Mert ő szinte minden olyasmivel foglalkozik, ami engem személy szerint nagyon is izgat. S minden bizonnyal nemcsak engem, hanem az egész itteni — s nemcsak az itteni — magyar közösséget. Amelyet ugye, emberek alkotnak. Olyan a közösség is, amilyenek annak összetevői, az egyes emberek. Ha nem dolgozol eleget magadon, ha önkéntes vakságodban hagyod, hogy megtévesszenek a gátlástalan, csak maguknak kaparó hatalmi érdekcsoportok, elvesztél önmagad s a világ számára is mindörökre.
Hódi Sándor pszichológus. Nem akármilyen pszichológus, lélekbúvár. Tudós ember ő. Tudja: „Olyan világban élünk, amely minden minőséget bedarál, összemorzsol, lehúz. Az ember ma nem érték. Nem szeretik, ha az vagy, aki — megveszik a lelkedet, és tömegcikket gyártanak belőle.” Tudja, s nem győzi eleget hangoztatni: az ember alapvetően jó, de befolyásolható. Hódi Sándor segít nekünk abban, hogy ne hagyjuk magunkat befolyásolni. Hogy a saját fejünkkel gondolkodva próbáljunk jobbítani a világ dolgain. Hogy ráérezzünk arra: az emberségesebb magatartásforma az egyén szintjén kezdődik. A világ békéje pedig az emberi lélek békéjével kezdődik. Tudja azt is, hogy nem a „közösségi érdekek”-et nagy hangon hirdető hordószónokok viszik előbbre a világot. Hanem ezt a kifejezést a szájukon talán soha ki sem ejtő, csendben, éjt nappallá téve lelkiismeretesen dolgozó egyszerű emberek. A mindennapok hősei.  
Márai írja Füves könyvében: „A műveltséghez, tehát a valóság és az igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak — minden dolgok igaz ismeretének — feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz...” Hódi Sándor ezek szerint nagyon bátor ember. Nem fél kimondani azt, amiről egész lelkével tudja, hogy igaz. Tudja, hogy megfelelő kultúra híján az emberek lelkivilága elsivárosodik. „S már régóta hiányzik itt is az az éltető szellemi közeg, amely az életet értelmessé, kerek egésszé tenné számunkra. Ebből kifolyólag az emberek a lelkük mélyén egyaránt becsapottnak érzik magukat. Mint ahogyan azok is. A kultúra nevében traktálják őket olyan szellemi termékekkel, amelyek a lélek számára semmiféle maradandó értékkel nem rendelkeznek, nem készíti fel őket sem a siker, sem a bukás elviselésére, testi és lelki erőpróbákra még kevésbé a nehézségek legyőzésére. Ebben rejlik a mi kultúránk legfőbb gyengesége” — állapítja meg egy tanulmányában.
A doktor úr könyörtelen és következetes önmagával és a munkájával szemben. S maradt hosszú évtizedeken át ott, ahova az élet állította. Hogy segítsen nekünk az emberi sors, „a nagyon nehéz sors” elviselésében. És ha néha csapnivaló is a közérzete, úgy viselkedik, mint a régi nagy bölcsek. Egy interjújában ezt vallotta: „Az élet inkább izgalmas kihívást jelent számomra, mint csalódást vagy reménytelenséget... A ’padlóra kerülés’ a pszichológia szerint szinte feltétele a felemelkedésnek, a lélek megerősödésének és megújulásának. Feltéve, ha tanulunk a melléfogásainkból, s rájövünk arra, hogy az akaratunkon múlik minden. Mert ahogyan a bölcselet tartja, az ’ember akarata a világ akarata’. Ezt kellene tudatosítanunk magunkban a mi kultúránk napja alkalmából is.”
A Magyar Életfa Díj, amelyet a Magyar Kultúra Napja alkalmából vett át Zentán, méltóbb kezekbe nem is kerülhetett volna, mint az idén hetvenéves, s továbbra is fiatalos lendülettel munkálkodó Hódi doktoréba. Élj még sokáig erőben, egészségben, Sándorunk!