Megint másként ünnepelünk
Balázs Szilvia
2021.03.28.
LXXVI. évf. 12. szám
Megint másként ünnepelünk

Immár másodszor voltunk kénytelenek a hústilalmon túl is böjtölni valamilyen formában — ha szerettünk volna, ha nem. De Isten szándékára rábólintva a jelenlegi helyzetet érdemesebb elfogadni, és hálát adni azért, amink van — nem pedig keseregni azon, ami nincs.

Tavaly ilyenkor arról írtam, hogy nem szabad szomorkodni, magunkba roskadni, mert most az egyszer egyedül kell ünnepelnünk. Mert a család nem jöhet haza, vagy mi magunk nem utazhatunk el a szeretteinkhez. Karácsonyra sem javult igazán a helyzet, és úgy tűnik, a húsvétot ismét egyedül kell töltenünk. Nem kell, ha pontosak akarunk lenni, de ajánlott. Hogy miért? Mert kihagytuk a tavalyit, kihagyjuk az ideit, és lehet, hogy az utána következőt is. De ha kitartunk, ha most kibírjuk, hogy ne rendezzünk családi összejöveteleket, gyorsabban vége lesz ennek az egész járványhelyzetnek, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Mert ez a cél: hogy mihamarabb együtt lehessünk mindannyian. Ahányszor csak akarjuk. Érdemesebb egy találkozást megkockáztatni most, mint kivárni, hogy — Isten segítségével — néhány hónap múlva végre szabadon együtt lehessünk mindazokkal, akik közel állnak a szívünkhöz? Szerintem nem.


„…s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is” (Tompa Mihály) — Balázs Szilvia felvétele

A szűk ismeretségi körömben sok olyan ember van, aki most fogta fel igazán, mi is a távolság. Korábban is volt olyan, hogy akár egy évig sem látták a gyermekeiket, unokáikat, szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket, rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket az emberek. De az valahogy más volt, mert akkor megvolt a lehetőség a találkozásra — csak éppen úgy alakult, hogy sokszor nem tudtunk időt szakítani rá. Most meg időnk van bőven — csak nincs kivel eltölteni. Ismerek nagyszülőket, akik még nem találkozhattak személyesen a külföldön született, másfél–két éves unokájukkal. Tudom, nehéz nekik. De türelmesek, bíznak Isten akaratában és abban, hogy hamarosan ismét eljön az az idő, amikor repülőre ülhetnek anélkül, hogy azzal a saját vagy mások életét veszélyeztetnék.


Tavasz, feltámadás (Tóth Lívia felvétele)

 

Imádkozunk és segítjük egymást

Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Ilyenkor, az ünnepek táján azonban nagyon könnyen válik eggyé a két dolog. Ezt leginkább azok tudják alátámasztani, akik egyébként is sokat foglalkoznak rászoruló, idős, beteg vagy „csak” magányos emberekkel, akik az ő életükbe igyekeznek egy kis fényt vinni. Ilyen Trenka Irén is, akinek szívügye másokon segíteni.

— 2021. február 16-ától a szabadkai Szent Mihály Karizmatikus Imaközösség folytatja dicsőítő imaalkalmait a ferencesek kápolnájában — mesélte Irén. — Nem igazán mondhatom, hogy a jelenlegi pandémia nagyon rányomta volna bélyegét a közösség mindennapjaira. Igaz, vannak testvérek, akik még távol maradnak a biztonságuk érdekében, de vannak, akik rendszeresen összejönnek imádkozni. Betartjuk az előírt távolságot, maszkban vagyunk, és természetesen vigyázunk egymásra. A közösség tagjaival való együttes dicsőítés és hálaadás Istenünk irányában még jobban megerősít és bátorít bennünket ebben a kaotikus világban. Továbbra is megkapjuk Istenünk békéjét, örülünk minden pillanatban, és Őrá hagyatkozunk. A testvérektől megtudjuk, hogy kinek mire van szüksége, így egymásnak is segíthetünk, ha kell. Természetesen imádkozunk egymásért, ez a legfontosabb, támogatjuk a gyengébbeket, vigasztaljuk a szomorkodókat. Itt a Szentlélek mutatja meg, hogy kinek mire van szüksége, és így segíthetünk egymásnak. A pénteki estéken járjuk a Keresztutakat, olvassuk Jézus szenvedéseit, részt veszünk a szentmiséken is. Igyekszünk a föld sója és a világ világossága lenni. A Szent Kamill Imaközösségben egyik testvérünk megfertőződött az új típusú koronavírussal. Elég hosszú ideje már, hogy e próbatétel alatt van, közben persze imádkozunk érte. Lassan gyógyul, de már ő is dicsőíti Istent, amiért új életet kapott tőle, és nagyon hálás neki.


Tavaszra várva (Tóth Lívia felvétele)

 

Nem vagyunk egyedül

— A Mária Rádióba már csak egy testvérrel tudok bemenni, hogy műsort készítsünk, ezeket az adásokat a beteg, magányos emberek nagyon szeretik, és rendszeresen be is telefonálnak nekünk. Istennek hála és dicsőség, hogy a kamilliánus műsor mégis életben maradt. Ezért is köszönet a mi Urunknak! A böjtöt egyébként mindegyikünk a maga módján éli meg. Örülünk, amikor egymással találkozunk, szentmiséken vagy szentségimádáson. Talán a pandémiának köszönhetjük, hogy még jobban és többet segítjük embertársainkat, az időseket, a betegeket és a rászorultakat, imát mondunk értük, és ha másként nem is, de legalább az éter hullámain át igyekszünk biztosítani őket arról, hogy nincsenek egyedül, és hogy ez a jelenlegi helyzet is Isten tervének a része. Erre tettük le a fogadalmat, igyekszünk hűek maradni szolgálatainkhoz.

A hallgatókkal való személyes találkozások most a Mária Rádióban is elmaradnak. Korábban voltak különféle rendezvények, a rádió munkatársai és önkéntesei szerveztek olyan alkalmakat, amelyeken lehetőség nyílt arra, hogy a hallgatók személyesen is megismerjék azokat, akik a műsorokat készítik. Az elmúlt egy évben ez szinte lehetetlenné vált. Ám most derült ki igazán, mennyire fontos a Mária Rádió küldetése.

— A Mária Rádió a magányosokhoz is szól, különösen ebben a nehéz és kiszolgáltatott helyzetben, amelybe a világ került — mondja Szabó Réka műsorvezető. — A Szűzanya rádiójának egyik fő tevékenysége abból áll, hogy a magányos, beteg, kiszolgáltatott hallgatók támasza, bátorítása, vigasza legyen. A húsvéti műsorfolyamunkkal igyekszünk az ünnep misztériumát eljuttatni mindenki otthonába, bátorítva ezzel a hallgatóinkat, hogy tudják: nincsenek egyedül. Mindenkihez szólunk, aki szomjazza Isten végtelen szeretetét.

És miközben azon kesergünk, hogy az elmúlt év milyen lehetőségeket vett el tőlünk, örüljünk annak, hogy Isten megőrizte életünket, és ennek köszönhetően lehetnek még terveink, vágyaink, és dolgozhatunk is ezek megvalósításán. Közben pedig imádkozzunk azokért az emberekért, akik elveszítették valakijüket a járvány miatt. Azokért, akik nap mint nap, éjt nappallá téve harcolnak mindazok életéért, akik most betegek, és legfőképp azért, hogy minden mihamarabb ismét a régi lehessen, és hogy azokat, akikkel már hosszú ideje — éppen a szeretetünk, aggódásunk és megbecsülésünk legfőbb jeleként — még a személyes találkozást is elkerültük, végre ne csak szavakkal és gondolatban, hanem a valóságban is szorosan átölelhessük.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..