Ma az egykorvolt Hungarológiai Intézet tudományos munkatársának emlékét szeretném közösségünk emlékezetébe hozni, az 1980-ban tragikus körülmények között eltávozott Tóth Ferencét - aki egyben tanár, költő és drámaíró is volt -, abból az alkalomból, hogy a Forum Könyvkiadó 2012-ben kiadott egy válogatást balladákra, népdalokra és szerelmi szokásokra vonatkozó népköltészeti írásaiból.
Ennek a rövid könyvszéli jegyzetnek nem is adhattam volna más címet, mint a bemutatandó kötet címét, hiszen aki ismerte Tóth Ferencet, még emlékezik kifinomult és gondosan megfogalmazott, gondolatgazdag mondataira, függetlenül attól, hogy azok élőszóban hangzottak-e el vagy pedig az írás rögzítette őket. S jellemzője volt még ezeknek a vele való beszélgetéseknek, az előadásainak és írásainak az a szelíd halkszavúság meg az a megnyugvást árasztó melegszívűség, amely jótékonyan befolyásolta beszélgető partnerének, illetve olvasóinak a lelki egyensúlyát. Mai, kíméletlenül harsány világunkban igencsak szükség lenne az ő szóban és cselekedetben megnyilvánuló mértéktartására.
A nyelvhasználat igényességéről is szeretnék szólni e kötet kapcsán, hiszen mára már olyan mértékben silányult - s még silányulni fog - mind a közbeszédben, mind az írásművekben anyanyelvünk, mint amilyen mértékben elértéktelenedik, filléressé válik mindennapi életünk a megrongálódott életminőség okán. Mintha teljes mértékben kiveszett volna az emberek többségéből az igény, hogy az évezredek óta ránk hagyományozódott nyelvi örökséget ne csak megőrizze, hanem tovább gazdagítva hagyományozza az eljövendő generációkra. Ugyanaz a - jobb esetben - nemtörődömség érhető tetten az anyanyelvhasználat, mint természeti kincseink megőrzésének a vonatkozásában.
A kötet szerkesztője, az egykori munkatárs, Pastyik László olyan szövegek közzététele mellett döntött, amelyek így, egy csokorba szedve körvonalazzák egy gyakran csak megtervezett, ám az ismert körülmények miatt végül nem kivitelezett folklórkutatási projektum tartalmi jellemzőit. De a kiadvány így is, a töredékesség jegyeit magán viselő formában, jelentős mértékben gazdagítja az e területen eddig elért eredményeket, különös tekintettel arra, hogy Tóth Ferenc vonatkozó munkáit egy kötetbe szerkesztve kapja kézhez mind a néprajzkutató, mind az érdeklődő olvasó.
Az általa megálmodott vajdasági magyar folklórkutatási terv a még felderíthető értékek ''begyűjtését tűzte ki célul”, és olyan kevésbé kikutatott területekre is kiterjedt volna, mint pl. a szerémségi magyarok világa. Több mint harminc év távlatából és az időközben kialakult társadalmi és politikai változások okozta körülmények miatt csak sajnálni lehet, hogy Tóth Ferenc ezeket az elképzeléseit nem valósíthatta meg.
A Kálmány Lajosról készített doktori értekezése viszont ''a nagy magyar folkloristának a 19. századi gyűjtéséhez viszonyította a mai recenzens balladakorpuszt”. Egyéként mind a hazai, mind pedig az anyaországi szak- és kulturális folyóiratokban, illetve lapokban ''elismerő-méltató írások nyugtázták” a disszertációt.
Ugyancsak érdemében szólt Tóth Ferenc az észak-bánáti népszokásoknak egy olyan szegmenséről, amely a kevésbé tanulmányozott népszokások közé tartozott, nevezetesen a szerelem, a szerelmi jóslás, valamint a párválasztás kérdéskörével. Gazdag gyűjtés előzte meg az eredményeket tekintve figyelemre méltó vonatkozó szakmunkák, cikkek létrejöttét. Ugyanez mondható el A néphit és népszokások Ürményházán a szerelemtől a keresztelőig fejezetcímet viselő részéről is a könyvnek.
A jelen sorok írója megelégedéssel állapítja meg, hogy a Forum Könyvkiadó megtalálta a módját annak, hogy a már régen kiadásra váró kötet, melyet még a boldog emlékezetű Penavin Olga és Bori Imre recenzált, végre napvilágot láthasson. Egy egyre gyorsabban tovaillanó világ képe rajzolódik ki a kötetben közzétett írások alapján. Érdemes a nyomába szegődni!