Nem is olyan régen még — a propaganda eszközeivel — azt hitették el az emberekkel, hogy a félig (vagy teljesen) mesterséges élelmiszerek az egészségesek. Ma már tudományosan bizonygatják, hogy a vaj egészségesebb a margarinnál, az állati eredetű zsír bizonyos iparilag gyártott olajoknál, és számos más hasonló példát említhetnénk.

A társadalmi berendezkedést illetően is úgy fest, tovább kell keresni azt a modellt, amely jobb a meglévőknél. Még ideológiai szemüvegen át vagy történelmi távlatokban sem lehet úgy leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy két modell van, mégpedig a kommunizmus és a kapitalizmus. De ha az egyszerűség kedvéért mégis így tekintünk a dolgokra, megállapítható, hogy bizony egyik és másik rendszer sem tökéletes. Persze sokan mondják, hogy tökéletes rendszer nincs is, de arra kell törekedni, hogy egy ahhoz legközelebb állót hozzunk létre. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szocialista-kommunista rendszer sikertelenségében jelentős szerepet töltött be a motivációs tényező elégtelensége és az ilyenkor rendszeres mellékhatásként jelentkező kontraszelekció. A világgazdaságban tapasztalható folyamatok viszont azt mutatják, hogy a modern kori kapitalizmus — melyről sokan hitték, hogy az egyetlen igazságos rendszer — szintén anomáliákhoz vezet. A hatalom elosztásában a demokratikus jelzővel illethető rendszerek mértékletességet tanúsítottak a kommunista diktatúrákhoz képest, a kapitalizmus viszont a javak elosztásában nem ismert mértéket. Elképesztő mértékű vagyoni egyenlőtlenségeket produkált a profitorientált rendszer működése.

A világ nemrégiben még riválisnak számító két rendszere egyaránt aránytalanságokat szült. Egyik és másik modell is kifulladni látszik. Amikor olyan az elosztási rendszer, hogy a szereplők csaknem azonos mértékben részesülnek a javakból, akkor megszűnik a motiváció. A tapasztalatok szerint azonban ha megteremtjük a klasszikus értelemben vett piaci viszonyokat, akkor az jövedelmi aránytalanságokat és abnormális elosztási különbségeket eredményez.

Most lényegében ott tartunk, hogy kialakult egy teljesen új helyzet, mellyel az emberiség, úgy tűnik, nem tud mit kezdeni. Nem látni azokat a hatékony mechanizmusokat, amelyekkel mindent jó irányba lehetne terelni.

Egyre több ember gondolja úgy, hogy a demokrácia — legalábbis a jelenlegi formájában — nem elég hatékony, emellett nem igazságos, nem erkölcsös. Mindemellett, de természetesen egyáltalán nem mellékesen, a világjárvány kísérő jelenségei az oktatástól az inflációig egyre aggasztóbbak. A szellemi állapot tömeges leépülése még inkább fokozódhat. Közhelyes megállapítás, hogy a demokrácia milyen nagy érték. Úgy tűnik azonban, hogy a mímelt demokrácia önmagában nem feltétlenül érték. A képzavart pedig csak fokozhatja, hogy vannak, akik azt hiszik, a populizmus a demokrácia jelenleg ismert legfejlettebb változata. Ha bizonyos konkrét példákat szemlélünk, ez az állítás meglepő módon akár még igaznak is tűnhet.