A szerénységéről elhíresült színművésze a szabadkai Népszínház magyar társulatának Szabadkán született 1903. január 27-én. Színpadon utoljára 1965-ben láthatták a nézők Marinković Glória című drámájában, s aztán eltűnt a nyilvánosság szeme elől - Csöndben éldegélt, csöndben távozott az élők sorából - Első színházi élménye a Páduai hercegnő című operett volt, amelyet Krémer Sándor társulata adott elő - Barátja indítványára lett a szabadkai Legényegylet tagja, és kapcsolódott be a színjátszók tevékenységébe - Kövessy Albert Vigéczek című művében ,,debütált' - 1951-ben a Népszínház szerződtette, és azonnal címszerepet is kapott Bogdánfi Sándor Vass Péter című darabjában - Az évek során bemutatkozott Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. vígjátékában, William Shakespeare Makrancos hölgyében, Móricz Zsigmond Úri murijában...
A böfögő kultúrkéjencek nem tartoztak sohasem a szívvel-lélekkel rendelkezők parányi csoportjához, azokhoz, akik nemcsak a Nagy Művészet és a Nagy Művészek munkáját tapsolják meg, hanem észreveszik azt a színészt, ,,színházi dolgozót' is, aki vad pózok nélkül, szerényen meghúzza magát a színészszalon legsötétebb sarkában, s nem díjakról, plecsnikről álmodozik, hanem az együttes sikeréért szurkol. å a szegény színész. Nem bánja, ha időnként a plafonrácsozatra szorul, ha a rendezők időről időre megfeledkeznek róla. Örül a morzsáknak is, az apró szerepnek egy csacska vígjátékban, a kötelező szórakoztató gyakorlatnak. Ezt mondaná önmagáról Szabó János, pontosabban: Szabó Várhegyi János, aki alig fért el a szabadkai Népszínház magyar társulatának a tablóképén, annak a csücskében.
Szabadkán született 1903. január 27-én. Édesapja szűcsmester volt, aki abban a hitben élt, hogy a gyermeke egyszer majd átveszi tőle a nehéz munka terhét. Garay Béla feljegyzései szerint egy téli napon János édesapja mosolyogva közölte a család tagjaival, hogy vett három belépőjegyet a színház aznapi előadására. János megkérdezte:
- Édesapám, mi az, hogy színház?
- Hát... a városházával szemben levő sokoszlopos épület, ahol a színészek játszanak.
- Kik azok a színészek? És mit jelent, hogy játszanak?
Az öreg szűcsmester beszélt neki a színészekről és a színésznőkről, akik néha ütik-verik egymást, tarka ruhákba bújnak, festik magukat, sírnak és nevetnek, de az egész nem komoly dolog, mert ők csak komédiáznak.
Aznap este Szabó Jánoska a Páduai hercegnő című operettet nézte meg Krémer Sándor társulatának az előadásában. Döntő nap volt ez az életében! Színész akart lenni már akkor, alig tíz-egynéhány évesen. Mire érettségizett, összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, a színészek szétfutottak a szélrózsa minden irányába. Magyarul beszélő színész már nem léphetett a színház deszkáira, Szabadkán is megszűnt a hivatásos színjátszás.
Szabó Jánosból tisztviselő lett. Csak akkor tudta meg, hogy a városban megmozdultak a műkedvelő színjátszók a Legényegyletben és a Műpártolók Körében, amikor lakásán felkereste a barátja, Nagy Pál, és megkérdezte: akar-e színpadon szerepelni. Kövessy Albert Vigéczek című darabjában ,,debütált'. Volt benne valami, ami Rózsahegyi Kálmánra emlékeztette a nézőket. Ezért rögtön a szívükbe zárták a már akkor is szerény fiatalembert. A Népkör színpadán is szerepelt, kiváló volt az Iglói diákokban, s ezután vette fel a Várhegyi ,,művésznevet'. Fontos szerepet játszott a Tatárjárásban, az Aranyemberben, A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabban, a Te csak pipálj, Ladányiban. 1927-ben Földessy Sándor truppjához szerződve hivatásos színésszé vált. Földessy magyarországi együttesével engedélyt kapott arra, hogy a Vajdaságban is bemutathassa műsorait. Herczeg Ferenc Kék róka című színjátékában lépve fel már Földessy társulatának a tagja volt. A trupp munkáját azonban hamarosan betiltották, így hát János visszatért a Népkör színpadára - amatőrködni. 1941-től egészen 1951-ig, tíz évig hallgatott, nem lehetett visszacsalogatni a színpadra...
1951-ben a szabadkai Népszínház magyar társulata kádergondokkal nyűglődött. Egy napon megkérték Szabó Jánost, fáradjon be a teátrumba, legyen tagja az együttesnek. A csábításnak nehéz volt ellenállni. Bogdánfi Sándor Vass Péter című színművét Pataki László rendezte. Az ősbemutatón Szabó János a címszerepet tolmácsolhatta, együtt léphetett a deszkákra Juhász Annával, Fejes Györggyel, Szilágyi Lászlóval, Sántha Sándorral, Verseghy Józseffel, Czehe Gusztávval Ferenczi Ibivel és másokkal. Fellépett még Molnár Játék a kastélyban című vígjátékában, Sterija Füllentő és hazugjában, Móricz Zsigmond Úri murijában, W. Shakespeare Makrancos hölgyében, Gorkij Éjjeli menedékhelyében, Barta Lajos Szerelem című művében, Cankár Bethánia királyában, Osborne A komédiás című tragikomédiájában, és végül Marinković Glóriájában 1965. október 9-én - utoljára. Az előadás 11. repríze után Szabó János eltűnt a szemünk elől, eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Kiváló színész volt, ,,régi vágású', okos komédiás, aki a színházi munkában az öröm óráit számlálgatta...