Az újév várása olyan, mint amikor egy fejezetet zárunk le egy könyvben. Átgondoljuk a tapasztalatainkat, a szép pillanatokat, a veszteségeket és a meghatározó napokat. Új naptárt akasztunk a falra, fogadalmakat teszünk, aztán elfelejtjük őket. Mindenki számot vet és értékel.
Sok szokás és babona határozza meg, mi kerül az asztalra, mit veszünk fel, mit csinálunk, és hol leszünk. Nyújtjuk a rétest, a lábosban bab vagy lencse rotyog, sül a malac, és behűtve vár a pezsgő. A finom falatok bőséget, jólétet és szerencsét hoznak. Feltöltjük a kamrát, nem dobunk ki semmit, nem végzünk házi munkát, és kerüljük a vitákat, hiszen az újév első napja határozza meg az előttünk álló évet. Majd egy átmulatott éjszaka homályos képeivel, tűzijáték és petárdák hangos durrogásával búcsúzunk az óévtől.
A vidéken élők számára a szenteste után ez a nap a kiskarácsony volt, amikor kikapcsolódhattak a dolgos hétköznapokból. A téli tanyavilágban az ilyen alkalmak kalandokká váltak, hiszen kihívás volt a sáros, havas és csúszós utakon eljutni a rokonokhoz vagy bárhová. Egy-egy útra kelés jelentős előkészületeket igényelt, az állatokat meg kellett etetni, a járművet előkészíteni. Még emlékszem azokra a szilveszterestékre, amikor elutaztunk a nagynénémhez.
Vezetékes telefonon szóltunk, hogy indulunk, tudakozódtunk az utak állapotáról, hogy melyik dűlő a járható. A szállásunkról egy kis erdőn át csúszkáltunk el a faluig. Ezután betonúton haladtunk tovább a legközelebbi városig. Útközben megcsodáltuk a kivilágított ablakokat, a fényeket, ha szerencsénk volt, egy-egy ház ablakán át a feldíszített fenyőt is láthattuk. A lakott területeket elhagyva egy másik földút következett, mely kilométereken át vezetett a vasúti töltés mellett a fasor és a cserjés tövében. A havas úton a sínek mutatták az irányt, az autó kerekei csúsztak a latyakban, olykor vonat is elhaladt mellettünk. Minden alkalommal elakadtunk. Előfordult, hogy egy tuskónak is nekimentünk, mert a hóban nem láttuk az utat, de az elszántság megvolt. A mai napig rejtély, miként fértünk be egy kis Fityóba hatan: elöl ült apukám, mellette a dédapám, hátul sorban a mamám, az anyukám és a tatám, én pedig anyu ölében.
A havas, éjjeli bácskai határban különösen nagy értékkel bírt egy sárgán világító ablak, egy füstölgő kémény. A családdal elköltött finom vacsora és a kályha ropogó melege nyújtotta azt a megfizethetetlen érzést, hogy együtt lehettünk. Így lett boldog az új év.
