home 2024. július 14., Örs napja
Online előfizetés
A kupuszinai tűzoltás 100 éve
Kartali Róbert
2024.05.16.
LXXIX.. évf. 20. szám
A kupuszinai tűzoltás 100 éve

A kupuszinai önkéntes tűzoltó testület éppen 100. évfordulóját ünnepli az idén májusban. A testület múltjáról és a jubileumi eseményekről Karality Anita, a testület újonnan megválasztott elnöke nyilatkozott lapunknak.

* Mit lehet tudni a testület megalapításáról, miként fejlődött a falu önkéntes tűzoltósága?

— A testület 1924. május 4-én alakult meg, a néhai Gyurgyevszki Ferenc, a helyi könyvjegyző kezdeményezésére. Megalapításakor első elnöknek Mikó Pált választották. Kezdetben a helyi tűzoltóság 21 taggal indult, az évek során azonban a tagság folyamatosan változott és bővült. Az első székhely a Bocsa nevű vendéglő volt, majd 1961-ben az összefogás és önkéntes munka eredményeként épült fel a mai tűzoltóotthon, mely az évek során kisebb-nagyobb felújításokon esett át. Kezdetben a testületnek volt tűzoltózenekara is, mely 1926-ban alakult Szurap Mihály vezetésével. A falu lakossága nagyon nagy becsben tartja a tűzoltóságot, mivel 1890-ben egy hatalmas tűzvész pusztított a faluban, és a település több mint fele a tűz martaléka lett. Az akkori nagy tűzvészről és annak megfékezéséről minden évben október 2-án tartunk megemlékezést Szent Flórián szobra előtt. A szobor a fűutcán található, pontosan azon a helyen, ahol sikerült eloltani a tüzet. Ezt a szobrot Janovics Verona emeltette 1911-ben. Egyébként emellett fogadalomból a nagy tűzvész emlékére minden csütörtökön 15.30-kor megkongatják a falu templomának harangját is, ami szintén egy sajátossága Kupuszinának. A testület Szent Flórián szobrát minden évben megkoszorúzza, és gondot visel a karbantartására is. 2020-ban sajnos megsérült a szobor, de helyre lett állítva, és azóta igyekszünk megőrizni azt, amit az őseink örökül hagytak ránk. A testületet sokáig Csizmadia István vezette, aki sajnos 2017-ben hirtelen elhunyt, azóta október 2-án a szobor megkoszorúzása után az ő sírjánál is gyújtunk gyertyát a megemlékezés jegyében.

* Most mekkora a tagsága a testületnek?

— A tagság létszáma jelenleg 60 főre tehető, ennél volt már nagyobb is, de sajnos az elvándorlás miatt egyre kevesebben vagyunk. Elmondható egyúttal, hogy megtiszteltetés a testülethez tartozni, sokáig ez apáról fiúra szállt, illetve újabban már a lányokra is, hiszen az elmúlt időszakban egyre több lány is csatlakozott.

* A tűzoltás tekintetében milyen felszerelése, járműve van a testületnek, szükség esetén tűzoltásban megállná a helyét?

— Kijelenthetem, hogy igen. A tűzoltókamionunkat a ’70-es években kaptuk, és máig üzemképes. 1974-es kiadású, egy falubelitől kaptuk, akinek a háza korábban szinte teljesen leégett. Nagyon nehéz időszakon ment keresztül, melyen a tűzoltóság és a falu népe segítette át, és utána hálából, a falu adományaival kiegészítve lett megvásárolva a mostani tűzoltókocsi, mely egy ciszternás kamion. 8000 literes, ezzel a mai kamionokhoz képest nagyobb kapacitású. Igaz, hogy már nem mai darab, de igyekszünk karbantartani. Ami a többi felszerelést illeti, folyamatosan újítjuk, pályázatok útján sok felszerelést kapunk, sugárcsöveket, tömlőket, védőruházatot. Egyszóval igyekszünk újítani is, és megőrizni azt, amink van.

* Van állandó ügyelet is a laktanyában, vagy mi a teendő tűz esetén?

— Nincs állandó ügyelet, az a hivatásos tűzoltólaktanyákban van. Az önkéntes tűzoltó testületekben telefonos készültségben vagyunk, ha valaki szükség esetén riaszt egy tűzoltót, akkor az értesíti a többieket az egységből. Van egy sofőrünk, ő begyújtja a kamiont, és miután mindenki felvette a védőruházatát, megyünk tüzet oltani.

* Mikor volt legutóbb tűz a faluban?

— Szerencsére nagyon ritkán van tűz a faluban, de ha a község más területére hívnak, akkor megyünk és segítünk. Legutóbb akkor riasztottak bennünket, amikor Apatinban lángra kapott egy üzem, ilyenkor nem mi oltjuk a tüzet, de ezekben az esetekben az a legnagyobb segítség, hogy a többi kamiont fel tudjuk tölteni vízzel. Egyébként a testületből 9 személynek van vizsgája, csak nekik szabad a terepen tüzet oltani, de tavaly további 11 személyt írattunk be, jelenleg várjuk az adminisztrációs folyamat végét, hogy mi is részt vehessünk a képzésen, majd vizsgázunk, hogy megkapjuk az engedélyt és az oklevelet, mely feljogosít a terepi munkára. Egyébként nyaranta, az aratási időszakban, amikor forróság és szárazság van, akkor valaki mindig ügyel, hogy ha véletlenül tűz üt ki a határban, akkor időben tudjunk reagálni. Ilyenkor szokás a tűzoltókészülékeket, a poroltókat is ellenőrizni. Kiírjuk aratás előtt a felhívást, és általában egy szombati napon a tűzoltóotthon előtt ellenőrizzük a poroltókat.

* Más nyugat-bácskai falvakhoz hasonlóan itt is tapasztalható az, hogy a tűzoltóság tagjai részt vesznek a falu közösségi életében?

— Természetesen részt veszünk, azzal, hogy mi itt, Kupuszinán a tűzoltó testülettel sporteseményeket is szervezünk. Minden télen megrendezzük az utcák, illetve az alvég és a felvég közötti, valamint a civil szervezetek közötti tekeversenyt, de időnként egyéni verseny is van. Azért teke, mert a tűzoltó testület közösségi összefogással 1995-ben véghez vitt egy olyan beruházást, amely során adományokból és önkéntes munkából közkívánatra felépítettek egy tekepályát a tűzoltóotthon épületében. Ezt a pályát négysávosra tervezték, sokára készült el, és egy ideig csupán két sáv működött, mígnem végül 2020-ban a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával felújították a pályát, és Apatinból megvásároltak egy teljes tekepálya-szerkezetet. Ehhez hónapok kemény munkája kellett, hiszen a beszereléshez teljesen át kellett alakítani a már meglévő tekepályánkat. Azóta is jól működik, karbantartjuk, és igyekszünk ki is használni. Tavaly egyébként Apatin község támogatásával megkezdődött a tűzoltóotthonban az öltözők és a mellékhelyiségek kialakítása, ezek a munkálatok még folyamatban vannak, remélhetőleg a télre minden elkészül, és már használni lehet a következő bajnokság idején.

* Milyen rendezvényt, ünnepséget terveznek a 100. évforduló jegyében?

— Nagyobb eseményt tervezünk a 100 éves jubileumra, mégpedig július 6-án. Szervezünk egy baráti találkozót, melyre meghívjuk Szilágyit, Gombost és Doroszlót. Kupuszinával együtt ez a négy falu évente szervez baráti találkozót, melynek keretében tűzoltó-bemutatót tartunk, valamint egy barátságos verseny is van egymás között. Ilyenkor a csapatok szerepelnek szárazon, vízzel, kamionnal, és a gyerekeknek is van verseny. Ezt szeretnénk lebonyolítani a délelőtti órákban, este pedig ünnepi bált tartunk, ahová a testület tagjain kívül díszvendégeket is hívunk, köztük a falu, illetve a község elöljáróit, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselőit, illetve a többi támogatónkat, segítőnket és természetesen a Vajdasági Tűzoltó Szövetség képviselőit is. Ezen az ünnepségen kitüntetést kapnak majd azok, akik már több éve, évtizede tagjai a testületnek, hiszen olyan is akad köztük, aki már félszáz éve önkéntes tűzoltó. 

Fényképezte: Kartali Róbert

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..