,,A szülőföldtől lehetetlenség elszakadni, legalábbis nekünk, akik felnőtt fejjel mentünk világgá. Nekem még most is nagyobb részem van otthon, a Bácskában, mint itthon, Budapesten: harmincöt éves voltam, amikor Magyarországra kerültem, azóta elmúlt húsz év, a szülőföldem tehát tizenöttel vezet” -- nyilatkozta nemrég Mihályi Katalinnak a bácskossuthfalvi íróember, akinek Réthelyi Miklós miniszter és Szőcs Géza államtitkár a magyar kultúra napja alkalmából Márai Sándor-díjat adományozott (eddigi köteteiért és a Délvidék problematikájának ábrázolásáért). -- Köztudomású -- bár sokszor megfeledkeztünk róla, mint annyi minden másról --, hogy Majoros Sándor itt, nálunk született, Bácskossuthfalván 1956. július 27-én -- Gerold László Jugoszláviai magyar irodalmi lexikonjában (1918--2000) az olvasható, hogy kitüntetett ,,földink”- prózaíró, szerkesztő. Bővebben: Szabadkán végezte 1975-ben az elektrotechnika szakközépiskolát. Sokáig -- 1975-től 1991-ig villanyszerelő volt a bácskossuthfalvi mezőgazdasági-ipari kombinátban. 1991-ben Majoros Sándor is elhagyta szülőfaluját, az országot, és Budapesten telepedett le, ahol 1994-ig programszervező munkát végzett a pesthidegkúti Petőfi Művelődési Központban. 1995-ben lett a Magyar Napló rovatszerkesztője, majd újra a pesthidegkúti művelődési központ munkatársaként dolgozott. -- Még itthon, 1990-ben megkapta a Szirmai Károly Irodalmi Díjat, ugyanebben az évben a Sinkó-díjat is, 1995-ben Déry Tibor-díjban részesítették, immár Magyarországon (Távolódás Bácskától, 1994, Nívódíj és a már említett Déry-jutalom). -- További munkái: Kirándulás a Zöld-szigetre, Meghalni Vukovárnál, Ákácfáink sokáig élnek, Emberrel esik meg (ez utóbbi novelláskötettel zárul a bácskai korszaka). Megjelent a Magyar Napló Kiadó gondozásában a Tranzitszálló -- két kisregény című munkája. A Közelebb, mint amilyen távol című regényben való közreműködésével az író pályafutásának új fejezete nyílik meg.
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Majoros Sándor első novelláskötete, a Visszhangkísérlet című megjelent, sok recenzornak az volt a véleménye, hogy egy érett íróember művét veheti kezébe az olvasó, olyan szerzőét, aki már jóval többet alkotott annál a tizenhárom novellánál, amennyit a gyűjtemény befogadott. Vajda Gábor -- nem véletlenül -- a 7 Napban, Visszhangtalanul című tanulmányában felveti az akkor senkit sem nyugtalanító kérdést: ,,Miután a szerző már harminchárom éves, óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon miért csak most jelenik meg az első könyve. A választ a fülszövegből idézem: Elektrotechnikai középiskolát fejezett be Szabadkán. A moravicai mezőgazdasági kombinátban dolgozik, villanyszerelő”. Majoros Sándor azokban az években sokat publikált napi- és hetilapokban, folyóiratokban, fejlett íráskultúrája volt, képzelet által teremtette témáit s örökségül elfogadta mások formanyelvét. Pályafutása kezdetén többen azt hangsúlyozták, hogy erőteljes életszagú momentumokat ragad meg halk szavú szerénységgel és visszautasítja a felesleges cicomákat, mindenféle alkotási manírt. Nem takarja el a lényeget, s szerinte a csoda nem más mint a valóság.
A Szirmai Károly Irodalmi Díj odaítélése után (a bizottság tagjai: Bányai János, Csorba Béla, tolnai Ottó) a következőket olvashattuk (Kontra Ferenc, Magyar Szó, 1989. december 23., Történetekbe zárt dallamok): ,,Majoros Sándor könyvében a bizottság a novellaforma magabiztos vezetését, a választott irodalmi témák változatosságát, a nyelvi kifejezőkészség erőteljességét fedezte fel, és nem utolsósorban az író erős hangulatteremtő képességét, bizalomkeltő leírásáért, szerzői közlésének határozottságát, hősformálásának különös egyszerűségét.”
Elment. Talán mert kezdte elveszíteni életerejét. Munkáját Magyarországon sokan méltatták (Bán Zoltán András, Balla D. Károly, Bazsányi Sándor, Sneé Péter, Kálmán Emese stb.). Többször nyert nívódíjat, első díjat kapott a NKÖM Édes Anyanyelvünk pályázatán a novella kategóriában, a József Attila-díjra is rászolgált 2004-ben. Ma azt vallja: ,,Ami pedig a hagyományos könyv sorsát illeti, mindenünnen azt hallom, hogy megvannak számlálva a napjai. A jelek szerint az e-book olvasók fogják neki megadni a kegyelemdöfést, és ez jogos aggodalom. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy néhány év múlva gazdasági, környezetvédelmi okok miatt éppen úgy betiltják majd a hagyományos könyvek gyártását, ahogy a wolframszálas izzókét, de abban is biztos vagyok, hogy nem mindenki engedelmeskedik majd ennek a parancsnak. Nekem is van néhány wolframszálas villanykörtém tartalékban.”
Rahim Bërisha néven írott kalandregénye (Közelebb, mint távol) könnyed humorú alapanyag. Most be szeretné fejezni azt a regényt, amelyet még 1994-ben kezdett el, majd félbehagyta. Mostanában egyre gyakrabban érzi azt, hogy megérett az idő a folytatásra. Ehhez kívánunk szenvedélyes alkotási vágyat és ihletet, hogy még több kitűnő munka: regény és novella születhessen a tolla nyomán.