Férfi és nő, alig, de kreatívan berendezett színházi tér. Láthatatlan szálak, amelyek összekötnek két embert, és amelyek mentén hol botladozva, hol lassabban, hol gyorsabban jár férfi és nő. Távolodás és közeledés. A színpad velünk szembeni végében kivetítő. Bevallom, egy kissé megijedtem tőle. Legtöbbször ront az előadáson, ha figyelmünket elvonja, lefoglalja egy-egy kivetített amatőr felvétel vagy valamiféle klisészerű megoldás. De szerencsére sem ez, sem az nem történt. Finom láthatatlan szállal, mint ahogyan a két ember közötti viszony is szövődik, kapcsolódtak a kivetített mozgóképek Döbrei Dénes és Varga Henrietta mozdulataihoz. A kivetítőn egy helyben forgó nőalak, később szél lengette kalászok. Mindkettő, kalász és nő úgy mozog, hogy közben egy helyben marad.
Az előadást Pilinszky Beszélgetések Sheryl Suttonnal című műve inspirálta. Pilinszky egy párbeszéd regényének nevezi műfajilag meghatározhatatlan könyvét. A párbeszéd Párizsban zajlik, a költő betegágya mellett, heteken át, estéről estére meg-megszakítva, s másnap mindig újra folytatódva, a kortárs magyar líra egyik kiemelkedő egyénisége Pilinszky János és egy New Orleans-i születésű néger leány között, aki a könyv címszereplője, s Robert Wilson világhíres színházának egyik sztárja. A beszélgetések inspirációja az esztétikumnál mélyebb és egyetemesebb kíváncsiság: a világ szegényeinek, a megszomorítottak és megalázottak helyzetének, életérzésének és reményeinek körülrajzolására, kimondására irányuló kísérlet.
Döbrei Dénes és Varga Henrietta tánca pedig az életérzések mozdulatokkal való kifejezésére tett kísérlet. Ha azt az elhíresült kérdést tesszük fel, amelyet a két táncoshoz élet- és táncfelfogásban közel álló Min Tanaka is számtalanszor feltesz magának, hogy: Mi a tánc?, akkor a kettejük által színpadra vitt mozdulatokat nyugodtan nevezhetjük annak. És ha pontosítani akarjuk a kérdést -,,Mi a tánc, ha magamat táncolom?” -, az számtalan újabb kérdést vet fel, hogy a gondolkodás megelőzze a táncot. Hogy a tánc, ne úgy mint a ,,nyugati” táncok esetében, betanult mozdulatokból épüljön fel, hanem a gondolkodás által szülessen meg és váljon életté. De mi ez a magam? Miből indul ki a tánc, ha magamat táncolom? A tánc talán kívülről érkezik, ahogyan a szél megérinti azokat a bizonyos kalászokat, és így a mozdulat nem az akarom-ban hanem a könnyed kényszerben foglal helyet. És ha lényegünket külső körülmények befolyásolják, akkor nagyon mélyen magunkba kell néznünk, ha valóban igaz táncot akarunk bemutatni. Tehát elsősorban nem magunkat, hanem körülményeinket kell megértenünk, amely, megint csak azzal a bizonyos láthatatlan szállal kapcsolódik bensőnk minden rezdüléséhez.