A hétvégén emlékeztek meg Kishegyesen a falu újratelepítésének 253. évfordulójáról. A település a török ostrom időszakában néptelenedett el, olyannyira, hogy 1769-ben újra kellett telepíteni. A falu újjászületése után még húsz esztendő sem telt el, és a helyiek Szent Anna tiszteletére templomot emeltek. Majd küzdelmes, ám virágzó élet bontakozott ki a településen. Az 1848-as forradalom idején a magyar szabadságharc utolsó győztes délvidéki csatája is Kishegyesen zajlott, ekkor a Magyar Honvédség Guyon Richárd vezetésével futamította meg a túlerőben lévő Jellasics bán csapatát.
Az idei évben a falunapi ünnepi programot az iskola tornatermében tartották meg a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében. A műsor előtt az iskola galériájában mgr. Pastyik László történész bemutatta dr. Szőke Anna A polgárság megjelenése egy paraszti közösségben című könyvét, valamint fotókiállítást tekinthettek meg az érdeklődők Kishegyes egykor és most címmel.
Az ünnepi művelődési műsor keretében számos tánccsoport szórakoztatta a közönséget. Fellépett a falu apraja-nagyja, óvodások és iskolások egyaránt. Almási Anna, a Nők Kishegyesi Fórumának tagja pedig a településhez köthető önzetlen munkájáért kapott köszönőlevelet.
Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség Intézőbizottságának elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, a falunapon minden esztendőben az őseinkre emlékezünk, pontosabban azokra, akik a legnehezebb időkben is itt maradtak, és otthont teremtettek családjaiknak.
— Adjunk hálát dédapáinknak, hogy templomot és iskolát építettek, és emlékezzünk meg azokra a hősies katonáinkra, akik életüket adták egykor a harcmezőn — mondta Juhász Bálint.
Fényképezte: Talpai Lóránt