Lapunk idősebb olvasói bizonyára emlékeznek rá, hogy dr. Sági Zoltán a szakmai tudásával több mint tizenöt éven át hozzájárult a hetilap munkájához és gazdag tartalmához. A neuropszichiáter, aki immár tizennégy könyvet adott ki, a rovatában részletesen rávilágított a pszichés problémákra, és szívesen válaszolt az olvasói levelekre, kérdésekre is. Mivel az idén hetvenöt éves a hetilap, a doktor úrral a közös munkáról beszélgettünk.
* Hogyan kezdődött az együttműködés a hetilappal?
— Annak idején a törökkanizsai Pszichiátriai Szakkórházban dolgoztam, és Zentán éltem, ezért tizenöt éven keresztül mindennap utaztam. Ekkor már a Kaloper Kiadónál megjelent az első könyvem, mely a félelemről, pontosabban a pánikbetegségről szólt. Valószínűleg ez hírként eljutott a lap egykori főszerkesztőjéhez, Dudás Károlyhoz, valamint Molnár Krekity Olga rovatvezetőhöz, és felkerestek a közös munka reményében. Ez 1995-ben történt, és a következő egy-két évben bizonyos időközönként jelentek meg írásaim az újságban, 1997-től kezdve pedig már heti rendszerességgel publikáltam, és ez így ment tizenöt éven át. Kellemesen éreztem magam ebben a munkakörben, elhivatottsággal írtam. Abban az időben még nem voltak online megoldások, ezért írógéppel írtam meg a szöveget, majd kerékpárra pattantam, betekertem a szerkesztőségbe, és a gépírónő átgépelte az írást.
Prim. dr. Sági Zoltán
* A témaválasztásnál segítség volt az, hogy a pácienseivel dolgozva nap mint nap látta, hogy melyek azok a problémák, amelyek időszerűek, kiemelten jelen vannak a társadalomban?
— Mindenképp meghatározó volt, hiszen amikor az ember mindennap rendel, akkor a legkülönbözőbb személyekkel kerül kapcsolatba. Ilyen szempontból ez egy rendkívül specifikus hivatás. Megfigyelhető, hogy vannak hullámok, amikor bizonyos zavarok hangsúlyosabban jönnek elő, és ilyenkor összekötjük a gyakorlatot az írással. Amikor már komolyabban benne voltam a munkában, akkor részt vettem egy csoportanalitikusi továbbképzésen, ami még inkább lehetővé tette azt, hogy közelebb tudjam hozni a mondanivalómat, a témát. Akkoriban még neurológiai témákkal is foglalkoztam, mint például a gyerekkori epilepszia, és a mai napig végzem az elektrofiziológiai vizsgálatot, vagyis az EEG-t, melyet mindössze ketten csinálunk Szabadkán. Sok téma esetében elmondható, hogy rendkívül fontos és hasznos volt, hogy az információk eljussanak az illetékesekhez, hiszen a rendelés alatt sem jut mindenre idő. Az újságírásnál a karakterszámok korlátozzák az embert, de ezt úgy oldottam meg, hogy több részben beszéltem egy-egy témáról, de hogy ne váljon egy idő után monotonná, ezért nyolc-tíz rész után váltottam témát. Mindenképp hasznos volt, hogy több részből állt egy-egy problémának az ismertetése, mivel így az olvasók is mélyebben bele tudtak látni, jobban magukra ismertek. Számomra fontos szempont az írás során, hogy a téma legyen lebontva és szélesre tárva, hogy az olvasó kapjon róla egy konkrét képet. A későbbiekben is nagy hasznát vettem annak, hogy a tudásomat kamatoztathattam a lap hasábjain. Amikor már arra a szintre jutottam, hogy kiadom kötetben ezeket a témákat, akkor ez meg is történt az Életjel Kiadó és a Kaloper Kiadó által, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének az indítványozására. Később elkezdődött az együttműködés Kerekes Sándor festőművész barátommal, ő tervezte meg a kiadványok fedőlapját és illusztrálta a könyveket. A hetilappal való együttműködés és tapasztalatszerzés segített abban, hogy ezt az oldalamat, melyet szeretek, még inkább kibontakoztassam. A mai napig írok az Aracs folyóiratba, és nagyon élvezem ezt a munkát.
* Nagyon sokat számíthatott ez az olvasóknak, hiszen ha nem volt lehetőségük személyesen felkeresni önt, akkor legalább az újságból szereztek némi tudást, információt.
— Ez így van, főleg, hogy a mi mentalitásunkban még az él, hogy pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni szégyen. Nagyon sok formában és sokszor elmondom azt, hogy az életminőséget elsősorban az ember pszichés állapota határozza meg, nem a testi. Úgy gondolom, hogy fontos ezt hangsúlyozni, hiszen a pszichés állapotunk karbantartása ugyanolyan lényeges, mint a testünké.
* Érkeztek-e olvasói visszajelzések?
— Igen, nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, és hosszú ideig olvasói levelekre is válaszoltam, feltehették ugyanis nekem a kérdéseiket. A levelet a szerkesztőség címére kellett elküldeni, majd onnan került hozzám, én pedig válaszoltam.
A doktor úr első könyve
* A személyes találkozás nélkül is tudott segíteni?
— Ha az embernek van affinitása hozzá, akkor ezt a hivatást meg lehet tanulni, így kialakulnak azok a készségek, amelyek segítségével akár nyolc-tíz mondatból össze tudunk rakni egy képet. Természetesen voltak olyan levelek is, amelyekben konkrétan megnevezték a betegséget. Értelemszerűen más a helyzet akkor, amikor mélyebb rétegekbe kell bemenni, olyankor szükséges a személyes találkozás és terápia. A járványhelyzet súlyosabb szakaszában a virtuális térben folytak a terápiák, ami természetesen nem ugyanaz, mint amikor szemtől szemben beszélgetek a pácienssel. Mint mindennek, ennek is van előnye, van ugyanis Németországban és Ausztriában élő páciensem, akikkel az online térnek köszönhetően tudunk terápiát folytatni.
* A járványhelyzet következtében többen keresik fel a doktor urat? Egyre több helyről hallani, hogy megnövekedett a pszichológusok munkája.
— Véleményem szerint üdvözlendő, hogy ilyen adatok kerülnek napvilágra, mert az emberek érzik, hogy most szükséges tenni valamit saját maguk érdekében, és élnek a lehetőséggel. Tény, hogy megnövekedett a szorongásos zavarok száma, emiatt pedig még többen keresnek meg bennünket, mint eddig. Úgy gondolom, hogy az igazi robbanás akkor fog bekövetkezni, amikor vége lesz a járványnak. Ez egy ismétlődő történelmi folyamat, hiszen amikor megtörtént a traumatizáció, és kezdődne a stressz feldolgozása, akkor jön el a post festum szindróma. Egy bizonyos szinten mindannyiunkban megtalálható a megküzdési stratégia, viszont ha folyamatosan egy olyan túlterhelés ér bennünket, amely nem szokványos, akkor arra nem lehet egészségesen reagálni. Vannak stabil és kevésbé stabil személyiségszerkezetek, és ennek megfelelően reagálunk. Fontos megemlíteni a rengeteg információt, mely a média által jut el az emberekhez, és akármennyire is igyekeznek, hogy ezeket kivédjék, elkerüljék, egyszerűen elbotlanak ebben a negatív információáradatban. Nem vagyunk még értékrendszerileg és tudatilag olyan szinten, hogy biztonsággal válasszunk. Ha nem elégséges a megküzdési stratégiánk, akkor érdemes megkeresni azt a pontot, állapotot, amelytől biztonságban érezzük magunkat, és ilyen esetben ajánlott kérni a szakember segítségét akár egy olvasói levélben, akár személyesen.
