Kényeztetem magam - Nők Lapjával. Szívhez, lélekhez szóló írásokat olvasok Müller Pétertől, Kornis Mihálytól. Igaz emberi történeteket kedvenc újságírónőimtől - szomorúakat, drámai alaphelyzetekből indulókat is -, mert soraikban mindig ott az optimizmus, a bizakodás, a biztatás. Kényeztetem magam, mondom, s már-már el is hiszem a budapesti női magazin reklámmondatát. Pedig nem kényeztetés ez, hanem menekülés. Menekülök egy másmilyen, egy emberibb világba. Egy olyan világba, amely nem a politikáról szól. Ez a menekülési vágy pedig ezúttal mintha erősebb lenne, mint bármikor. Most, a január 21-ei szerbiai parlamenti választások előtt. És most, a bukaresti és a szófiai tűzijátékos örömünnep, január 1-je után.
Románia és Bulgária 2007 első napjától az Európai Unió tagja lett, az ünneplés képsorai láttán mégsem jókívánságok jutottak eszembe - a szomorúság markolt belém. Nem az irigység, hanem a tehetetlenség szomorúsága. Hiszen történhetett volna másként. Mi előbb álltunk ott, az Európára nyíló kapu előtt, mint Románia, Bulgária vagy akár Magyarország. S most mégis itt állunk magányosan, lecsúszottan, kitaszítottan. Nem a ,,gonosz, nem az ,,igazságtalan világ, hanem a honi hadurak akaratából.
Ami történt, megtörtént. 2000 október 5-e után teljes hat évünk volt arra, hogy felfogjuk a zsarnokság éveinek következményeit, feldolgozzuk és kiheverjük a traumákat, hogy aztán bizakodással indulhassunk tovább. Sajnos, ez az elmúlt hat év éppen a bizalmunkon ütött jókora léket. Milošević mindenható emberei továbbra is vígan virulnak. A pártok népszerűségi listáján Šešelj radikálisai vezetnek. Koštunica olyan ügyesen fúrta be magát a politikai középre, hogy holnaptól akár a demokratákkal, akár a radikálisokkal is kormányozhat. A magukat demokratikusnak nevező pártok pedig sok-sok ígértük teljesítésével adósak maradtak. Emlékszem, hogy a vožd hatalomfosztása után mivel biztattak bennünket a politikusok. Azt mondták, hogy Szerbiában a választások ezentúl nem arról szólnak majd, hogy MI és KI ellen szavazunk. Hanem arról, hogy MIRE és KIRE. Sajnálom, de ezt a változást nem érzékelem - ha valaki tudja, hol lehet 10 deka optimizmust vásárolni, sürgősen jelezze! Most is azt érzem, amit annyiszor: január 21-én azért kell elmennünk szavazni, mert a radikálisok szavazóbázisa példásan fegyelmezett, s győzelmükkel visszavethetnek bennünket hőn kedvelt időzónájukba, a múltba. Akkor pedig azt is végig kell majd néznünk, ahogy a legelmaradottabb és legszegényebbnek hitt Albániát is felveszik az Európai Unióba. Ezt pedig nem szeretném, ezt nem akarhatjuk.
Választói akarat? Nagy baj van vele. Láthattuk ezt a Szerbia új alkotmányáról szóló minapi népszavazáson. A belgrádi politikai elit nem kevesebbet mint a szerbség bölcsőjét, Kosovót tűzte a referendum zászlajára - mégis majdnem kudarcba fulladt a szavazás, akkora a polgárok apátiája. A szavazókedv hiánya a Vajdaságban - itt is a fiatalok és a nők csoportjában - volt a legkitapinthatóbb. Most, a januári parlamenti választások előtt a politológusok azt boncolgatják: a tét miatt nem mentek a tartományiak szavazni (az új alkotmány az egykor volt autonómiából semmit sem adott vissza), vagy teljesen elegük van már a politikából és a politikusokból? A kérdésre választ ad majd január 21-e. Közel a dátum, a civil szervezetek mégis megpróbálják felrázni az embereket - köztük is a fiatalokat és a nőket - ebből a politikai közömbösségből, tartózkodásból, búskomorságból. ,,Szeretek szavazni! jelszóval civil szervezetek indítottak kampányt, mondván: ,,Mindenkinek, aki Szerbiát európai értékű és egyenrangú államnak tartja, azt sugalljuk, hogy minden szavazat számít. A szavazástól való távolmaradás és az elégedetlenség nem old meg semmit. Tegyél valamit magadért és a jövődért!
Hát tegyünk. Addig is: kényeztetem magam - Nők Lapjával. Szívhez, lélekhez szóló írásokat olvasok. És Kornis Mihály szavait ismételgetem: ,,A legnagyobb mulasztás az, ha szabadságunkról megfeledkezünk. Leigázhatatlanul szabadok vagyunk, így lettünk alkotva. Senki sem véletlenül tart ott, ahol tart. Aki belső szabadsága szerint választ: teremt. Legbelülről ugyanis csak jót súgnak: legbelülről a jó súg.