Ezt a teret a virtuálisvalóság- (VR) és a kiterjesztettvalóság- (AR) technológiák teszik lehetővé, melyek segítségével a felhasználók élethű másolatokat (avatárokat) hozhatnak létre magukról, és elmerülhetnek a különféle digitális világokban, mintha valóban ott volnának.

A metaverzum ötlete nem új, már a sci-fi-irodalom és -filmek is foglalkoztak vele. Az egyik legismertebb példa Ernest Cline Ready Player One című regénye, melyből Steven Spielberg rendezett filmet 2018-ban. A történet 2045-ben, egy olyan jövőben játszódik, ahol az emberek egy színes és kalandos utópiába, az Oasis nevű metaverzumba menekülnek a reménytelen valóság és a mindennapok elől. Ám amikor ennek az univerzumnak az alkotója meghal, hatalmas vagyonát annak adja, aki megtalál egy elrejtett kincset a játékban, ez pedig versenyre hívja az egész világot, és elkezdődik a vetélkedés a virtuális univerzum irányításáért.

Vissza a valóságba, mivel ez most nem csupán a fantázia szüleménye, hanem lehetőség, melyet a technológiai óriások is komolyan vesznek. A film producerének és a Futureverse cégnek az együttműködésével létrejött a Readyverse, egy multifunkciós, de elsősorban szórakozásra, közösségi események rendezésére és játékra alkalmas digitális tér. Persze az Oasis immerzív világát a valóságban megalkotni (egyelőre) nehéz feladat, ám a projektum résztvevőinek határozott célja, hogy a lehető legközelebb hozzák ennek a hangulatát.

Emellett pedig a Meta (egykori Facebook) vezérigazgatója, Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a cég átalakul egy metaverzumvállalattá, melynek célja, hogy egy olyan virtuális közösséget építsen, ahol az emberek bármit megtehetnek, amit akarnak. Olyan világhírű óriáscégek is befektetnek a metaverzum fejlesztésébe, mint az Nvidia, a Tencent vagy az Alibaba, és ennek óriási gazdasági és társadalmi hatása lehet.

Szóval a metaverzum koncepciója egyre gyakrabban felmerül a technológiai és a digitális fejlesztések kapcsán, hiszen a szórakoztatóiparon kívül számos területen hozhat jelentős változást, mint amilyen például az üzleti élet, az oktatás, a kultúra, a művészetek vagy akár a szociális kapcsolatok. Az emberek itt tanulhatnak, dolgozhatnak, utazhatnak, találkozhatnak egymással, és kifejezhetik magukat mindenféle új módon. Lehetővé teszi, hogy a kreativitás és az innováció határtalan legyen, illetve hogy az emberek jobban kapcsolódjanak egymáshoz és a világhoz. Legalábbis tervben.

Mégis mi baj lehet belőle? Mármint azt leszámítva, hogy függőséget, elidegenedést, manipulációt okozhat, és biztonsági kockázatot rejt magában, emellett etikai, jogi és szabályozási kérdéseket is felvet, melyekre még nincs egyértelmű válasz. Tehát egy izgalmas, egyúttal kockázatos jövőkép, melyet alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt teljesen átadjuk magunkat neki. Aztán lehet, ez is csak egy újabb falat húz fel a családtagok közé, mint az okostelefon, mely már annyira „hozzánőtt” egyes emberek kezéhez, hogy enni sem tudnak anélkül, hogy nyomkodják közben a telefonjukat, híreket (vagy macskás videókat) görgetve.

De mielőtt elkezdenénk szétverni az elektromos eszközeinket, senki se gondolja, hogy ez valami új keletű, modern dolog. François de La Rochefoucauld francia herceg, író, a XVII. század negyedik nagy francia gondolkodója már több száz évvel ezelőtt arról panaszkodott egyik írásában, hogy Angliában szokássá vált a reggelizőasztalon a friss hírlapok szétterítése, és az emberek inkább az írott szövegekben mélyednek el, semhogy egymással csevegnének. Szóval lehet, hogy a technológia változott, viszont az embereknek az a szokása, hogy ignorálják a másikat, nem sokat.