Hogy mit eredményezhet egy minisztercsere? Még ki sem nevezték hivatalosan Predrag Markovićot kultuszminiszterré, a szerbiai könyvkiadók máris akcióba léptek. Tudniillik az új miniszter, aki egykoron a szerb-montenegrói államközösség parlamentjének az elnöke volt, és előtte is meg utána is a jó nevű belgrádi Vreme knjige kiadóvállalt igazgatója, ízig-vérig könyves ember, a legismertebb szerb (és nemcsak szerb) írók kiadója. å jelenteti meg a már klasszikusoknak számító írókon kívül a kortársak (többek közt Vida Ognjenović, Radoslav Petković, David Albahari, Dragan Velikić) legújabb könyveit, de - hogy csak a magyar vonatkozású írókat említsem - Konrád György, Nádas Péter, Esterházy Péter vagy a mi Végel Lászlónk fordításköteteit is. Egyszóval tekintélye van a könyves szakmában, tudjuk ezt valamennyien. Amint azt is, hogy íróember volt már kulturális miniszter (bár ebből a kiadóknak nem sok hasznuk származott), de a kiadók világából érkezőként ő az első.
Ezért mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az utóbbi két évtizedben felgyülemlett problémákat ugyanúgy, vagy még jobban ismeri, mint mi. Már évek óta köztudomású dolog, hogy a 2001-ben megalapított Vajdasági Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének mintájára a szerbiai könyvkiadók is meg szerették volna alakítani a saját érdekvédelmi szervezetüket, de nem tudták eldönteni, hogy ''szerb”, vagy ''szerbiai” egyesület legyen-e. Így lett kettő, de mindkettő csak a látszat kedvéért létezett, vajmi keveset téve a kiadók, a könyv, az olvasás előmozdítása érdekében, viszont ádáz harcot folytatva egymással azért, hogy ki legyen, pl. a legrangosabb könyves rendezvény, a hasznot is hozó Belgrádi Könyvvásár társszervezője, hogyan és ki képviselje az országot a nemzetközi rendezvényeken, milyen legyen a fellépések koncepciója, vagy hogy miként lehetne megoldani a hazai és a behozatali könyvek megadóztatásának kérdését.
Arról már nem is szólva, hogy a szerbiai könyvkiadók a serényebben dolgozó vajdasági egyesület javaslatait, például az európai mintára kidolgozott könyvtörvényre, a kalózkiadványok nyomtatásának megakadályozására vagy a jogdíjak szabályozására tett javaslatait a minisztérium, majd a törvényhozás elé való kerülését csak gátolták. S mi történt a múlt héten? Nyíltan ugyan nem mondták ki, de tudvalevő, hogy mintegy száz érdekelt kiadó képviselői azért ültek össze, hogy fölszámolják a két ''szűkebb szerbiai” egyesületet, és létrehozzanak egy egységeset, melynek kollektív tagja lenne a mintegy harminc kiadót tömörítő vajdasági is. És minden simábban ment, mint gondoltuk volna. Mindenki egyetértett abban, hogy az alapszabálytól kezdve a munkatervig mindazokat a már kidolgozott vajdasági javaslatokat kell alapul venni, amelyek ugyan már léteznek, csak épp a minisztérium és a parlamenti törvényhozás még nem legalizálta.
Nyilván ez nem kis előrelépés, miként az sem, hogy a tizenkét tagú vezetőségben a vajdasági egyesületből négyen azonnal helyet kaptunk (Zoran Kolundžijának, az újvidéki Prometej kiadó igazgatójának a személyében igazgatóbizottsági elnököt is választottak), e sorok írójának pedig az lesz a megbízatása, hogy helyrehozza az eléggé megromlott együttműködést az egykori jugoszláv tagköztársaságok hasonló szervezeteivel, s felújítsa a különféle okokból szinte teljesen megszakadt kapcsolatot a környező országok egyesületeivel. (Zárójelben jegyzem meg: itt a magyarországi kapcsolatok kivételnekk számítanak, mivel ha a Begrádi Könyvvásáron szervezetten már nem vesznek is részt, a vajdasági egyesület tavaszi fesztiváljain azért rendszeresen megjelennek. Ennek ékes bizonyítéka, hogy sikeresen lebonyolítottuk az Olvasás Éve rendezvénysorozatot többek között Jókai Anna, Janikovszky Éva és Zalán Tibor részvételével, hogy nemrég vendégünk volt Konrád György, Esterházy Péter és Spiró György, hogy Frankfurtban, Lipcsében és Zágrábban is ott voltunk, amikor Magyarország volt a díszvendég... És akkor arról még nem is szóltam, hogy más vonalakon is jó a kölcsönös írói-kiadói együttműködés, jelenleg is meg a múltban is).
Talán abban is volt némi részünk, hogy a már említett írók könyvein kívül sorra jelennek meg szerb nyelven Hamvas Béla munkái, Krúdy, Kosztolányi és Márai Sándor regényei. (Éppen a napokban látott napvilágot a nagybecskereki Agora kiadásában Márai Szindbád hazamegy című regénye.)
Visszakanyarodva az újonnan alakult egyesületünk tennivalóihoz: be kell fejezni a könyvtörvényről szóló közvitát, és a parlamentben el kell fogadtatni, be kell tartatni a nemzetközi katalogizálásról és a vonalkódról szóló rendeletet, hogy meg lehessen akadályozni az egyre több kalózkiadvány nyomtatását, rendezni kell a szerzői jogviszonyokat és a pénztári számlák kiadását, valamint a kedvezmények mértékét a tisztességtelen versengés megakadályozása érdekében, továbbá meg kell határozni azokat a nemzetközi rendezvényeket, amelyekben érdekeltek vagyunk vagy lehetünk... A nemzetiségi könyvkiadás terén a zavartalan könyvbehozatal és -kivitel kérdéseit is rendszabályozni kell, a tankönyveket és az adományokat is beleértve. Itt még az áfa megállapítása is kettős mérce alapján történik. S a fölvásárlás terén is meg kell szüntetni a kirekesztősdit, mert erre könyvtárosaink és kiadóink is panaszkodnak. A tankönyvkiadást illetően most már elmaradhatatlan a nemzeti tanácsokkal való véleményeztetés, s ez elsősorban számunkra, kisebbségiek számára fontos.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mindez máról holnapra nem történhet meg, de biztosak vagyunk abban is, hogy az új miniszter is tudja, mennyi kérdés halmozódott fel, s cselekedni fog, hogy végre a könyvkiadás területe is rendezettebb legyen.