Milyen szülők vagyunk?
Pap Ágota pszichológus
2021.11.10.
LXXVI. évf. 45. szám
Milyen szülők vagyunk?

Onnantól, hogy gyerekünk van, szülőkké válunk. A langyos víz felfedezése után pedig hadd tegyem még hozzá, hogy napjainkban olyan, hogy csak szülő, szinte nincs is. Régen szigorú és nem szigorú, majd autoriter (tekintélyelvű), demokratikus vagy éppen laissez-faire, azaz megengedő nevelési stílusokról beszéltünk. Ma helikopter-, buldózer-, fűnyíró-, delfin-, esetleg világítótorony-szülők vannak.

Az autoriter nevelési stílusra jellemző, hogy a szülő szinte egyáltalán nem vonja be gyermekét az őt érintő döntésekbe, viszonyukban jelen van egy érzelmi távolságtartás, egy irányító jelleg — büntetés és megvonások. A laissez-faire, vagyis ráhagyó típusnál nincsenek keretek és szabályok, a szülők nem mernek konfrontálódni a gyerekkel, a szülői szerepre általában éretlenek, illetve a keretek megszabása nem áll érdekükben. E kettő közötti arany középutat képviseli a demokratikus nevelési attitűd, melyben stabil keretek és döntési szabadság is jelen van, természetesen a gyermek életkorának megfelelően. Ezt a három kategóriát gazdagítják manapság a modern megközelítések.

A helikopterszülő az, aki túlságosan védi, félti a gyerekét a rá leselkedő veszélyektől, ezért szigorúan felügyeli őt az élet minden területén, értsd: iskolai teljesítményében, társas kapcsolataiban, a szabadidő megtervezésében stb. És mivel ez a szülő a csemete minden lépését követi, mindent megtesz érte, mindent megold helyette — nem is hagyja, hogy a gyerek önállóan hozzon meg döntéseket, és ezzel együtt azt sem, hogy hibázzon —, ezért nagy valószínűséggel a gyerek később egy önbizalomhiányos, döntésképtelen, konfliktuskerülő felnőtté válik. A kifejezés is egy kamaszpanasz terméke, egy fiútól származik, aki úgy érezte, az anyja úgy köröz a feje felett, mint egy helikopter. A gyermekét minden csalódástól, kudarcélménytől megóvó szülő korlátozza a gyerek szabadságát, és megfosztja őt a hibákból való tanulás lehetőségétől. Ezek a szülők gyakran a játszótéren is birokra mennek a bántalmazó gyermekek szüleivel, és még az egyetemista gyerekük helyett is megírnak egy-egy beadandót. És ha eddig talán hárították önmaguktól az ilyen szülővel való azonosulást, azt még elmondom, hogy ez egy nagyon gyakori típus napjainkban.


Fotó: Thriveglobal.com

A tipikus helikopterszülő rövid pórázon tartja a gyereket, mindenhova követi, és a gyermeknek feltett kérdéseket is maga válaszolja meg. Ha esetleg arra kérjük, hogy magyarázza meg, miért teszi ezt a gyerekével, a leggyakoribb válasz az, hogy azért, mert nagyon szereti őt, és azt szeretné, ha neki boldogabb élete lehetne. A kutatások azonban sajnos azt is mutatják, hogy ezekből a gyerekekből egyetemistakorukra gyakran válnak depressziós, az élettel elégedetlen felnőttek. Az, hogy korábban — vagy talán még ekkor is — a szülők azt az üzenetet küldték viselkedésükkel, hogy semmit sem képesek egyedül megoldani, súlyos önértékelési zavart alakíthat ki.

Ez a szülő talán még a mászókára sem engedi fel a gyereket, nehogy leessen, vagy eltiltja a homokozótól, hiszen abba biztosan belepisilt a macska, a labda meg egyenesen fejen találja majd… Sokszor a szabadidő strukturálását is ő dönti el, vagyis hogy milyen szakkörre járjon a gyerek, és milyenre biztosan ne. Olykor még a barátait is helyette válogatja meg, hiszen pontosan tudja, ki az, aki jó hatással van rá, és ki az, akivel jobb, ha nem is találkozik. Az iskolai sikertelenség — gyengébb jegyek — oka kizárólag a tanár lehet. Az ilyen szülő gyakran felmenti a gyereket mindennemű házimunka alól, nem engedi el egyedül a boltba, és rendületlenül ott sétál a tinédzser gyermeke mellett. Az idő múlásával egyre több terhet vesz le gyermeke válláról, még felnőttként is ő kíséri el egy-egy állásinterjúra, vagy harcol helyette a magasabb bérért. Nos, egy ilyen utód valóban nehezen tudatosíthatja magában, hogy egyedül is képes valamire, a szülei/anyja/apja nélkül. Talán mondanom sem kell, mi történik például egy ilyen szülő váratlan elvesztése után. 


Fotó: Focusonthefamily.com

A túlféltő szülők gyermekeinek prefrontális lebenye — az idegrendszer problémamegoldó központja — kevésbé fejlődik, nem könnyen birkóznak meg érzelmeikkel. Ezek a gyermekek már ötéves korukban nehezen fogadják el a negatív választ, gyakrabban törnek rájuk dührohamok, türelmetlenek, nem tudnak a kortársaikkal jól játszani, később gondot okoz nekik az érzelmeik kimutatása, és rosszul viselik, ha veszítenek. Ez a nevelési forma növeli a már említett depresszió és szorongás kialakulásának kockázatát. Ezek a gyerekek sebezhetőbbek, érzékenyebbek, ingerlékenyebbek.

Gondoljanak csak bele, az ilyen túlféltett gyereknek nincs ideje, lehetősége az önfeledt játékra, nem tudja elengedni magát. Haim Ginott pszichológus szerint boldog és kiegyensúlyozott gyereket úgy nevelhetünk, ha hagyjuk, hogy sokkal többet gondolkodjon, tervezzen, álmodozzon, hogy megélje a sikert és a kudarcot — hiszen egész életünket e két dolog váltakozása jellemzi. Döntse el ő maga, mi szeretne lenni, mi pedig támogassuk abban, hogy valóban önmaga lehessen.

Hóeke-, fűnyíró- vagy buldózerszülőként is emlegetik a helikopterszülők egy még szélsőségesebb változatát, ők azok, akik minden létező akadályt eltakarítanak gyerekük útjából. Ez a típus a fájdalmat ellenségként kezeli. A delfinszülő inkább a demokratikus vonalat erősíti: kellően határozott, de mégsem tekintélyelvű, a nevelésre jellemzően hosszú távlatokban gondolkodik, gyermeke tapasztalhat, felfedezhet és hibázhat, miközben ő támogató és megértő. A világítótorony-szülő a stabilitást helyezi előtérbe: a biztos pont, ahol a teljesítménytől függetlenül az érezhető és kifejezhető szeretet dominál.

Jó hír, hogy minden szülői magatartáson lehet változtatni. Ahhoz, hogy elkerüljük az említett „helikopterkedést”, jó, ha meggyőződünk róla, hogy gyermekünknek van elegendő ideje, hogy pihenjen, és olyan dolgokat csináljon, amelyekhez kedve van. A saját szabadságában felfedezheti, mit szeret, mihez van kedve, kreatívkodhat és fantáziálhat. Próbáljunk megbízni saját porontyainkban, kapjanak korban hozzájuk illő házimunkát, kötelezettségeket, melyekben természetesen hibáznak majd. Hagyjuk őket dönteni, és még akkor is, ha tudjuk, mi, okosok, hogy talán nem az a legcélravezetőbb vagy legjobb megoldás, melyet választottak, erősítsük meg bennük. Segíthet, ha sikerül átállítanunk az agyunkban azt, hogy ne a gyerek pillanatnyi jóllétére, hanem a hosszú távú szükségleteire figyeljünk, hogy megküzdje a saját harcait — ne spóroljuk meg tőle a személyes, autentikus érzéseit.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..