Dr. Heka László: Mindnyájunkban, akik a délszláv konfliktus miatt elhagytuk hazánkat - él a kettősség érzése

Egyedülálló tanulmányt írt dr. Heka László Szegeden. A magyar-horvát történelmi kapcsolatok jó ismerője és tanulmányozója a sors szeszélye folytán ebbe a városba került még az ''elmúlt század” végén, azaz a kilencvenes években. å is a délszláv vérzivataros idők áldozata, a horvátországi Eszékről költözött Csongrád megye székhelyére. Itt alapított családot, feleségével és kislányával azóta is Szegeden él. A Szegedi Tudományegyetem Jogi Karának docense. Most jelent meg egyik jelentős tudományos munkája A szegedi dalmátok (bunyevácok) története című könyv. Ebben az impozáns (csaknem 400 oldalas) kétnyelvű dolgozatban dr. Heka László a 17-18. századi szegedi bunyevác népesség történetét dolgozza fel részletesen, történelmi hűséggel. Sok olyan jeles szegedi személyiség életével ismerkedhetünk meg a könyv által, aki meghatározó módon járult hozzá a Tisza-parti város közéletének, tudományos hírnevének öregbítéséhez. Közéjük tartozik például Dugonics (Dugonya) András író, Ivánkovits János megyés püspök, Vedres István építész és mások. Heka László a szegedi Somogyi Könyvtárban tartott nagyszabású könyvbemutató után nyilatkozott lapunknak.
* Több olyan könyve jelent meg, amely a horvát-magyar történelmi kapcsolatokkal foglalkozik. A szakemberek általános megállapítása szerint ezek úttörő munkának számítanak. Egyetért ezzel a megállapítással?
* Igen. Annál inkább, mert ismeretes, hogy 1918 után az emberek nemigen foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel. A volt Jugoszlávia területén ez egy kicsit tabu, illetve negatív témának számított, egyáltalán a viszonyaink felidézése is. A 19. századi publicisztika viszont tele volt napi politikával, azzal, hogy mind a magyarok, mind a horvátok érdekei különbözőek voltak. Így azután 120 éves távlatból közelítve próbálom boncolgatni a két nemzet kapcsolatát.
* Már egy korábbi dátum, az 1848/49 is hozott bizonyos változást ezekben a kapcsolatokban?
* Igen, ez is nagyon fontos. Úgy vélem, 1848 után már nem volt hivatalos nyelv, amelyen a horvátok és a magyarok megértették volna egymást! Korábban a latin volt ez a közös nyelv. Így azután sem a magyarok, sem a horvátok nem értették egymást, jóllehet egy országban éltek! A horvátnak sejtelme sem volt arról, hogy mit ír a magyar sajtó, s fordítva is ez volt igaz. Miután én mindkét nyelvet csaknem anyanyelvi szinten beszélem, kutatásaim alapján be tudtam mutatni mindkét oldalt.
* Ezeknek a tanulmányoknak igazi gyakorlati hasznuk akkor van, ha mindkét nyelven megjelennek...
* Így igaz. Eddig főként magyarul jelentek meg a könyveim, kisebb részük horvátul, de a Szegedi Horvát Kisebbségi Önkormányzat rendszeresen pályázik ilyen célra is a megfelelő helyeken, így aztán megjelenhetnek horvát nyelven is.
* Ön írt Szerbia állam- és jogtörténetéről is.
* A Szegedi Tudományegyetemen - a jogi és a bölcsészkaron - több kurzust is tartok. A bölcsészeknek tanítottam szerb néprajzot, néphagyományt is, ami korábban kötelező tantárgy volt, ma már nem az. Bevezetés a kroatisztikába elnevezésű tantárgyam is volt, a jogi karon pedig a délszláv államok jogrendszerei, a szláv népek jogai, valamint az etnikai, vallási és politikai konfliktusok a Balkánon. Gyakorlatilag tehát az egész Balkánt, vagy ha úgy vesszük, a szlávságot is felölelő tanulmányokat publikálok, tehát nem vagyok kifejezetten horvát orientáltságú. Szerbia történelmének tanulmányozását és tanítását rendkívül fontosnak tartottam, egyrészt, mert az állam szerves része Vajdaság, másrészt, mert nemcsak a Délvidék, hanem Horvátország területén is sok olyan szerb élt, aki az általam vizsgált korszakban magyar állampolgár volt.
* A terveiről elárulna nekünk valamit?
* Lektoráláson van egy csaknem 400 oldalas kötetem, amely az Etnikai, vallási és politikai konfliktusok címet viseli. Az első rész jogtörténeti vonatkozású, amelyben leírom, hogy voltaképpen mi is az a Balkán, hiszen manapság mindenki ódzkodik a balkáni jelzőtől, pedig én Törökországtól Szlovéniáig e fogalom alatt jelölöm az országokat. A második rész a nemzeti kibontakozásra, a mítoszokra vonatkozó információkat tartalmazza, a harmadik pedig zömmel a délszláv háború történéseit taglalja, de benne vannak a korábbi balkáni háborúk históriái is.
* Tudományos munkássága mellett szépírói tevékenysége sem lebecsülendő. 2002-ben írta például az Így volt című dokumentumregényt, amely a délszláv háború hiteles lenyomata a horvát térségben.
* Én személyesen is átéltem ezt a háborút, sőt a családomat is érintette, mégpedig azáltal, hogy elűzték őket a házukból és kénytelenek voltak Magyarországon menekültként élni hét évig. Úgy éreztem, hogy ez egyrészt kötelességem, másrészt pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy bizonyos távlatból írjam le az eseményeket, amikor az emberben már nem olyan frissek az élmények. Azóta ez a könyv két kiadást élt meg: Pélmonostoron, az ottani magyarok adták ki 2007-ban, tavaly pedig Trebao sam, ali nisam címmel jelentettük meg. Azért nem akartam szó szerint lefordítani az eredeti címet, mert úgy éreztem, ez a Drago Mlinarec egykori jugoszláv-horvát költő és énekes által híressé vált cím ugyancsak azt fejezi ki, amit én a könyvben jelenítettem meg.
* Ebből következik a kérdés: Ön is a délszláv háború egyik áldozatának érzi magát?
* Igen is meg nem is. Az ember ugyan soha nem tudja, mi lesz a sorsa, de részben annak érzem magam, mert el kellett menekülnöm, másrészt viszont Magyarországon sikerült feltalálnom magam, s ha ezt vesszük alapul, akkor nem vagyok áldozat. Kettős érzés van tehát bennem, de valahogy mindig azt tartom szem előtt, hogy nekem két hazám van, s ilyen érzései vannak másoknak is, akik ehhez hasonló helyzetbe kerültek. Czeslaw Milost, a neves lengyel Nobel-díjas írót (aki a litván Vilniusban született) szoktam ilyenkor idézni, aki azt mondja, hogy a két haza, két nyelv, két kultúra - óriási gazdagság. Ugyanakkor azt is mondja, hogy egyik hazában sem tartanak igazán teljes jogúnak. S ez így van esetünkben is: Horvátországban azt mondják nekünk, hogy: ti magyarok, itt pedig, hogy: ti horvátok, így azután a kettősség mindig bennünk van - mondta a Hét Napnak adott exkluzív nyilatkozatában dr. Heka László.
Várostörténeti kincs
Péter László neves irodalomtörténész, egyetemi tanár A szegedi dalmaták (bunyevácok) története című könyv előszavában ezt írja: ,,Heka László érdeme, hogy alapos levéltári és szakirodalmi búvárkodással föltárta és fölmutatta a bunyevácok jelentőségét Szeged történelmében, és ezzel nemcsak pótolta az eddigi mulasztásokat, hanem számos meglepő eredményt is hozott a várostörténeti kutatásba. Különösen értékes a dalmata családok és a város történetében jelentős szerepet játszó személyiségek lexikális fölsorakoztatása. Ezt a további kutatások gyarapítani is fogják. A bunyevácok, éppen mivel katolikusok voltak, könnyen összeházasodtak a magyarokkal. A dalmata iskola 1770 körül megszűnt. A 18. század végére, a 19. század elejére fölszívódtak a magyarságba.' ,,A 19. században pedig - írja Heka László - már minden dalmata név viselője magyarnak vallotta magát.' Történelmi szerepüket azonban nem szabad elhallgatni. Ezért fontos dokumentum ez a könyv.