgetett néha, míg odavolt. Annyira futotta végül a keresményéből, hogy kifizesse a toborzóirodának a visszautat. ''Hazatántorgott” Kanadából a Tisza mellé a földet túrni. (A legenda áhítata övezte náluk a nagy szegénységben, hogy abban a meseországban, ahol járt - sohasem mosogatnak. Nyilván nem is foltoztatnak lábast - ha egyszer a tányért és az evőeszközt is étkezés után kidobják. Mint ma mi is.)
Ő írósága képében a mi Bandinkat megtisztelte egy pesti jótevője a meghívással badacsonyi haciendájára, Péter-Pálkor, amikor bókolnak már a kalászok. A hegytetőről az egész panorámát betölti a víztükör. Mengyi Bandi gyötrődve elbliccelte a másnapi hajókázást. Eloldalgott inkább. Ő íróságának talán álmodhatott volna jachtot is, mint akinek ez jár. De legalábbis annyit, hogy egy kérdőívre a hobbijáról egyszer majd azt írhatja be: vitorlázás, síelés, tenisz. Prózai énjével be kellett látnia, ellenszélben, fonákoknak kitéve másféle cikázások és szlalomozások vannak neki megírva.
Vízre szállt hiszen hetente Mengyi Bandi, kimenőn, míg Pulában a Katarinán katonáskodott. Vízbe lógathatta a kezét útközben, ha akarta. Egy kis bárka szállította át a városba a viszkető torkú bakákat. Akik halálraszánt italozásán nem segít a felvilágosító előadás, s csak idei-óráig fékezi meg, ha zárkába toloncolásuk előtt orrba verik őket.
Aratás táján már Mengyi Bandi hazakészült a honvédő szolgálatból. Eszébe jutott, hogy dédapját kétszer vitték ki az első háborúban, innen valamivel északabbra az Isonzóhoz. Aratáskor - amit egy Csernovitznál nyomban a háború elején hősi halált halt, elfeledett nagy költőtehetség, Békássy Ferenc a katonák és a halál ''aratásaként” örökített meg. A mi Bandink dédapja mind a kétszer hazajött a nagy háborúból. De halálos megbántottságában, hogy másodjára más helyett vitték el, a Tiszának ment.
Nyilván megbékélt vele a mi Bandink, hogy korhatáros könnyítéssel, jó passzban sem nevezne már be ilyen száz veszéllyel járó tókerülésre.
Csak az eszére hallgat megint. Olvasott róla, hogy a katarok földjén Bugarach fennsíkja különleges hely. Ha valóban 2012-ben jön el a világ vége, afféle Noé bárkája az lesz. A családját oda kellene menekítenie. Ő meg főbűnéért, ami a félelem a versenytől és a féltés miatti gyávaság, marad majd valahol partközelben. Hadd érje el megérdemelten ott a vize a folyókna, mikor majd visszafelé folynak.