Azt hihetnénk, hogy ez a világ legrégebbi ünnepe. Némi igazság van is benne, de a valóság az, hogy hivatalosan mintegy százéves múltra tekint csupán vissza, tehát nagyon „modern”-nek tetszik. Noha első megnyilvánulásai már az ókori civilizációkban nyomon követhetők: az óegyiptomi, tehén formájában ábrázolt Hathor istennőt már a II. dinasztia óta tekintették — többek között — a termékenység és az anyaság védszentjének, de az V. dinasztiától kezdve igazából Ízisz anyaistennő kultusza terjedt el a világon (a Közel-Keleten, Európában, a Brit-szigeteken, s a rómaiak révén, szórványokban még a mi vidékeinken is). A kereszténység elterjedésével azonban egyetlenegy istenanyát, Máriát ünnepelte az egyház a 431-es epheszoszi zsinat „törvényesítése” alapján — Máriát, „az élő Isten fiának” az édesanyját. Tehát az anyaság tisztelete évszázadokon keresztül megmaradt a szakrális kereteken belül. Mígnem egy amerikai költőnő — mert már csak ilyenek a költők — Julia Ward Howe „földivé” varázsolta eme áhítatot, s Bostonban először tartott úgynevezett polgári jellegű anyák napi ünnepséget, melynek célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a nőkre, akik vállalják az anyaság szerepét. 1905-ben Anna M. Jarvis folytatta a munkáját, s igyekezett meghonosítani az anyák napját az Egyesült Államokban. Mozgalmát siker koronázta, 1914-ben hivatalos ünneppé nyilvánították az anyák napját, mely főképp a metodista, majd az evangélikus hívek révén közeledett egyre inkább Közép-Európa felé Anglián, Svájcon és Skandinávián keresztül. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt ünnepelte meg először az anyák napját, majd 1928-ban egy kultuszminiszteri rendelet tette hivatalos iskolai ünnepéllyé. A szocialista—kommunista éra sajnos az anyaországban és nálunk is (ahol a szláv népi kultúra nem is ismerte ezt a szokást) inkább a dolgozó nőt emelte ki példaképül, s hosszú-hosszú évtizedeken át őket ünnepeltük az anyák helyett minden március 8-án. A rendszerváltás után fogtuk fel újra, hogy „minden anya nő, de nem minden nő lesz anya”, azazhogy a család és az anyaság tisztelete és megbecsülése nélkül nincs emberi és nemzeti jövő.
A Rege a forrásról című irodalmi-zenés összeállításnak az üzenetét inkább Dsida Jenő költő szavaival tolmácsolnám: „Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!/ Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!/ Körülvesz virrasztó áldó szeretettel./ Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel./ Áldott teste, lelke csak érettem fárad./ Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!” Korokon át vándorolva igyekeztünk bemutatni az anyák száz arcát — de egyetlenegy, mélyen érző szívét.
A bácsfeketehegyi színházteremben, a május 5-ei műsorban közreműködött: Bede Anett és Bede Noémi, Farkas Beatrix és Farkas Hajnalka, Hajvert Ákos, Molnár Anna, M. Krekity Olga, Szabó Némedi Róbert és Szarka Ákos. Zongorán játszott: Csőke Andrea és Csőke Noémi.