Szilveszter 2019-ben kerékpárral jutott el Finnországba az ismerőseihez, de az időjárás miatt már tömegközlekedéssel utazott haza. Később ismerkedett meg leendő feleségével, Enikővel, aki már tizenhat éve görkorcsolyázik, és elhatározták, hogy egyszer majd együtt mennek ki Helsinkibe a kerékpárért.

— Enikő döntése volt, hogy görkorcsolyával teszi meg a hazafelé vezető távot, amitől én egy kicsit tartottam, mert az útviszonyok sem megfelelőek mindenhol, illetve a test is egy másfajta terhelésnek van kitéve, mint kerékpáron. Szerencsére sikeresen teljesítette a távot, így én is megbizonyosodtam arról, hogy a görkorcsolya is lehet olyan biztonságos, mint a kerékpár — vallotta be Szilveszter.

Egy kis bemelegítés az esküvő napján

A páros már korábban is kipróbálta magát ebben a felállásban, két évvel ezelőtt ugyanis négy nap alatt a Balatont gurulta körül, ami 200 kilométeres táv volt. Az út megtétele után azt érezték, hogy szeretnék több napon át folytatni ezt az életmódot, és elkezdtek hosszabb útszakaszban gondolkodni. A kerékpár és a görkorcsolya mellett döntöttek, hiszen a mindennapokban is ezeket a közlekedési eszközöket használják.

Szilveszter és Enikő július 1-jén indultak el vonattal és hajóval Finnországba, ahová július 10-én érkeztek meg. 11-én indultak el Finnországból visszafelé, nagyjából 200 kilométert gurultak az országban, majd Észtország következett, ahol sok esőben és csapadékban volt részük. A következő állomás Lettország volt, ahonnan Litvániába, majd Csehországba, Lengyelországba és Szlovákiába érkeztek, hogy aztán Magyarországon, majd Szerbiában már ismerős levegőt szívhassanak. A hosszú és kimerítő út során számos akadályba ütköztek, több kihívással találkoztak. Hol az időjárás nehezítette meg az előrehaladást, hol egy lezárt határ, és gyakran kellett pluszkilométereket megtenni.

— Nagyon sokat segített, hogy ketten voltunk, így ha az egyikünk mélyponton volt, akkor a másikunk átbillentette azon, és fordítva. A nehézségeknek köszönhetően nagyon összekovácsolódtunk. Az egész túránknak 10 perce volt olyan, amikor azt mondtuk, hogy vonatra szállunk, és hazajövünk, az pedig akkor volt, amikor a görkorcsolyámnak elveszett egy olyan alkatrésze, amely nélkül használhatatlan. Szerencsére megtaláltuk az alkatrészt, és vissza is tudtuk szerelni, így folytathattuk az utunkat, aminek nagyon örültünk, hiszen már Szlovákiában jártunk. Az esőt meg lehetett szokni, a viharokat már kevésbé, azoktól én nagyon féltem. Minden jól alakult, és azt mondtuk, hogy ilyen legyen a házaséletünk is, hogy a problémák jönnek, de megoldjuk őket — mondta Enikő.

A hazaérkezés ünnepi pillanata

Szilveszter kiemelte, hogy nem is az út előtt készültek fel igazán, hanem menet közben. Enikő több olyan úttervező és kempingezőapplikációt talált, amely a segítségükre volt a túra során. Természetesen látnivalóban is volt részük bőven.

— Számomra az volt a legszimpatikusabb, hogy a balti államokban, főként Észtországban és Lettországban, az állam népszerűsíti a vadkempingezést. Ezek a helyszínek be vannak jelölve a térképen, van ott toalett, tűzhely, pad, és ingyenesen lehet kempingezni. A balti államok időjárása is emlékezetes marad számunkra, mivel hideg volt, és néha annyira fáztunk, hogy az összes ruhánkat fel kellett húznunk. Magával ragadó volt a Balti-tenger partja, mely vadregényes érzést keltett. Lengyelországban rendkívül közvetlenek és kedvesek voltak az emberek, megálltak velünk beszélgetni, és sok más túrázóval találkoztunk. Sokan rácsodálkoztak a görkorcsolyára, nem megszokott látvány, hogy valaki így indul  egy hosszabb útra — mesélte Enikő.

Nemcsak az időjárás és a látvány terén különböztek egymástól az országok, hanem az útviszonyokat illetően is nagy eltérések voltak.

— Lettországban nehezen közlekedtünk, mert nem igazán volt kerékpárút, hanem előfordult, hogy salakos úton vagy a tranzitútból levágott aszfaltos úton kellett haladnunk. Ott kerültünk is 50 kilométert a rossz útviszonyok miatt. Szlovákiában a hegyek miatt vonatoztunk, de ezt így is terveztük, illetve Lengyelországban utaztunk egy keveset kombival, mert nagyon dombos útvonalon kellett volna haladnunk — mondta Szilveszter.

Az esőfelhők szinte állandó útitársak voltak

A fiatal házaspár hol ismerősöknél aludt, hol pedig sátrazott, ami nem volt újdonság számukra, hiszen korábban olyan is előfordult már, hogy a saját udvarukban sátorban töltötték az éjszakát.

Augusztus 22-én érkeztek meg Felsőhegyre, ahol meglepetésként érte őket a fogadtatás, melyben részesültek. Szilveszter elmondta, hogy nem számítottak ekkora törődésre és figyelemre az emberek részéről.

— Nagyon kedves és megható volt, hogy ilyen sok ember várt bennünket a faluban. Olyanok is eljöttek, akiket nem is ismertünk, de a Facebookon követtek bennünket, és elutaztak Felsőhegyre, hogy gratuláljanak. Már az út során is sokat számított, hogy amikor egy kicsit lent voltunk hangulatilag, akkor csodák csodájára olyan emberek jöttek velünk szembe, akiktől ismét belelkesültünk. Jólesik a visszajelzés, hogy szép teljesítmény az, amit elértünk.

— Nagyon jóleső megvendégelésben volt részünk, és várják, hogy részletesen beszámoljunk a túráról. Sok erőt ad nekünk, hogy elmondták, büszkék ránk, annak ellenére, hogy az út előtt féltettek bennünket egy kicsit. Az út során elég sok olyan videót készítettünk, amelyet még nem osztottunk meg a közösségi oldalon, ezeknek egy részét majd megszerkesztve láthatják az oldal követői. Azon gondolkodunk, hogy civil szervezetet alapítunk, mely népszerűsítené a görkorcsolyázást és a kerékpározást. Ez az út egyrészt még jobban összekovácsolt bennünket, másrészt pedig hatalmas lendületet és motivációt adott a civil szervezet létrehozásához, hogy a közösségnek olyan segítséget és támogatást tudjunk adni, amilyet mi is kaptunk — hangsúlyozta Enikő.