Tisztelt gyászoló közönség!
Példamutató, szorgos élet zárult le ezekben a napokban: városunk szülöttének, Andruskó Károlynak az élete. E név leírása után feleslegesek az epitetonok, az értelmezések. Zentán, de talán a bácskai és bánsági Tisza mentén mindenütt alig akad olyan, aki ne ismerné ezt a nevet. De még ország- sőt világszerte is nem egy művészbarátnak cseng ismerősen ez a név...
Idős korában gyakran mondogatta baráti körben tréfás biztatásként: ,,Semmi gond, én száz évre aláírtam...' Talán ez volt életében az egyetlen ígéret, amelyet nem tudott beváltani -- bár már nem sok hiányzott hozzá. De ha végigtekintünk életművén, akkor azt mondhatjuk, hogy bőségesen alkotott annyit, mint két-három művész akár száz év alatt. ,,Közel 4500 ex libris, 9000 kis- és nagygrafika, 3030 olajfestmény, 500 akvarell, 220 minikönyv, 150 metszetalbum, 400 önálló és 7000 közös kiállítás a világ minden táján' -- összegezi Andruskó Károly munkásságát mai számának címoldalán a Magyar Szó.
Andruskó Károly szinte már legendás szorgalma és munkabírása mellett kedves, közvetlen és barátságos egyénisége volt az, ami a legjobban megragadta barátait, ismerőseit. Minden egyes nála tett látogatás, vele való találkozás, beszélgetés maradandó élményként rögződött mindenkiben. Ezért vált Vojislav Ilić utcai kis házacskája még a Zentát turistaként felkeresők egy részének a számára is kedvelt célponttá a Városháza, a Városi Múzeum vagy a Tisza-part mellett. S aki felkereste, az ritkán távozott egy-egy szép metszet, ex libris, minikönyv vagy más apró figyelmesség nélkül. Az a sugárzó szeretet csalta ide a látogatókat, amely e kis házacska gazdájából áradt, és mindent besugárzott maga körül. A szeretet az emberek, a szülőváros, a táj és az egész teremtett világ iránt. Pedig Károly bátyánknak sem volt könnyű élete. Szegény, nagycsaládos földmunkás gyermekeként látta meg a napvilágot, s örökségként csupán a munkakedvet, a jobbra, szebbre való törekvést kaphatta útipoggyászul vándortarisznyájába. Nyomdásznak tanult, de fiatalon nem egyszer kellett nehéz fizikai munkával fenntartania magát. Kétszer is megözvegyült, s egy időn át egyedül nevelte gyermekeit, de becsülettel valamennyit kitaníttatta. Törhetetlen optimizmusa azonban átsegítette valamennyi nehézségen, sajnos, az utolsó csatát már nem nyerhette meg, minden élő közös végzetén már ő sem tudott felülkerekedni...
Tisztelőinek gyászát és szomorúságát azonban enyhítse az a tudat, hogy Andruskó Károlytól, a baráttól és művésztől mégsem kell elválnunk teljesen, hiszen két kezének számtalan értékes alkotása itt maradt közöttünk, s nap mint nap felidézi emlékét. Képei lakásunk vagy a középületek falain, minikönyvei és metszetgyűjteményei könyvespolcainkon, ex librisei könyveinkben -- mind az ő életének egy-egy fragmentuma, amelyek életünk végéig elkísérnek, és reá emlékeztetnek. S hosszú, tartalmas életének végegyenlegét talán éppen ő maga vonta meg a legjobban, amikor Sinkovics Péter újságírónak nyilatkozva a következőket mondta:
,,Végül is elégedett embernek mondhatom magam. Különösebb hiányérzetem nincs. Húsz év alatt a 200 minikönyv, az ex librisek száma már 3800 felé közelít -- ez világviszonylatban is páratlan dolog. Ami számomra külön jutalom: bármerre járok a nagyvilágban, mindenütt ismernek, és barátságosan, derűs arccal fogadnak. Sokan meglátogatnak. És még többen írnak. Ismerősök, ismeretlenek. Megannyi levél érkezik napjában. Kérelmek, meghívások, jeladások. Hogy mit jelent számomra ez a rengeteg levél? Élek. Van célja az életemnek. Dolgozni tovább.'
A munkádat becsülettel elvégezted. A talentumokkal jó sáfárként elszámoltál. Békés, örök nyugodalmat kívánunk, kedves, jó atyai barátunk, Andruskó Károly bátyánk!
Szloboda János
*Elhangzott a zentai Városházán, az Andruskó Károly festőművész halála alkalmából tartott gyászülésen.