home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Magyarságtudat és honismeret
Rencsényi Elvira
2013.11.27.
LXVIII. évf. 48. szám
Magyarságtudat és honismeret

Százhatvan diák részvételével tartották meg november 16-án a hagyományos honismereti versenyt Szabadkán. A megmérettetésre Magyarországról, Romániából és Szlovákiából is érkeztek magyar diákok.

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében az idén 18. alkalommal rendezték meg a hagyományos honismereti versenyt általános és középiskolások részére. Szlovákiából, Romániából és Magyarországról is beneveztek iskolák — összesen harminckettő —, és 160 diák mérte össze tudását.

— Az idei versenyt Mária Terézia és kora címmel hirdettük meg — tudtuk meg De Negri Ibolyától, az egyesület elnökétől. — A rendezvény mostanra Kárpát-medencei szintű lett, a határon túlról is érkeztek ugyanis részvevők. A mezőny nagyon erős volt, a diákok szerteágazó és alapos tudása bizonyítja, hogy fiataljaink szorgalmasak, tehetségesek és elkötelezettek a magyarságuk iránt.

Versenymunkát három tantárgyból: történelemből, irodalomból és képzőművészetből készítettek a csapatok.

— Az előre elkészített pályamunkáknak kutatások, illetve felmérések eredményeit kellett tartalmazniuk — mondja az elnök asszony —, ezenkívül plakátot kellett készíteni az adott témakörben, végül valamilyen kreatív foglalkozás keretében bemutatni a 18. századi Magyarországot. A bírálóbizottságnak nem volt könnyű feladata, az igen alapos és áttekinthető munkákon kívül ugyanis korabeli öltözékbe bújt szereplők, színpadi jelenetek, énekes-táncos-verses műsorszámok színesítették a vetélkedőt.

A honismereti versenyen évről évre azok a diákok vesznek részt — mentorukkal együtt —, akik fokozottan érdeklődnek a magyar történelem iránt. Mivel azonban a honismeret alaposabb áttekintést igényel, a felkészülésben irodalom-, képzőművész- és zenetanárok is segítettek.

— Nagy örömünkre szolgál, hogy fiataljaink ennyire lelkesek, és hogy olyan pedagógusokat találnak, akik szívügyüknek tekintik magyarságtudatuk megőrzését és kibontakoztatásukat.

Az irodalmi pályamunkát Kazinczy Ferenc — huszárok a 18. században címmel hirdették meg, a kreatív foglalkozás pedig a 18. századi Magyarország elnevezést viselte. A diákok rendkívüli találékonyságának köszönhetően csodálatos és igen hasznos rendezvénynek lehettek tanúi a jelenlevők.

— Egyesületünknek két olyan hagyományos rendezvénye van, amely az identitás megőrzését, hagyományaink ápolását és történelmi múltunk átmentését tűzte ki céljául: az egyik a Himnusz és Szózat szavaló-, a másik a honismereti verseny. Fontosnak tartjuk, hogy a felnövekvő generációkban is erősítsük a magyarságtudatot — zárta a beszélgetést De Negri Ibolya.

A szabadkai Gróf Széchenyi István Általános Iskolában megrendezett versenyen ezúttal is a topolyai diákok voltak a legjobbak, ám a többi versenyző is bizonyította szerteágazó és alapos tudását. A részvevők könyvjutalomban részesültek, és a szervezők jövőre is visszavárják őket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..