Lévay Endre
B. Z.
2004.10.26.
LIX. évf. 43. szám

Szabadkán született 1911. november 22-én, Kosztolányi Dezső városában hunyt el 1985. október 29-én - 1934-ben, május hónapban indult útjára Szabadkán ,,társadalomtudományi és irodalmi ifjúsági folyóiratként' a HID, amelynek egyik alapítója és első főszerkesztője volt - 1944 decemberében Majtényi Mi...

Szabadkán született 1911. november 22-én, Kosztolányi Dezső városában hunyt el 1985. október 29-én - 1934-ben, május hónapban indult útjára Szabadkán ,,társadalomtudományi és irodalmi ifjúsági folyóiratként' a HID, amelynek egyik alapítója és első főszerkesztője volt - 1944 decemberében Majtényi Mihállyal, Kek Zsigmonddal és Gál Lászlóval a Szabad Vajdaság, napilapunk, a Magyar Szó alapítószerkesztője - Évekig a szabadkai Népszínház dramaturgja is volt, Dévics Imre és a Magyar Társulat munkásságát segítette
Halványuló mécslángunk részeg táncának esztendejében, 1985-ben, belépve a 7 Nap szerkesztőségébe szomorúan azt mondta nekem, hogy vigyázat, az alternatív-kísérletinek nevezett álintellektuális, hazug ristiæi modell semmi mást, mint kongó üresség. Tudta, érezte: elvesztettük azt a színházat, azt a gazdag programot, amit Dévics Imre ördögűző jelenléte honosított meg, elvesztettünk tulajdonképpen mindent, ami igazi színház és magyar színház. Fájdalmasan megrendítő és szánalmat keltő volt a többség beletörődése, ne higgyünk abban, amit a magyar elvtársak és újságírók is szajkóznak - Bartuc Gabriella például ,,csodát' látott Szabadkán -, márminthogy a szabadkai színház fejlődése nem a magyar nyelvű színjátszás ellenében, hanem annak újra való fellendülését eredményezve jöhet létre. Még megkérdezte: ,,Mit csinálnak veletek?' - majd elhagyta a szerkesztőséget. Nemsokára meghalt... A 60-as évektől telességben benne akart lenni a játékban, dramaturgiai munkát végzett, műsorlapokat szerkesztett, s ereje az évek során mintsem gyöngült. Ő volt az a színházi ember, aki tanácsaival rá akart világítani életünkre, okosított, tanított bennünket, szelíden mosolyogva tán egyetértésünket is megerősítve, hogy épp ott a remény, ahol a valónak kimondása, a rettenetnek művészi, tehát legigazabb közlése és föloldása kap hangot megannyi kuplédal ricsajában.
Lévay Endre (Völgyi Endre) Szabadkán született 1911. november 22-én, és ugyanitt, Kosztolányi Dezső városában hunyt el 1985. október 29-én, nem sokkal azután, hogy a ,,csizmás hadúr' átvette a hatalmat a színházban. Szülővárosában tanult. Szülei jogásznak adták, de bölcsessége sohasem az idők mélyéből, mint valami ügyvédi irodából szólna, hanem mint annak az embernek a szelleméből, aki nemcsak egykorú a tájjal, ahol születni és létezni adatott meg neki, hanem oly gazdag műveltséget is nyert belőle. Nagyon fiatalon, mindössze 23 évesen útjára indította 1934 májusában a ,,társadalomtudományi és irodalmi ifjúsági folyóiratot', a Hidat, mely lap életképesnek bizonyult. 1936-ban megkezdődött a radikálisabb balra tolódás, 1938-tól 1941-ig a Kommunista Párt magyar nyelvű orgánuma. Ezért a szépirodalom másod- vagy harmadrendű szerephez juthatott csak, a ,,szociális világnézet' a háttérbe szorította az esztétikai szempontokat.
A Napló munkatársaként Lévay Endre 1935-től poros polcokról szöktette meg a gondolatait. 1941-ben a hadifogságból szabadulva a szabadkai Népkörben lelkes propagálója az irodalomnak, az öntevékeny mozgalmaknak, ugyanitt, de már 1945-ben - miután július első napjaiban megkezdődött a tagok toborzása - a Magyar Kultúrszövetség titkáraként a nagyteremben előadást tartott a Népek sorsközössége az irodalomban címmel. Neje, Lévay Anna is részt vett a munkában. Lévay Endre mindenütt ott volt, ahol valamit újra megfogalmaztak, ahol valami ,,újra megindult'. Miután rövid ideig a Városi Könyvtárban is dolgozott, 1944 decemberében Majtényi Mihállyal, Kek Zsigmonddal és Gál Lászlóval ,,életre hívja' a Szabad Vajdaság című lapot, a Magyar Szó elődjét. Újraindult természetesen a Híd is, az első könyvet a vajdasági olvasó 1947-ben vehette a kezébe. Idézünk Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid története című könyvéből (Forum Könyvkiadó): ,,A jugoszláviai magyar irodalom háború utáni első könyve az új törekvések szellemét hirdető módon kollektív alkotás volt: antológia, Hock Rezső, Lévay Endre és Steinfeld Sándor szerkesztői munkájának gyümölcse. Ez az 1947-ben megjelent könyv egyúttal a Jugoszláviai Magyar Írók című könyvsorozat első kötete is.' 23 író szerepelt benne munkájával, Lévay Endre írása sem maradhatott ki az antológiából.
1948-ban Lévay Endrét - több sorstársával - Goli otokra internálták (ártatlanul), ahonnan visszatérve már sem testi, sem szellemi ereje nem volt a régi. 1953-tól 1958-ig a 7 Nap irodalmi rovatának a szerkesztője, 1958-tól egészen 1972-ig, nyugdíjaztatásáig az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének a munkatársa.
Dévavári Zoltánnal és a többiekkel az Életjel fáklyavivője. Az irodalom ,,szolgálója' lett, azt hirdetvén, amit Németh László is hirdetett: ,,A kanóc parányi lángja is lehet tűz'. Dévavári Zoltán leghűségesebb munkatársa, barátja volt. Ezt a parányi lángot, az Életjel lángját csiholták tűzzé. Megcáfolta ő is azt, amit a város falába véstek: ,,A múzsák nem szeretik ezt a várost'. 1958. október 28-án a szabadkai Városi Könyvtár földszinti olvasótermében Lévay Endre ,,ifjú szívekben élhetett tovább', sebei lassan begyógyultak, híven őrizte szellemi múltunkat, a közvetítő szerepét vállalta a mában.
Művei/munkái: Dél kapujában, tan., Szabadka, 1944; Menj csak, fiam, r., Újvidék, 1958; Ballangók, r., Szabadka, 1965; Új lélekindulás emlékezés, Szabadka, 1968; Félálom után, monodráma, Szabadka, 1969; Malomkövek, elbeszélések, Újvidék, 1970; Csillámok remegnek, riportok Szabadka, 1971; Egy nemzedék elindul, emlékezés, Szabadkám 1974; Terhes örökség, önéletrajz, Újvidék, 1980; Az utak ismeretlenjei, elbeszélések, Újvidék, 1981; Régi utak porában, Szabadka, 1989. Fordított (Mirko Božiæ, Boško Petroviæ és mások munkáit), az Újvidéki Rádió három hangjátékát sugározta (A pék fia, Nagy fiú, Távolodás). Négy gyermeke közül kettő, Szilveszter és Tibor a muzsika világában csillogtatják tehetségüket, neje, Anna, nemrég hunyt el. Áll-e emléktábla a házukon, ahol laktak - nem tudom. Valószínűleg róla is megfeledkeztünk. Korunk azoknak kedvez, akik mórikálják magukat...
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..