home 2024. május 08., Mihály napja
Online előfizetés
Út önmagamhoz
Szilágyi Edit
2024.04.27.
LXXIX. évf. 17. szám
Út önmagamhoz

Az óbecsei Népkönyvtárban bemutatták Dušan Markelić Út önmagamhoz című kötetét. A megjelenteket a könyvtár nevében Fenyvesi Szilvia köszöntötte, a szerzőt felesége Eleonóra Markelić mutatta be.

A ma 61 éves Dušan Markelić szerint a könyv út az önmegvalósításhoz. Egy szokatlan jelenség hozta a benne rejlő gondolatokat a felszínre, amely minden korábbi meggyőződését megváltoztatta. Új felismerésekre tett szert, ezek hatására pedig egy számára addig ismeretlen úton találta magát, szembesült önmagával. A változások meglepték, belső harcot váltottak ki benne.

Életében volt féltő szeretet, nagy siker és nagy zuhanás, és ezek kiváltó okára igyekezett válaszokat találni. 56 éves korában érkezett a felismerés és az érzés, hogy ő a bolygó legboldogabb lakója. Írni kezdte a benne végbemenő változásokat, előbb talán nem is értve, mi vezéreli a gondolatait, később azt remélve, hogy a feljegyzései nyomán könyvbe szőtt információk segíthetnek nőnek és férfinak, fiatalnak és korosnak abban, hogy változtasson önmagán, és így tegye szebbé az életét. Kisgyermek korában – osztotta meg emlékeit a szerző –, imádta édesanyja meséit. A mesék csúcspontján az anyja mély lélegzetet vett és azt mondta: „És láss csodát!” És rájött, hogy a csoda nem csak a mesében van, hanem manapság nap, mint nap láttatja magát.

Élete során jó és téves döntéseket hozott. A logikát használta, de rájött, hogy az intuíció fontos, ahogyan a tudás is. Egy tudáspiramist dolgozott ki, abba helyezte a tapasztalatokat kora gyermekkorától a későbbiekig. Látta, hogy a piramis tetejére a tapasztalat került. Magas a piramis és hosszú az út a tapasztalatszerzésig, de kérdés, mennyi maradt a történések, gondolatok, döntések felmérésére és kihasználására. Örült, ha a következmények azt sugallták, jól döntött, ha a siker elmaradt, kutatta, miben tévedhetett.

Életében 7 évente váltakoznak a ciklusok. A történelem megismétli önmagát. Érezni, látni véli ezt a saját korai születése, apja és nagyapja példáján. Változni kezdett, rájött, hogy érezni, merni, hinni kell. A logika már nem mutatott kellő hatást, a fogalom: „gondolkodj pozitívan” szétesett. Lebontva: gond – a többi elhanyagolható. Próbálunk pozitívak lenni, de a lényeg a gond. Változtatni kell. Nem másokat, önmagunkat, a gondolkozásunkat, az életvitelünket.

A soron lévő felismerés nem marad el. Tükör. „Tudom, hogy a legnehezebb őszintén szembe nézni saját fájdalmainkkal, hogy felismerjük, megismerjük önmagunkat. Én mégis arra biztatlak, olvasd a könyvet, még ha nem is érted néha, hisz nem az elmének íródott, aztán majd a tükörben meglátod azt a csodát, ami mindig is voltál” – üzeni az olvasónak.

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..