A kritikus, író, irodalomtörténész, pedagógus Topolyán született 1947. április 19-én, Újvidéken hunyt el 1998. szeptember 25-én - Az irodalomtudomány magisztere (Kosztolányi Dezső regényei) és az irodalomtudomány doktora (az Osztrák-Magyar Monarchia válsághelyzete Krúdy Gyula és Miroslav Krleža műveiben) - ,,Az írónő bőven él a valóságos és a misztifikált élettények kisebb-nagyobb horderejű szenzációival, közben azonban az írói vidékélmény elemzését is elvégzi, stílusosan, mert főhőse is ezzel az élménnyel és valósággal vívja regénybeli és irodalomtörténeti csatáját a helyi színek elméletének megfogalmazásával, pontosabban azzal, amit Juhász Erzsébet a honi táj csempeségének nevez a regényében' (dr. Bori Imre a szerző Műkedvelők című regényéről) - Juhász Erzsébet számára a szülőföld rögeszme, csakhogy e nélkül a rögeszme nélkül nem tud eligazodnia világban, szétnézni sem benne - A 90-es években feljegyezte: ,,Vajdaság nincs többé. Maga alá temette Jugoszlávia szétrobbanásának pernyéje...'
Az én számomra Topolya nem más, mint Dimitrijevics Mara, Nagygellért János, Sinkó István és Lőrincz Lajos, másoknak a Művésztelep, a Vénusz strandja, a méntelep, megint másoknak - megkockáztatom: - Juhász Erzsébet. Az a Juhász Erzsébet, aki lélektől lélekig csámborgott, s tudta: nem önmagának osztja a lapokat a világról, mások kezébe teszi le vallomását, érzékeltetve a valóság és a valószerűtlenség viszonyának melankóliáját. Szól tehát világunkról hol merengőn, hol a csöndes irónia színeivel. Akik számára Juhász Erzsébet jelenti Topolyát, azok tudják, hogy a törékeny írónő, kritikus, irodalomtörténész és pedagógus azt üzente nekünk tanácstalanoknak, útra, hosszú útra készülődőknek: ,,Csínján az elkalandozással, vagy ahogy nagyapánk mondaná: szeressük, ami a mienk. Azaz: tartsuk szem előtt magunkat.” (Műkedvelők)
Juhász Erzsébet Topolyán, vagy ahogyan az a helységnévtáblán olvasható: Bácska Topolyán született, 1947. április 19-én, és Újvidéken hunyt el 1998. szeptember 25-én. Mindössze ötvenegy évet élt. Szülővárosában végzi el az általános iskolát, majd - mint annyian - Szabadka vonzatában él évekig, 1965-ben Kosztolányi Dezső városában érettségizik. Diplomát az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerez 1970-ben. Gyerekkorából őrzött emlékei élményével veti bele magát a munkába. Topolya: az államosított Juhász-bolt, a csöndes családi ház, Szabadka és a zűrös diákévek, első nagy szerelmek, emlékfoszlányok a zenedéről, s aztán beleolvadt Újvidék, a tartományi székváros nyüzsgésébe. Abba az élénk magyar szellemi életbe, melynek egykoron a Duna-parti város a központja volt. Juhász Erzsébet 1969-től 1970-ig Topolyán tanár, 1970-től 1975-ig újságíró, adásrendező, 1975-től 1998-ig az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén könyvtáros, 1991-től docens, 1996-tól pedig egyetemi rendkívüli tanár. 1974-ben harmadik díjat nyert a Majtényi Mihály novellapályázaton, 1975-ben Sinkó-díjban részesül, 1984-ben Híd Irodalmi Díjban, Szirmai Károly Irodalmi Díjban és első díjas a Forum Könyvkiadó regénypályázatán (Műkedvelők). 1992-ben megnyeri a Majtényi Mihály novellapályázatot. Munkái: Fényben fénybe, sötétben sötétbe, elbeszélések, 1984; Műkedvelők, regény, 1985; Nagyapáti Kukac Péter, képzőművészeti monográfia (Csernik Attilával), 1985; Senki sehol soha, novellák, 1992; Állomáskeresésben, esszék, tanulmányok, 1993 (ezt a könyvet Pécsett adták ki, a többit Újvidéken); Esti feljegyzések, esszék, 1993; Tükörképek labirintusa, tanulmányok, 1996; Úttalan utaim, próza, 1998. 1977-ben Újvidéken magiszteri címet nyer (Kosztolányi Dezső regényei), ugyancsak Újvidéken lesz az irodalomtudományok doktora (Az Osztrák-Magyar Monarchia válsághelyzete Krúdy Gyula és Miroslav Krleža műveiben), 1990.
Az Újvidéken megjelenő Új Symposion című folyóirat második nemzedékéhez sodródott (Bognár Antal, Böndör Pál, Danyi Magdolna, Juhász Erzsébet, Podolszki József). Gyakran ír megalázott emberekről, széthullott országokról. A 90-es években feljegyzi: ,,Vajdaság nincs többé. Maga alá temette Jugoszlávia szétrobbanásának pernyéje'. Itt éldegélt, dolgozott a Vajdaságban. Juhász Erzsébeték a Vajdaságában. Tűrte a szenvedést, s vajdasági létét a következő mondatba sűrítette: ,,Vajdaságinak lenni annyi, mint szétszóródni a szélrózsa minden irányába.'
A szülőföldről ezt írta:
,,Számomra a szülőföld rögeszme. Csakhogy e rögeszme nélkül nem tudok eligazodni a világban. Eligazodni? Szétnézni sem. Olyan rögeszme ez, amely megadja a világra való rálátás szögét. Csak így tudom átélni, hogy határtalanul, reménytelenül, de megingathatatlan bizonyossággal: otthon vagyok. Számomra a szülőföld a kisebbségi beszédhelyzet: az egyedüli beszédhelyzet, mely esélyt ad az általam belátható, átélhető, átgondolható sorsnak, életérzésnek, önismeretnek és helyzettudatnak a megfogalmazására.'
Dr. Bori Imre a ,,rokontalanok' közé sorolta Juhász Erzsébetet Böndör Pál, Gobby Fehér Gyula, Varga Zoltán, Végel László, Gion Nándor, Dudás Károly, Bognár Antal és Apró István mellé. Szerinte a világot egy diszkrétnek nevezhető intellektus figyeli. Nem mutat sem hideg közömbösséget, sem zavaró bizalmaskodást hőseivel és élethelyzeteivel szemben, felül tud kerekedni az íráskísérletekkel járó zavarokon.
Írói meggyőződése?
,,Én valójában mindig ugyanazt írom - mondta egy interjúban -, csak más-más perspektívából rálátva. Ez az én írói meggyőződésem. Ebből logikusan következik, hogy az önismeretemben nekem is meg kell tennem egy bizonyos utat, amely természetszerűen egy fiktív családból indul ki, fiktív családtörténetekből. Családi úton a legkönnyebb visszanyomozni...'
A Műkedvelők c. regényéből vett üzenet:
,,...csínján tehát az elkalandozással, vagy ahogy nagyapánk mondaná: szeressük, ami a miénk. Azaz: tartsuk szem előtt magunkat.'